Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Azt, hogy jól sikerültek a vizsgák Márk meglepetés buliával lett megpecsételve. Össze hívott mindenkit miattam. És bár kissé búcsú bulinak is éreztem nagyon jól éreztem magam és hálás vagyok érte.
Zokogva öleltem át rég nem látott barátnőim. Együtt buliztunk hajnalig. Haza érve nem vágytam másra csak egy gyors zuhanyra és arra, hogy Márk szoros ölelésében aludjak el.
- Néhány órával később -
Márk nélkül ébredtem. A nap sugarai bevilágították a szobát.
- Jó reggelt. - jött be halkan egy gözőlgő kávéval a kezében.
- Nem olyan jó, így hogy nélküled ébredtem.
- Édesem. - a forró italt az éjjeliszekrényre tette majd átölelt - Kávéval szerettelek volna ébreszteni.
- Ma már indulni is szeretnél? - tettem fel a kérdést néhány perc csend után - Vagy mi a terv most?
- Azt gondoltam nincs értelme várni, foglalok szállást és majd helyből intézzük a lakás vásárlást. - avatott be.
Igazából erre számítottam. Ellenvetésem nem volt, mindegy hol vagyok, csak vele legyek.
Egy valami azonban pár napja már forog a fejemben...ahhoz, hogy le tudjam zárni vissza kell mennem oda.
- Elmegyek össze pakolom a holmim ott. Aztán jövök bepakolunk és mehetünk. Jó így?
- Pakoljunk előbb itt, és együtt onnan indulunk. - már az ajtó felé indult mikor válaszoltam.
Amikor kimondtam megállt.
- Tessék? - fordult meg.
Arcán meglepettség jelei ültek.
- Szeretnék úgy elmenni innen, hogy teljesen le zárom azt ami itt történt. Ehhez viszont az kell, hogy oda menjek.
Ez még inkább meglepte.
- Biztos ezt akarod? - kérdezett vissza az arcom fürkészve.
- Azt tudom, hogy szeretném magam mögött hagyni a rossz dolgokat.
Nem próbált meg lebeszélni.
Hamar össze szedtünk minden itt lévő holminkat, amit amíg ő lefelé hordott én elbúcsúztam Adéltól.
- Hálás vagyok mindenért. - küzdöttem a könnyeimmel.
- Igérd meg, hogy találkozunk még! - sírta el magát.
- Naná. Minden nap hívni foglak és meg is látogatlak majd.
- Na csajok? - jött vissza az utolsó kör után.
- Nagyon vigyázz rá! - ölelte meg Márkot is.
- Jobban mint a szemem világára.
Kéz a kézben sétáltunk ki az épületből.
Az autóban végig csendben ültünk. Próbáltam felkészíteni magam arra amire igazából nem lehet felkészülni.
- Ha mégsem... - állt meg a ház előtt.
- Nem gondoltam meg magam. - szakítottam félbe mondatát.
- Akkor menjünk.
Átkarolta a derekam, így mentünk az ajtó felé.
Hatalmas sóhajtás szakadt ki belőlem a küszöböt átlépve. Az emlékképek azonnal viharként futottak át rajtam. A lábam gyökeret eresztett a nappali közepén. Csak álltam és néztem magam elé. Úgy éreztem alig kapok levegőt.
