Nehéz

41.

Grace szemszög

Vasárnap estig hatalmas csend volt, Jeremy is elvolt tűnve, bár ő a barátjával volt és Lisa sem jelentkezett, gondoltam elfeledkezett rólam, ezer felé jár az agya az esküvő miatt, nem akartam zavarni.

De már elmúlt kilenc óra, és muszáj tudnom beszéltek-e, így nagy nehezen, de elindítottam a hívást Lisa felé. Nem kellett sokat várnom, meghallottam a hangját.

- Szia Grace.

- Mondd, hogy beszéltetek.

- Nem. Nem jött át. Csak írt egy üzenetet, hogy közbe jött neki valami így nem tud át jönni.

- Aha, értem.

- Grace, ez nem jelent semmit, talán az apukájával vagy az anyukájával volt.

- Igen, biztosan. Majd talán holnap megpróbálom felhívni vagy írni neki. Figyelj, ne szólj neki, hogy érdeklődtem, már ha beszélnétek.

- Nem fogok, de ne gondolj rosszra, tényleg.

- Oké, nem fogok. Most lefekszem, csak ezért hívtalak. Szia – mondtam majd válaszát meg sem vártam, megszakítottam a hívást és könnyeimmel küszködve párnáim közé dőltem.

Nem mondanám, hogy ez sokat segített az állapotomon, ahogy az sem, hogy a hétfői hívásomat sem fogadta és a szerdai, kissé aggódó hangvételű üzenetemet is csak megnézte, de nem reagált semmit. Aznap megírtam Lisának, hogy onnantól kezdve, ha beszélnének is vele, ne mondjanak rólam semmit és én sem akarok róla hallani. Egyértelmű lett, hogy van valaki más, akivel az idejét tölti.

Jess aggódva pislogott rám miközben az elmúlt hetet meséltem neki. Kicsit elmerengtem utána majd ránéztem.

- Elengedem őt, nem kergetek tovább álmokat, kinyitom a szemem és élem az életemet nélküle.

- Hogy érted ezt Grace?

- Csak ahogy mondom. Tetszik, amit csinálok, ez az önkéntes munka, úgy érzem, jó vagyok benne, talán itt maradok a városban, itt keresek ilyen munkát, újra kezdek mindent és hagyom, hogy ő is úgy élje az életét, ahogy és akivel akarja.

- Szerintem elsieted ezt.

- Egy hete, Jess, egy hete nem adott magáról életjelet, és ez még elfogadható is lenne, ha nem kerestem volna, bár még akkor is írt azelőtt, de így, hogy keresem és próbálok vele kapcsolatot teremteni egyáltalán nem oké. Jeremy azt mondta, hogy bejár a suliba, nem lát rajta semmi extrát, és bár azt is elutasítja, hogy randizgatna valakivel, de Jer sem tudhat mindent, simán lehet valakije. Csak tudod nem értem akkor miért csinálta ezt. Miért keresett, miért bizonygatta, hogy mennyire szeret, hogy lehetett ilyen jó színész? Megtudta, hogy jobban vagyok és talán azt gondolta most már egedül is megy a gyógyulás, nincs rá szükségem. Élheti az életét. Hát legyen így, ezentúl nem számítok arra, hogy ha vége a kezelésnek, ő otthon vár engem. Az esküvőn elviseljük egymást hisz felnőtt emberek vagyunk, de ennyi, ennél nem akarok többet.

- Nem fogsz csak úgy kiszeretni belőle.

- Azt tudom, de idővel sikerülni fog.

- Azért ne add fel teljesen, bármi történhetett tényleg. Add meg neki az esélyt, ha jelentkezik.

- Tudod, már abban sem vagyok biztos, hogy akarom, hogy jelentkezzen.

- És milyen az állapotod?

- Napról napra jobb, azzal hogy elfeledkezem a problémáimról és másokéra gondolok, sokkal könnyebben hagy nyitni feléjük, mert szeretnék nekik segíteni. A héten, egy rehabilitációs osztályon vagyok, ahol balesetből épp gyógyulgatók vannak, van, aki gyógytornára jár vagy beszédfejlesztésre. Az utóbbiakkal énekelni szoktam, akik pedig tornáznak, csak ott vagyok és segítem őket a gyakorlatokban és beszélgetek velük. Az hogy testi kontaktust kell teremtenem velük valahogy megkönnyítette az egészet.