Nehéz

45.

Haza felé nem beszélgettünk, én gondolkodtam, annyi minden kavargott a fejemben, az, amit Mark mondott reggel a telefonban, és amiket Adam mondott és ott voltak a saját gondolataim, amik majd meg őrjítettek. Minden sejtem, idegvégződésem felé húzott, a szívem, ha csak rá gondoltam vagy az érintésére, hevesebben kezdett dobogni, de az eszem azt súgta ne ugorjak bele, ne adjam meg magam, hisz miért tette, miért dobott el, miért hagyott el, egy értelmes magyarázatot nem kaptam még, csak hogy hibázott, nekem ez nem elég.

Mikor beértünk a városban épp egy piros lámpánál álltam mikor rám nézett.

- Hogy lesz a továbbiakban?

- Hogy érted?

- Kiraksz engem anyánál vagy maradhatok még veled egy kicsit? Lehetnék ma este is nálad esetleg? Nem akarlak befolyásolni, de nagyon jót tesz nekem, hogy mellettem vagy – mondta halkan. Neki jót tesz, én meg megőrülök.

- Az a legfontosabb hogy jól legyél, így ha szeretnél, még maradj nálam ma, holnap gondolom úgyis haza mész majd.

- Igen – bólintott – És te?

- Én kedden megyek, az ünnepségre, aztán pénteken végzős bál és szombaton esküvő.

- Igen, mozgalmas hét lesz. Az esküvőn gondolom lesz partnered.

- Igen, lesz – bólintottam aprót majd az utat figyeltem – Neked lesz kísérőd?

- Nem, nem lesz, én egyedül megyek, amúgy is elleszek foglalva Peterékkel szóval mindegy is.

- Az is igaz – motyogtam majd lefordultam a megfelelő utcán, ami egészen hazáig vitt. Ott leparkoltam a helyemre és hátra hajtottam a fejem. – Köszönöm, hogy elvittél, biztosan meglátogatom még.

- Én köszönöm – válaszolt mire kikapcsoltam az övemet és már nyitottam az ajtót mikor elkapta a kezem – Várj egy kicsit – mondta majd kipattant a kocsiból és átszaladva az én oldalamra kinyitotta nekem az ajtót. Erre elmosolyodtam és elfogadtam felém nyújtott kezét. Mosolyogva néztem rá majd vállamra vettem táskámat és elengedtem kezét.

- Te mit sem változol.

- És ez baj?

- Nem tudom Adam. Az ilyen tulajdonságaid jó, ha megmaradnak, ami jó azon ne változtass – néztem szemébe majd bekapcsoltam a riasztót a kocsin és elindultunk a házba. A lakásba belépve leraktam mindenem és csak leültem a kanapéra. Ő helyet foglalt mellettem és egy ideig csak nézett majd maga elé meredt – Feküdj ide az ölembe, simogatom egy kicsit a fejed – mondtam mire minden ellenkezés nélkül úgy tett, ahogy kértem és mikor elkezdtem haját simogatni felnézett rám. Én csak fésülgettem ujjaimmal hátra és közben néha végig simítottam arcán. Néhány percre elfelejtettem, hogy mi minden történt az elmúlt hetekben és csak élveztem, hogy velem van. Ő úgy nézett rám, ahogy azelőtt és én úgy simogattam, ahogy akkor tettem mikor még én voltam mellette a világ legboldogabb nője. Talán több is volt ez néhány percnél, nem tudom, egy idő után megszűnt az idő számomra, nem tudtam és nem is akartam abbahagyni a simogatását, élveztem, ahogy rám néz és megérinti karom, ahogy lefogja és arcán tartja tenyerem. Szívemet körülölelte az az érzés, ami akkor tombolt bennem mikor a jövőnket tervezgettük együtt.

- Énekelnél nekem?

- Mit szeretnél hallani?

- Amit az előadáson énekeltél, az gyönyörű volt.

- Igen az egy szép dal – dőltem hátra majd bele kezdtem A Better place-be. Közben végig simogattam a haját vagy az arcát. Ó igen, kétség sem fér hozzá, hogy a szívem még mindig érte dobog, folyamatosan lejátszódnak előttem az együtt töltött boldog hónapok jelenetei, a nevetések, az össze bújások, a közös főzések, amik szintén mindig nevetésbe, vagy épp szerelmeskedésbe fulladtak.