Nehéz

3.

Grace szemszög

Az egész hét úgy ment el, hogy azt sem tudtam merre vagyok, mindig csak sodródtam az árral. A szüneteket a könyvtárban töltöttem, ott éreztem egyedül biztonságban magam. Az órákat végig ültem, túl sokat nem hallottam ugyan, de figyeltem, vagy legalábbis igyekeztem figyelni. Minden nap célja a túlélés volt, hogy végre haza érjek és bezárkózhassak a szobámba. Peter minden egyes nap megkérdezte, hogy éreztem magam, én pedig minden egyes nap elmondtam, hogy minden oké és estig nem is igen volt több kommunikáció. Ő dolgozott lent, én meg aludtam fent, vagy zenét hallgattam, vagy csak a házi dolgozatokat írtam meg.

Próbáltam kibírni, de nem éreztem magamban erőt. Az iskolában senkivel nem teremtettem kapcsolatot. Nem akartam senkivel jóban lenni, nem akartam csalódást okozni senkinek, és ezt úgy lehet a legegyszerűbben megoldani, ha nem engedsz magadhoz senkit közel. Jack és a vádaskodásai, a bántásai már meg sem kottyantak vagy legalábbis úgy tettem. A csuklómon is elmúltak a foltok. Próbáltam mosolyogva erősnek mutatni magam, legalább neki. Minden gyengeséget, félelmet palástolni, nem akartam plusz élvezetet nyújtani neki azzal, hogy szenvedek.

Úgy kezdtem neki az újabb hétnek, hogy egyáltalán nem akartam senkivel kontaktot teremteni a tanórákon kívül. Mivel Peter a hétvégén eldugta a pulcsimat, ami még apáé volt kénytelen voltam a saját ruháimat felvenni, de az kevés volt, jobb szerettem bujkálni. Az a pulcsi tökéletes volt erre, meg is kell találnom, ha haza értem.

Mikor megláttam kitéve a faliújságon a fakultációkat, tudtam, hogy zenére fogok járni, azt azelőtt is szerettem. A színházat kihagyom, ahhoz már nem lenne merszem, hogy kiálljak mindenki elé és előadjak egy darabot, hogy csapatban dolgozzak több idegen emberrel együtt. Így gyorsan a titkárságra mentem és le is adtam a jelentkezésemet a zenére. Szerdáig lehetett jelentkezni, remélem, minél hamarabb elkezdődik, mert bár szeretem a könyveket kicsit unalmas minden labort a könyvtárban végig ülni. Na persze Jacknek és a sleppjének ez is rettentő nagy problémát okozott eddig, mi az, hogy nem megyek laborra, miért vagyok én kivétel? Az egyik kedvenc témája volt annak a gyökérnek.

A keddi napom is hasonlóan kezdődött, mint a hétfő, csak épp megtaláltam apa pulcsiját, mikor Peter reggel meglátta rajtam nem mondott semmit csak megrázta a fejét. Valójában, ha mondott volna is valahogy nem hatotta volna meg a piciny lelkem, és ezt tudja, szóval nem is erőltette.

A suliba beérve a terembe mentem. Fizikával kezdtünk. Még szinte senki nem volt ott így leültem a szokásos helyemre és vártam. Szép lassan megérkeztek a többiek is, de Jack nem a helyét célozta be, újfent, ahogy eddig minden óra előtt, minden szünetben mikor csak megtalált engem kínzott.

- Ma is lógunk a laborról kis ribanc? - hajolt be elém.

- Nem lógok, fel vagyok mentve alóla, de ezt azt hiszem említettem már néhányszor- mondtam rá sem nézve.

- És hogy lehet ilyen felmentést kapni?

- Hm, keress egy pszichiátert, aki erősen szuicid hajlamokkal ellátott egyénnek talál, és rögtön kapsz egyet - húztam fel a szemöldököm.

- Na persze, mert te öngyilkos lennél egy pipettával, mi?- röhögött- Ahhoz is gyáva vagy, hogy a szemembe nézz.

- Nem, pipettával nem, vagyis sima pipettával nem, de egy kis sósavval már tudnék mit kezdeni. Főleg ha feldughatnám a te seggedbe, hidd el, még élveznéd is – néztem egyenesen szemébe mire láttam, hogy megy fel benne a pumpa. Az asztalomra csapott majd rám nevetett. Nem tudom mi ütött belém, egyszerűen csak kiszaladt a számon.

- Ne akard, hogy bántsalak.

- Mert mi lesz, ha nem bánthatsz apuci nem lesz rád olyan büszke?- kérdeztem és már szinte éreztem a tenyerét a bőrömön csattani, kezét már lendítette is, de a csapás nem ért el. Hátra nézett a kezét elkapó tanárunkra, Mr. Taylorra.

- Ha még egyszer erre jövök be, hogy kezet emel egy lányra, esküszöm, hogy az apja maga a kormányzó is lehet, de biztosan nem ússza meg épségben – nézett komolyan Jackre mire az elnevette magát majd kirántotta a kezét és hátra vonult - Mindenki pakoljon el mindent, dolgozat- nézett körbe majd rám pillantott. Most másképp nézett rám. Nem akartam, hogy másképp nézzenek rám, mert az mindig azt jelenti, hogy valamit tudnak rólam, amit én nem akarok, hogy tudjanak.

Elraktam a könyvem és csak egy tollat fogtam kezembe, kiosztotta a dolgozatokat, viszonylag gyorsan meg is csináltam majd eltoltam magamtól és a tollat is letéve ujjaimmal játszottam. Többször éreztem magamon tekintetét, de nem néztem rá, nem akartam újra azt az átható pillantást látni.

Az óra nagy részét a dolgozat vette el, a többi részében meg az új anyagot adta elő. Néha leírtam egy gondolatot, de nem több jellemezte az aktivitásom. Mikor megszólalt a csengetés egy emberként rohamozták meg a többiek az ajtót, én viszont komótosan pakoltam össze.

- Miért nem fél tőle?- kérdezte Mr. Taylor hirtelen mire ránéztem. Még hogy nem félek?

- Volt már rosszabb is. Fájt már jobban is - néztem rá. Azért nem kell mindent tudnia.

- Nem tudom mindig megvédeni- rázta fejét

- Nem is kértem egyszer sem. Ha arra várt, hogy megköszönöm, akkor lesheti. Mert minden egyes alkalommal mikor kiáll mellettem csak megnehezíti a következő napomat, mert Jacket ez hergeli még jobban és még kegyetlenebb lesz.

- Mintha arra vágyna, hogy bántsa – állt fel és közelebb sétált.

- Nem vágyom rá, de mint mondtam, volt már rosszabb is. Viszlát, Mr. Taylor.

- Viszlát Grace – mondta mire rá néztem és megtorpantam.

- Csak hagyja, hogy túl éljem ezt az évet és ne foglalkozzon velem. Vagyok, aki vagyok, olyan amilyen, ne törődjön velem.

- Pont azért teszem, amit teszek, hogy túl élje ezt az évet – mondta halkan mire nem válaszoltam, csak megráztam a fejem és ott hagytam, egyenesen a könyvtárba mentem a búvó helyemre, vagyis oda akartam, de nem jutottam el oda. Nem kellett volna maradnom és beszélni Taylorral, ugyanis így Jack be tudott várni.

- Hová sietsz picikém?

- Nem vagyok én neked senkid, főleg nem a picikéd.

- Nana, gyere csak ide – nyomott a szekrényeknek a kihalt folyosó részen – Ha már egyszer hagytad magad felcsinálni, mit szólnál még egyhez, én szívesen megduglak, és úgy hogy könyörögni fogsz, hogy abba se hagyjam.

- Kicsit sokat képzelsz magadról, és ha így folytatod nem lesz mivel megdugnod, nem hogy engem, de mást sem.

- Kurva nagy pofád van ahhoz képest, hogy bármit tehetnék veled, ezen a helyen, itt senkit nem érdekelne egy kurva hangja.

- Ezt azért kétlem.

- Igazad van, az új fizika tanár, Taylor, nagyon a szárnyai alá vett, nagyon véd téged, talán már szét tetted neki a lábad, ezért nem jársz laborra is, ugye? Mi lenne, ha beszélnék az igazgatóval?

- Valószínűleg drogtesztre küldene, mert hallucinálsz. Engedj el Jack és hagyj békén.

- Egyszer úgyis elkaplak.

- Döntsd el, meg akarsz ölni vagy dugni?

- Vagy együtt a kettő - nézett szemembe

- Lehet, hogy kijárod ezt az iskolát, de hogy nem leszel sokáig szabad lábon, az már most biztos – mondtam majd kitéptem kezem a szorításából és ott hagytam.

A nap végén összefutottam az igazgatóval, aki arról kérdezett, hogy hogy érzem magam, milyen újra itt lenni. Jó kedve volt és nem akartam elrontani ezért ködösítettem majd gyorsan elköszöntem és haza indultam.

Peter nagy meglepetésemre nem volt otthon, bevásárolni ment, ami szintén fura volt, mert mindig együtt megyünk így csak ettem pár falatot majd felmentem a szobámba és elkezdtem olvasni. Nem nagyon tudtam figyelni a cselekményre, mert folyamatosan Jack beteg szavai jártak a fejemben. Vajon tényleg képes lenne megölni egy embert, vagy már csinált is ilyet? Valójában eltudom képzelni, hiszen mindig tart magánál valami fegyvernek minősülő tárgyat, amivel az iskolában a diákokat ijesztgeti, talán már használta is ezeket.