3. Évad Bevezető.

467 26 4
                                    

Amikor már azt hinnénk, hogy rosszabb már nem lehet, akkor követjük el életünk, legnagyobb hibáját!

Volt egy férfi, ki a Los Angeles-i utazásomat, kitervelten megakadályozta! Elérte hogy beleszeressek, és megígérte hogy elvisz apámhoz! Végül elérte azt is, hogy meggyűlöljem őt!
Ő mind eközben, mániákus megszállottként akarta, hogy akarjam őt! Uram s parancsolóm ként tekintsek rá, azonban eluralta a féltékenység!

4 hónappal később.

Alexander Diaz a 25 éves férfi, tönkretette az életemet! Az elrablásomat szökésnek tüntette fel, így senki nem eredt a keresésemre! Senki nem gyanakodott afelől, hogy talán valaki félrevezeti őket!
Sikerült kettő nyomot hagynom magam után, az egyik nem más, mint hogy az elrablásom napján, Alexander kórházba vitt! Kiműtötték belőlem a golyót, végül mielőtt kiengedtek volna, ő megfenyegetett azzal, hogy megöli a családomat, ha segítséget merek kérni bárkitől is a kórházban! De arra nem gondolt, hogy rólam is írnak majd zárójelentést, és hogy én sem vagyok olyan hülye! Aznap amikor el akar vinni a helyszínről, én egy levelet dugtam bele egy nővér zsebébe. Reményeim szerint eljutattja majd a családomhoz!
Lenne még egy menekülési lehetőség, de jelenleg ez teljesen esélytelen! Alexander Diaz, egy földalatti bunkerbe rejtett el, ahol az erőm teljesen hatástalan! Egy csapóajtó jelentené a menekülő utamat! Ha csak egyszer lankadna figyelme, akkor talán kijuthatnék! De ehhez résen kell lennem!

꧁Fuss Ha Élni Akarsz!꧂ +18  [1.][2.][3.][4.Évad][BEFEJEZETT] Where stories live. Discover now