Nehéz

27.

Grace szemszög

Izgatott voltam mikor elindultunk tőlünk. Épp csak addig ugrottunk be, míg letettem a kocsimat illetve összeszedtem néhány holmit a két napra. Peter addig elszórakoztatta Adamet, vagyis gondolom szórakoztató beszélgetés lehetett, mert mikor lementem épp nagyon nevettek valamin.

Lisa fürdött így vele nem tudtam beszélni, de majd holnap este bepótoljuk. Rég volt már olyan igazi kimerítő csajos csacsogásunk.

Már vagy félórája úton voltunk New York felé mikor rám nézett.

- Nagyon jól vezetsz, ez már akkor is feltűnt mikor engem fuvaroztál anyához, de most, ahogy követtelek az autómmal és figyeltelek ismét megbizonyosodhattam róla.

- Nos, apától nagyon sokat tanultam, ő tanított végig, folyamatosan szólt, ha valamit kihagyok vagy rosszul csinálok, még azután is, hogy meglett a jogosítványom.

- Jó tanárod volt – mosolyodott el.

- Igen, határozottan. Hová megyünk?

- Majd meglátod.

- Anyukádhoz?

- Nem.

- Akkor megint valami meglepi találkozó lesz?

- Ha úgy vesszük, meglepi és találkozó is, fogalmazhatunk így, igen.

- Nem baj, hogy nem öltöztem ki?

- Nem, kifejezetten előnyös, hogy lazán öltöztél.

- Egyre inkább felcsigázol, ez így nem fair.

- Édes, hogy milyen kíváncsi és türelmetlen vagy – nevetgélt magában.

- Adam...

- Mondd csak egyetlenem.

- Ha igazán szeretsz, elmondod hová megyünk – mondtam tárgyilagosan, de a válasz egy hatalmas hahotázás volt. Kezemet elkapva megfogta azt és megpuszilta kézfejem. Én csak néztem őt, olyan édes egy pasi.

- Nagyon cuki vagy szerelmem, de nem szedsz ki belőlem semmit, várnod kell addig, míg odaérünk.

- Hát jó – vágtam be a durcit és elhúztam kezem, de nem hagyta magát, mind ahányszor elhúztam ő újra elkapta azt így a harmadik próbálkozás után már csak nevettem – Lehetetlen alak vagy.

- Ugyan, te még nem láttál engem a lehetetlen alak állapotomban – vigyorgott majd kacsintott és újra az utat figyelte.

Már mentünk jó ideje, bőven New Yorkban voltunk mikor egy nagyobb fehér épület előtt álltunk meg. Kikapcsoltam az övet és kiszálltam az autóból. Kabátomat magamra kaptam tuti, ami tuti majd táskámat vállamra vettem és mikor mellém lépett ránéztem.

- Hol vagyunk?

- Gyere, mindjárt meglátod – fogta meg a kezem így követtem őt. Az ajtóhoz érve több tábla is ki volt rakva és nem álltunk meg így nem tudtam leolvasni egyikről sem a hely nevét, de mikor beléptünk az épületbe két irányba lehetett indulni. Jobbra egy állatklinika volt, balra pedig egy menhely. Adam a baloldali ajtóhoz lépett. Én tátott szájjal követtem, csak kapkodtam a fejem.

- Adam, mit keresünk itt?- kérdeztem mikor beléptünk egy előtérbe. Ott egy mosolygós lány ugrott fel rögtön.

- Sziasztok! Adam, ugye?- kérdezte a lány.

- Igen, ő pedig a barátnőm Grace – nézett rám mosolyogva.

- Üdvözöllek titeket a Hope állatárvaházban. Tudom, menhely van kiírva, de mi inkább tekintjük egy árvaháznak. Én Janet vagyok. Adok nektek egy adatlapot, ez kellene kitölteni a személyes adataitokkal, és aláírni. Ha ez meg van, szóljatok és tovább viszlek titeket.