Nehéz

2.

Adam szemszög

A tanári pályám kezdete maga volt a pokol. Mindig arra vágytam, hogy általános iskolában tanítsak, de nem gondoltam bele, hogy milyen kis mocskok tudnak lenni a tinik. A felső tagozatbeli osztályokban maga volt a pokol fizikát tanítani, kisebbekkel meg nem nagyon lehet magas szinten űzni. Minden egyes nap úgy mentem be, hogy csak legyen vége a napnak, én ezt nem akarom. Azt mondogattam magamban, hogy már csak száz nap a nyári szünetig, már csak kilencvenkilenc nap a nyári szünetig...

Nem jöttem ki jól velük ezért is döntöttem úgy, hogy váltok, megpróbálkozom a középiskolával, ezért keresgélni is kezdtem és szerencsém volt. Lindenben kerestek is ilyen végzettségű tanárt így jelentkeztem. Ez újabb költözéssel járt, de anya örömére, mert az előző három órás autóút helyett most lényegében másfél óra alatt ide ér. New Yorktól nem mesze lévő kisváros ez, tipikus kisvárosi jellemzőkkel.

Szóval már júliusban tudtam, hogy szeptemberben nem a kis mocskok között kezdek, vártam is, hogy kezdődjön az új tanév. Szinte izgatott voltam miatta.

Az ember azt gondolná, hogy ezek a szinte már felnőtt emberek értelmesek, képesek kommunikálni, élvezet lesz velük dolgozni. Még az anyám is erre bátorított, ezért lelkesen kezdtem bele, de az első nap pokol volt.

Három osztályt kaptam, köztük a végzős évfolyamból kettőt és egy gólya osztályt. A gólyák erősen hajaznak még a kis mocskokra, a végzősök pedig mocskokból átvedlettek kis férgekké. Megmagyarázom.

Rögtön az első órámon egy bántalmazásnak voltam szemtanúja, ahol egy srác, szándékosan bántott egy lányt, aki egyértelműen szenvedett már csak az ott léttől is. Azt rögtön levettem, hogy ez a fiú, Jack, mindenkit jól sakkban tud tartani, félnek tőle a diákok, ezt láttam a teremben és a folyosón is, de a lány, Grace... Ott sokkal több van, mint amit én láttam. A tekintete fájdalmat sugárzott és nem azt a fizikai fájdalmat, amit akkor élt át. Felmentés a labor alól mi, mert kárt tehet magában, ez a lány sok mindent megélhetett.

Elfogadtam, hogy nem tudhatok mindent, nincs is közöm nagyon sok mindenhez és nem is jó, ha belefolyok bizonyos dolgokba...

De egy egész hét telt el úgy, hogy ezt a lányt mindenki bántotta, sértegette, ő pedig rezzenéstelen arccal hallgatta végig, és a legrosszabb, hiába szóltam a többiekre, meg sem hallották. De belegondoltam, hogy ebben a lányban az álarc mögött, a kifejezéstelen arc mögött mi játszódik le, miközben a többiek porig alázzák. Olyan vádakkal illették, amiket el sem tudtam képzelni róla, annyira ártatlannak tűnt. Ártatlan mégis érett, a tekintetében azt láttam, hogy sok mindent élt át a közelmúltban, de azt hogy annyira felelőtlen legyen, hogy szülés miatt kimarad a suliból azt nem. Történt valami, de nem ez.

Valójában annyira hatással volt rám ez az egész történés, hogy hétfőn reggel egy órával előbb mentem be és az igazgatóiban kezdtem. Elmondtam Jacksonnak mi történt az előző héten Jack és Grace között és láttam, hogy hirtelen nagyon gondterheltté vált.

- Nem tehetek semmit a kis gennyládával Adam.

- Miért, ki ez a gyerek? Ki az apja?

- Két okból sem, amíg Grace nem jelzi a bántalmazásokat, tehetetlen vagyok, másrészt a srác apja képviselő és nagy összegekkel szokta támogatni az iskolát, pont azért, hogy a fiának legalább az érettségije meglegyen és kicsapás mentes renoméja legyen.

- Hát ez remek. Ez a kis féreg megfélemlíti a fél iskolát és nem lehet semmit tenni?

- Nem tudok, meg van kötve a kezem Adam.