Nehéz

30.

A taxiból kiszállva, nevetve elbotorkáltunk az ajtóig majd kinyitottam és beléptünk a házba. Én lámpát akartam kapcsolni, de Adam nem engedte. Leverekedtük magunkról a kabátot majd kézen fogva elindultunk a lépcsőhöz. Ott Adam felkapott az ölébe és úgy vitt fel. Én végig kacagtam az egész utat majd, ahogy a szobámba értünk letett és már lefejtette rólam a blézeremet mikor folytatni akarta, de akkor megállítottam.

- Várj csak, először én.

- Mi jár a fejedben?

- Majd meglátod – kezdtem el kigombolni az ingjét majd a nadrágból kihúzva az inget levettem róla. – Tudod az a dal ma este, imádtam.

- Tényleg, azért az a tánc sem volt semmi, amit ott leműveltél előttem – hajolt be elém majd megfogva a ruhám alját elkezdte felhúzni. Ahogy levette rólam én is elkezdtem nadrágszíját bontogatni és mivel segített egy kicsit gyorsan megtudtunk szabadulni a nadrágjától. Én elkezdtem az ágy felé tolni és mikor leült ölébe ugrottam és letepertem. - Te kis vadmacska – nevetgélt, majd ahogy megcsókoltam teljesen magára húzott.

Az alapból hosszú este még hosszabbra nyúlt. Kb. hajnali három volt mikor kidőlve feküdtünk a plafont bámulva. Egyszer csak megfogta a kezem és fölém hajolt. Nem mondott semmit csak megcsókolt majd magához ölelt és csak simogatott. Éreztem, hogy egyre inkább elnehezedik a szemhéjam így csak hátára csúsztattam kezem és egy csókot leheltem mellkasára majd behunyva szemem sóhajtottam.

Adam szemszög

Mikor reggel felébredtem már nem volt mellettem. Felöltöztem és gyorsan megmosakodtam majd elindultam a házban. Még csak kilenc óra volt, azt hittem a konyhában lesz, de nem volt ott, körbe jártam a földszintet, kinéztem az udvarra, de csak Ginnie szaladgált ott egy madarat kergetve. Visszaindultam hát az emeletre, be a hálóba, gardróbba, de újfent csak a nagy üresség fogadott. Kisétáltam a folyosóra és sóhajtottam.

- Grace, merre vagy? – szólaltam meg.

- Itt vagyok – hallottam meg hangját.

- Oké, de hol? Gyönyörűm, bújócskázunk?

- A folyosó végén balra – jött a válasz így elindultam oda. Ráfogtam a kilincsre és kinyitottam az ajtót. Ott ült a földön, a szoba közepén és egy doboz volt az ölében. Körbe pillantottam a szobán, leginkább egy amolyan lomos szobának tűnt elsőre, de egy-két tárgyon megakadt a szemem és akkor tudtam miről van szó.

- Ez az a szoba ahol a szüleid dolgait tartjátok?

- Igen, ne haragudj, hogy nem maradtam melletted, hogy nem voltam ott mikor felébredtél, de nem tudtam aludni, elég korán felébredtem és akkor idejöttem, csak... Egyszerűen látnom kellett őket.

- Megértelek Édesem, megmutatod, mi van nálad?

- Igen, gyere ide mellém. Ez a doboz – kezdte majd vett egy nagy levegőt – Ebben van minden, ami fontosabb emléket örökítenek meg velük kapcsolatosan. Ez a kép, ez a tizennegyedik születésnapomon készült, Peter fotózta. Olyan boldog voltam, annyira tökéletes volt minden.

- Nagyon szép kép, tényleg egy boldog család képe. Mi van még ott?

- Csak apróságok. Az első cumim, amit anya sokáig nem tudott elvenni. Emlékszem, hogy az ötödik születésnapomon vette el és azt mondta, hogy ha nem rakjuk el, sosem leszek nagylány és a cumi tündér szól a télapónak is erről... - nevette el magát majd visszatéve a dobozba folytatta a mutogatást. – Az első kiscipőm, az első karlánc, amit apától kaptam egy vidámparkban, üzenetek, amiket anya írt reggelente és rakott az uzsonnás táskámba. Minden nap mikor elolvastam őket sokkal jobb kedvem lett – nézett rám miközben magához szorította a kis borítékot.