Nehéz

56.

 Fél év sok időnek tűnik, hisz láthattuk mennyi minden történt az első félévben, ha bele gondolunk a fele is bőven elég lett volna... Sokáig tartott, míg eljutottunk Adammel oda, hogy felvállalhattuk a kapcsolatunkat, hogy szabadon élvezhettük a szerelmünket, boldogságunkat.

Fél év, bocsánat, csak öt hónap, hihetetlenül rövid idő, ha esküvőt szervezel... A szilveszter, mint időpont fix volt, de onnantól kezdve, megkellett találni a megfelelő helyszínt, az anyakönyvvezetőt, aki vállal szilveszteri esküvőt, kikellett találni a menüt, a zenét, az italokat, a tortát, a virágokat, a meghívókat. Meg kellett találni a menyasszonyi ruhát, jegygyűrűt választani, koszorúslányokat felkérni, fotóst, videóst keresni, és mindemellett dolgozni és tanulni.

Mission impossible? Majdnem, de nekem szerencsém volt, mert Lisa nem is olyan régen átesve mindezen mindenkit felhívott és időpontokat egyeztetett így rengeteg terhet vett le a vállamról.

Az iskolában mindenki tudott rólunk, és bár az elején nagyon furcsállták, sőt volt, aki meghökkent, de jól fogadták, na persze kivéve egy valakit, aki nem hagyta ott a sulit. Annie... bár nem próbált Adam közelébe férkőzni, de akárhányszor csak össze futottunk a folyosón, vagy bárhol úgy nézett rám mintha minimum kiirtottam volna a fél családját. Hetente háromszor kellett az egyetemre bejárnom, és emellett dolgoztam a suliban, változó volt, hogy mennyi időt töltöttem bent.

Adammel mindent közösen döntöttünk el, büszke voltam rá, mert mindenben részt vett, nem hagyta rám a döntést, sőt amit tudott terhet ő is levett a vállamról. Lisával nagyon jól működtek együtt így mikor nekem egész hétvégén tanulnom kellett is, ők nem álltak le, aztán pedig haza jött hozzám és segített a tanulásban. Nagyon sokszor voltunk úgy az ágyon, hogy ő ülve olvasott én pedig vállának dőlve tanultam majd mikor végeztem kikérdezett, vagy ha kellett elmagyarázott dolgokat. Esténként szerelmesen bújtunk egymáshoz, sosem tudtunk elég fáradtak lenni ahhoz, hogy külön aludjunk el. Még ha én egy-egy este tovább is fennmaradtam és a nappaliban tanultam ő mindig megvárt, türelmesen, nem siettetett és a hálóba felérve döbbentem erre rá mindig. A karjai közé bebújva pedig pillanatok alatt átkapcsolt az agyam és csak rá koncentráltam.

Az utolsó két hét az utolsó simításokról szólt, és rólam. Utolsó ruhapróbára, kozmetikushoz, fodrászhoz mentem, majd eljött a karácsony.

Lisa és Peter is bejelentkeztek, mi pedig még hívtuk List és Michaelt is, bár ők csak szentestére jönnek, mert meglátogatják Michael gyerekeit is. Meghittre sikerült, jól éreztük magunkat, mi nők sütöttünk, főztünk a férfiak nagy örömére. Sokszor elkaptam beszélgetés foszlányokat, amikor Peter és Adam beszélgettek az esküvőről, és Adam mindig nagyon határozott volt, sosem éreztem azt, hogy elbizonytalanodott volna.

A nászutat már korábban megbeszéltük, mivel én nem akarok külföldre menni, nem tudom valaha is eljutok-e oda, hogy már nem fogok rettegni a gondolattól is, de addig megoldjuk közelebbi úti céllal így elmegyünk San Franciscóba, arra az egy hetes kis körútra, amit még Lisáéktól kaptam illetve kiegészítjük azt egy pár napos floridai kiruccanással.

Karácsony másnapján Lisa és Peter is elmentek, hogy megtudják látogatni Lisa szüleit, az esküvő előtti nap jönnek vissza majd. Mi Adammel a nappaliban összebújva feküdtünk és a karácsonyfánkat nézegettük. Közben játszottam a kezével, ő pedig hajam simogatta, olyan tökéletes volt az egész.

- Szerinted apa lát most minket?

- Biztos vagyok benne, ahogy anyáék is látnak és nagyon boldogok mindhárman.

- Mielőtt a kórházba került, az utolsó találkozónkon arról beszéltünk, hogy idén karácsonykor több időt töltünk majd együtt. Nagyon hiányzik.