Nehéz

46.

Adam szemszög

Vasárnap reggel a karjaim közt ébredt. Lassan bágyadtan nyitogatta a szemeit majd, ahogy észhez tért el is akart húzódni, de én ott tartottam. Nem akartam még elengedni, bár tudtam azt is, hogy nem tarthat sokáig. Kb. félórát feküdtünk így majd elhúzódott és kiment a szobából. Tudtam, hogy nem fog visszajönni már hozzám így én is felöltöztem és kimentem a konyhába. Ott állt a mosogatónál, nekem háttal, de tisztán láttam, hogy erősen kapaszkodik és tartja magát. A fejét lehajtva billegett előre hátra. Nem tudtam odamenjek-e vagy csak álljak és várjak, szerettem volna magamhoz ölelni, bíztatni, hogy ne féljen, minden rendben lesz, de nem mertem megmozdulni. Legalább két percen keresztül néztem, ahogy tépelődik majd egyszer csak megfordult.

- Adam... - suttogta mire megmozdultam és elindultam felé és mikor elé léptem kinyújtva kezét mellkasomnál fogva megállított. Pont egy karnyújtásnyira volt tőlem, közel, mégis olyan távolinak éreztem – Ne csináld ezt velem.

- Mit?

- Tudod, hogy hatással vagy rám, ne használd ki.

- Eszem ágában sincs. Mitől félsz?

- Mindentől, tőled, magamtól, az egész helyzettől.

- Oké, figyelj rám. Nincs okod tőlem félni, ha az érzéseid keltenek, félelmet benned arra sincs okod, tudom, hogy az elmúlt hónap, kaotikus, és fájdalommal teli volt. Mindketten hibáztunk, de az biztos, hogy én voltam az, aki a legnagyobb hibát elkövettem. Nem bíztam benned, az érzéseidben és nincs is mentségem, sosem bocsájtom meg magamnak ezt. Minden, amit este mondtam, igaz volt. Az én érzéseim nem változtak irántad, veled akarok lenni és csak remélem, hogy lesz esélyem helyrehozni mindent.

- Nem olyan könnyű, én csalódtam benned, fájdalmat okoztál, magamra maradtam mindennel, pont akkor hagytál egyedül, amikor a legnagyobb szükségem volt rád, a szerelmedre, a törődésedre és ezt te is tudtad. Honnan tudhatnám, hogy ha most újra is kezdjük, akkor nem lesz több ilyen, hogy mész a fejed után, és egyszer csak ismét eltűnsz.

- Tudom, ezt most ígérgethetném neked, de nem fogom, helyette csak megkérlek, hogy próbáld meg, próbálj meg megbocsájtani nekem és hinni bennem, abban hogy tanultam a hibáimból. Lett volna lehetőségem mással lenni az elmúlt hónapban, de mindazok ellenére, amit láttam, és amit gondoltam, nem tudtam más nőt elképzelni magam mellett, csak téged akartalak érezni – csúsztattam kezem kézfejére, ami mellkasomon pihent. Éreztem, hogy gyengül az ellenállás, végül sikerült elérnem, hogy leengedje kezét és így közelebb hajolva hozzá végig simítottam arcán – te vagy minden, amire vágyom, szükségem van rád. Folytassuk az álmaink megvalósítását...

- Megígértem Marknak hogy esélyt adok magunknak. Mellettem állt, vigasztalt, támogatott végig, ő elérte, hogy mosolyogjak mikor legszívesebben sírtam volna.

- És mint tudjuk, te megtartod az ígéreteidet – néztem szemébe.

- Igyekszem.

- Tudod mit Grace, nem köthetlek magamhoz, nem kényszeríthetlek, hogy vissza gyere hozzám, még akkor sem, ha tudom szíved szerint így tennél. De tudok rád várni. Tisztában vagyok azzal, hogy te hozzám tartozol, nekünk együtt kell lennünk.

- Honnan tudod?

- Mióta ismerlek, tudom, először csak azt tudtam, hogy bőven lesz szereped az életemben, nem sejtettem milyen, majd ahogy megismertelek és beléd szerettem, azóta biztos vagyok benne hogy minket egymásnak teremtettek. Senki más mellett nem lehetünk olyan boldogok, mint mikor együtt voltunk. És azt is tudom, hogy velem akarsz lenni.