3/4 Fejezet.

560 28 0
                                    

Ahogy távolodtam a börtönömtől, úgy könnyebbültem meg. Végül megeredtek az öröm, az elkeseredettség könnyei szemeimből. Azt sem tudtam hogy merre tartok, csak minél messzebb akartam kerülni! Reméltem hogy kilyukadok valahol, valamilyen kis városba, vagy faluba, hogy segítséget tudjak hívni, mielőtt kifogy a benzin az autóból! 

Közel három óra autózgatás után, bekövetkezett az, amitől tartottam! A benzin szerencsétlenségemre elfogyott, és megállt a kocsi. Dühösen a kormányra csaptam, és csak néztem közbe. - A sivatag kellős közepén, minden nélkül! Ez maga az öngyilkosság!-  Már szomjas voltam, és eszméletlenül éhes, de ki kellett tartanom! Körbenéztem a kocsiba, valami ehető után kutatva, végül kiszálltam az autóból, hogy megnézzem a csomagtartót, de amit bent találtam, attól még a tegnapi szendvicsemet is ki hánytam volna, ha nem lenne bennem katona vér! 
Egy női hulla hevert benne, aminek már volt azért szaga, nem hiába émelyegtem vezetés közben! Vissza sántikáltam az ajtóhoz, és bemásztam a kocsiba. Kerestem valamit a kesztyűtattóból, amivel letörölhettem az újlenyomataimat, az autó minden szegletéről. Szerencsémre találtam is, egy törölközőhöz hasonló anyagot. Alaposan végig takarítottam mindent vele, amihez hozzá értem. A hátsó ülésen találtam egy pulóvert, amit a derekamra kötöttem! Hiába van napközben meleg, este iszonyat hideg lesz! Már majdnem elhagytam a járgányt, amikor megpillantottam az anyósülés előtt, Alexander tárcáját. Kihalásztam, és kivettem belőle minden pénzt. Nem tettem vissza az említett tárgyat, hanem inkább magammal vittem, a semmi közepére gyalog. 

Már nem tudom mennyi ideje sétálhattam mezítláb, a forró homokban, amikor megálltam. Ástam egy gödröt, és beleraktam a tárcát, végül vissza temettem azt. Felálltam majd férfiakat megszégyenítő módon, folytattam az utamat. Csak mentem és mentem! Akkora volt bennem az élni akarási vágy, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy feladjam! Étlen szomjan szenvedtem át a sivatagon, addig-addig folytattam az utam, amíg rá nem bukkantam egy útra! Térdre borultam. -Köszönöm istenem!- Elsírtam magam. -Innen már csak kilyukadom valahol!- Ismét felálltam, és csak caplattam tovább! -Ha szerencsém lesz, akkor talán jár erre majd valaki kocsival!- Nyugtattam magamat, de meg kellett állnom! Eszem vesztve igyekeztem eltépni a ruhámat, hogy két darabot a talpaimra köthessek belőle, mert már nagyon az őrület határán álltam, annyira égtek. Végül sikerült! 
Amint kicsit könnyítettem magamon, folytattam a sétát. 

Csak isten tudja, hogy hány órája vonszolhattam magam, a végkimerültség határán állva. A félhomályba burkolózott táj, ahogy az elején, úgy most is épp olyan kietlen volt! Egyetlen egy autó sem jött felém, és már kezdett elfogyni a hitem. Kezdtem elhinni, hogy már itt fogok meghalni. Miután már nem bírtam tovább, térdre estem. -Hát itt a vég?- Bámultam az aszfaltot. -Ennyi volt?- Leültem a vádlimra, és csak meredtem a messzeségbe. -Nem adhatom fel, azzal Alexander győzne! Muszáj küzdenem!- Remegő végtagokkal, de vissza szedtem az egyensúlyomat. Megálltam a lábaimon, és újra lépkedni kezdtem előre. -Még!- Biztattam magamat, közben meredtem a messzeségbe! - Folytasd!- Ismét térdeimre estem. -Jessica! Te egy katona vagy! Muszáj folytatnod!- Kezeim segítségével, ismét lábra álltam. -Egyik láb, a másik után!- Tovább caplattam. -Túl fogod élni, és eléred a célodat! Egy igazi Katona lesz belőled! Tudod és akarod, tehát tégy érte!- Már a buzdító szavak is nehezemre estek, de nem adhattam fel! -A családom vár, és tudom hogy újra látni fogom őket, még ebben az életben!- Ekkor egy autó közeledését hallottam meg, magam mögött. Megfordultam, de még nagyon messze volt. Ismét elvesztettem az egyensúlyomat, és csak abban reménykedtem, hogy nem csak egy részeg, kurvának fog nézni! Ismét fel akartam állni, amit kínok kínjával sikerült is! Végül eszméletlenül meg szédültem, és összeestem. Már csak arra emlékszem, hogy megállt mellettem az autó! 

꧁Fuss Ha Élni Akarsz!꧂ +18  [1.][2.][3.][4.Évad][BEFEJEZETT] Where stories live. Discover now