Nehéz

39.

Grace szemszög

Az elmúlt egy hét nyugisan telt. Kedden pszichológus, szerdán elmentem az irodába ahol Mark bemutatott néhány embernek, majd elmentünk egy kórház gyerekosztályára, a héten ott önkénteskedtem, mesét olvastam, énekeltem. Csütörtökön már beszámoltam a kezelésen a szerdai élményeimről Jess szerint érezhető volt a változás a közérzetemen, hangulatomon, és valóban jobban éreztem magam. Nem tudom miért, mert segíthettem vagy kicsit elfeledkeztem a problémáimról, de jót tett. A hétvégén Jeremy ismét New Yorkba jött így elmentünk hármasban moziba majd vacsoráztunk így a szombat sem telt magányosan. Azonban a vasárnap... akkor kicsit leült a hangulatom, vártam, hogy hétfő legyen, egészen elalvásig, akkor ugyanis rémálmaim voltak. Reggel úgy ébredtem, mint akit bekaptak, megrágtak, majd kiköptek és megtapostak, mind hangulatilag, mind fizikai állapotot tekintve. Semmihez nem volt erőm. A reggeli kávé közben az álmaimra gondoltam, újra előkerült a nyaralás, anyáék elvesztése, borzalmas volt újra átélni.

A kórházba tizenegyre kell mennem, most egy másik helyre megyek, előre beírtam magam a négy hétre, minden héten, másik helyen leszek. A gyermek onkológia a második, úgy éreztem jobb lesz még egyelőre a gyerekekkel ezen a héten.

Oda érve rögtön az adott osztályon jelentkeztem ahol a főnővér adott nekem egy ruhát és a cipőmre védőzacsit, amiben ott kell lennem. Saját ruhában nem lehet. Elsőként a kemoterápiás kezelőbe mentem ahol a gyerekek épp vénásan kapták a kezelést. Először bemutatkoztam mindeninek majd szép sorjában leültem hozzájuk és beszélgettünk. Na persze volt, aki nem volt beszédes kedvében így vele gyorsan vége szakadt, de igyekeztem mindenkivel váltani pár szót, hogy megismerjenek. Az utolsó kislány olyan 12-14 éves lehetett. Behunyt szemmel ült, kezeit ölében pihentetve.

- Szia – érintettem meg kezét mire rám nézett. – Grace vagyok.

- Tudom ki vagy, hallottam. Mit akarsz?

- Hé, ne támadj, csak beszélgetni szeretnék veled.

- Minek?

- Hátha segít kicsit.

- Ugyan, annyi önkéntessel beszéltem már, unalmas, mind ugyanazt mondjátok, tudom, hogy ez a dolgotok, de egyikőtök sem tudja, min megyünk mi keresztül.

- Talán igazad van, biztosan sokan jönnek úgy ide, hogy maguk sem tudják, mire számítsanak, és talán egy beszélgetéssel meg akarják váltani a virágot, de én nem ezért jöttem.

- Akkor miért?

- Tapasztalat cserére.

- Miről beszélsz?

- Én is voltam beteg.

- Rákos voltál?

- Kétszer is, de most egészséges vagyok.

- Ha egyszer megtámadott a rák, sosem leszel egészséges.

- Ez butaság, leülhetek?- mutattam a székre mire aprót bólintott.

- Mikor voltál beteg?

- Még nagyon fiatalon, mikor csak nyolc éves voltam és másodjára pedig tizennégy éves koromban. Te hány éves vagy?

- Tizenhárom.

- Akkor jól tippeltem, és mi a neved?

- Mia.

- Örülök, hogy megismerhetlek Mia, először vagy itt?

- Igen, két hónapja derült ki, hogy beteg vagyok. Ewing-szarkóma, ami egy...

- Csontrák, igen, tudom. Nagyon sok ilyen beteggel találkoztam az évek során. Megfognak műteni?

- Igen, két hét múlva. Aztán pedig folytatódik a kezelés. Neked milyen daganatod volt?