Nehéz

34.

Grace szemszög

Miután Jeremy elment csak feküdtem az ágyban a párnámat átölelve és azon töprengtem, hogy jutottam idáig, hogy történhetett ez meg velem, mivel érdemeltem ezt ki. Azonban nyugalmam nem tartott sokáig, kopogás zavart meg.

- Gyere – szólaltam meg unottan mire Peter lépett be.

- Kiscsillag, látogatód van.

- Ha Adam az, akkor most nem megy, mondd meg neki, hogy ne haragudjon, de képtelen vagyok találkozni.

- Nem Adam az...

- Akkor ki?- kérdeztem mire kitárta az ajtót és megjelent ott ő. – Elisabeth – ültem fel.

- Én maradhatok?- kérdezte halkan mire csak aprót bólintottam így bejött. Peter behúzta az ajtót én pedig felhúztam a lábam és mikor leült mellém nem mondtam semmit csak megöleltem. - Jajj kislányom, borzalmas, ami veled történt – simogatta hátam és annyira jól esett, teljesen olyan volt mintha anya ölelt volna, így nem tudtam tartani magam – Sírj csak nyugodtan, megkönnyebbülsz egy kicsit – vont jobban magához és a hajam kezdte simogatni – Jól van, minden rendben lesz – suttogta, de ettől csak rosszabb lett, mert ő már a sokadik volt, aki az elmúlt 3 napban ezt mondta.

- Miért érzem úgy, hogy nem? – néztem rá.

- Mert most fáj, nagyon fáj és képtelen vagy a jövőbe tekinteni, de ez a fájdalom elmúlik, és akkor meglátod majd, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba.

- Nem tudok ebben hinni.

- Ez is természetes.

- Adam kérte, hogy meglátogass?

- Nem, dehogy, Beszéltem vele telefonon, de nem kérte, hogy jöjjek, csak elmesélte mi történt, és hogy most mi a helyzet. Próbáltam egy kis lelket önteni belé, de nem akartam, hogy elbízza magát így jobbnak láttam idejönni és beszélni előbb veled, látni akartam, hogy vagy, és megkérdezni, hogy segíthetek-e valamiben neked.

- Miért? - kérdeztem halkan, mire elnevette magát.

- Tudod, néha hatalmas butaságokat tudsz kérdezni. Mert szeretlek téged, olyan gyorsan beloptad magad a szívembe és látva, hogy milyen boldoggá tetted Adamet ez az érzés mindig csak erősödött. Szereted őt Grace?

- Hát persze hogy szeretem, mindennél jobban szeretem, a szívem majd meg őrül, amiért nincs velem, de mikor mellettem van, mikor a közelemben van, rosszul vagyok, olyan mintha fojtogatnának, és tudom, hogy fájdalmat okozok neki azzal, hogy eltaszítom, bár eszem ágában sem lenne ezt tenni.

- Bármit megtenne érted.

- Tudom, de jelenleg nincs olyan, amit tenni tudna, ezért is kértem, hogy inkább ne jöjjön, majd én jelzem, ha készen állok a találkozásra. Mert ha most itt lenne, csak ülne a fotelban és távolról néznénk egymást és azt hiszem, az még jobban fájna neki.

- Félsz tőle?

- Nem, nem tudom. Tisztában vagyok azzal, hogy sosem bántana engem, ahogy a Peter sem, de ettől függetlenül őt is nehezen viselem a közelemben. A nőkkel nincs baj, de a férfiak, valamiért az agyam a közelségüket Jack közelségével azonosítja és miatta olyan sokat szenvedtem a pénteki akcióján kívül is.

- Tudod, hogy ha ez hamarosan nem múlik el, akkor szakemberhez kell fordulnod, ugye?

- Igen, sejtettem, nem élhetem le így az életem – néztem rá mire végig simított arcomon – Köszönöm, hogy eljöttél hozzám.

- Nagyon aggódtam érted, eltudtam képzelni milyen nehéz lehet neked most. Tudom, hogy a nagybátyád mindent megtesz és a barátnője is, de elmondásából ítélve, egy anyát nem tudnak pótolni. Rá lenne szükséged, nem igaz? Az anyukádra... - simogatta hajam mire csak bólogattam és éreztem, hogy ismét jönnek a könnyek. Kifogok száradni.