Számíthatsz rám

Rémálmok éjszakája

Draco pálcáját felém szegezve állt előttem. Arcán semmi más nem volt, csak eltökéltség és a hosszasan felgyülemlett méreg. Rettegés érzete fogott el és kiáltozni kezdtem neki. Teli torkomból kiáltani kezdtem a nevét, hogy tudja meg mennyire szeretem. Tudnia kell, hogy mit érzek mielőtt vége mindennek. A fiú azonban nem hallott meg, én pedig elkéstem. Zöld villanás fénye gyúlt a szemem sarkában és mire pislogtam egyet, életem nagy szerelme élettelenül hevert a lábaim előtt. 

- Nem lehet így vége... - omlottam össze teljesen és hozzá szerettem volna érni az arcához, az azonban elkezdett szertefoszlani...

Sikoltva ébredtem fel az éjszaka közepén. Csak egy álom volt... Csak egy álom, Emilia! Lélegezz! De olyan valósághű volt. Annyira igazi és annyira ijesztő. Lihegve és leizzadva próbáltam lelassítani a lélegzetem, miközben a többiek morogva tértek vissza a legszebb álmaikba. A szobánk ajtaja azonban nagy hévvel kivágódott és egy pizsamás fiú futott be rajta, egyenesen felém. 

Draco kócos haja belelógott a homlokába és összeráncolt szemöldökkel guggolt le az ágyam mellé. 

- Jól vagy? - kérdezte álmos, rekedtes hangon.

- Igen. Csak rosszat álmodtam. - feleltem, de egy kicsit még mindig zavart voltam. 

 - Hallottam, hogy sikítasz és... Sajnálom. Tudom, hogy nem akarsz látni, de azt hittem bajod esett...  - szabadkozott, félve a reakciómtól. 

Több napja már annak, hogy szakítottunk. Már szombat hajnali három óra volt és az ominózus bájital tan óta, alig váltottunk pár szót. A fiú többször is próbált beszélni velem, de egy idő után ő is egyre inkább kezdte feladni a harcot. Nekem viszont óráról órára egyre jobban hiányzott... 

- Draco... - szóltam hozzá nyugodt hangon. - Semmi baj. Köszönöm, hogy aggódtál értem. - mondtam és lágyan az ágyamon lévő kezére tettem a kezem. A fiú döbbenten pislogott vissza rám, de rögtön el is húztam a kezem. Nem tudom, hogy tudok-e még bízni benne. Vagy ő szeret-e még engem. 

- Akkor én vissza megyek a szobámba. - mondta egy halvány mosollyal és lassan felállt. Nem akarom, hogy elmenjen. Nem tudok rendesen aludni nélküle. Hiányzik a testének a melege és a halk kis szuszogása. Ő vajon jól tud aludni nélkülem? 

- Várj! - állítottam meg, amikor a keze már a kilincsen járt. Draco arca szinte felragyogott a sötétben és halkan visszalépkedett hozzám. 

- Igen? - kérdezte és leült az ágyamra. 

- Esetleg... Öhm... Szóval esetleg, itt maradnál velem? - kérdeztem és gyorsan lesütöttem a szemem, hogy ne lássam a reakcióját. Draco hosszú percekig maradt csöndbe, majd szó nélkül levette a papucsát és bebújt mellém az ágyba. Gondosan ügyelt arra, hogy a bőrünk ne érjen össze, de felém fordult. Elosztottam a takarót magunkon és kicsit közelebb húzódtam hozzá. A szívem hevesen dobogott és az agyam folyton azon kattogott, hogy milyen okot tudna mondani a csókra, ami miatt meg tudnék neki bocsátani. 

- Emie? - szólalt meg egy idő után. Azt hittem már régen alszik és csak engem nem hagynak nyugodni a gondolataim, de az ő hangja is gondterhelt volt. 

- Igen? - kérdeztem vissza. A hangom sokkal erőtlenebb és remegősebb volt, mint ahogy én azt akartam és a gondolataimban átkoztam magam azért, amiért ilyen labilisnak mutatkozok. 

- Hiányzol. - mondta a fiú. A szívem kihagyott egy ütemet és lassan felkönyököltem az ágyon. 

- Mond el. - jött elő belem hirtelen. 

- Mit? - zavarodott össze egy kicsit a fiú. 

- Az okot. Amit eddig nem engedtem, hogy elmondj. Mond el miért történt ami történt. - magyaráztam idegesen. Nagyon féltem, hogy mit fog mondani, vagy hogy fog reagálni. De nem bírok tőle távol lenni. Hiába haragszom, hiába tudnám megfojtani néha egy kanál vízben. Tudnom kell az igazat. 

- Astoria csókolt meg engem. Hirtelen volt az egész és váratlan. Azt sem tudtam mit reagáljak. De eltoltam magamtól, Emie. Nem csókoltam vissza és eltoltam magamtól. Utána pedig egyből utánad rohantam, hogy bocsánatot kérjek, mert szeretlek. És akkor láttam, hogy Zabini ugyan azt csinálja veled, mint Astoria velem. Mintha csak megbeszélték volna az egészet... - magyarázta és a dolgok valahogy értelmet nyertek a fejemben. 

- Te nem voltál mérges, amikor láttad, hogy egy másik fiú csókol meg? - kérdeztem.

- Dehogynem. Láttad jól, hogy őrjöngtem. - felelte egyértelműen. 

- Nem így értettem. Rám, nem voltál mérges? - 

- De. De láttam, hogy ellökted és hallottam, hogy visszautasítottad. És utána csak meg akartalak védeni. - vonta meg a vállát. Én  akkora hülye vagyok!

- Sajnálom, hogy nem engedtem, hogy ezt elmond. Én csak... - kezdtem, de a torkomat fojtogatni kezdte a sírás. 

- Nem kell bocsánatot kérned. Megértem, hogy csalódott voltál és mérges. - Draco halványan elmosolyodott és közelebb hajolt felém. Némán néztünk egymás csillogó szemébe, mellkasaink egyre sűrűbben emelkedtek és süllyedtek, ahogy a vonzalom fokozódott közöttünk. A fiú keze megsimította az arcomat és végighúzta hüvelykujját a számon. 

- Szeretnélek megcsókolni. - mondta a fiú, mire megállt körülöttem az idő. Semmi másra nem tudtam figyelni, csak rá és a boldogságra, amit az okozott, hogy végre itt van mellettem a fiú akit szeretek. 

- Csókolj meg. - suttogtam. Draco közelebb hajolt hozzám. Ajkainkat csak milliméterek választották el és a leheleteink egymásba olvadtak. Szinte hallottam, hogy milyen hevesen dobog az ő szíve is és lassan lehunytam a szemem. 

- Nem tehetem. - állt meg a fiú és megrázta a fejét, mintha csak ki akarná józanítani magát. 

- Miért? - kérdeztem döbbenten és kicsit szomorúan. 

- Emie, igazuk van. Igaza van mindenkinek aki azt mondja, hogy nem érdemellek meg. - mondta és elhúzódott tőlem. 

- Miről beszélsz? - kérdeztem könnyekkel küszködve. 

- Nem lehetünk többé együtt, mert csak bántani foglak. Nem vagyok elég jó hozzád. Te a legjobbat érdemled meg és az nem én vagyok. És addig nem is fogod megtalálni, amíg el nem engedlek. - válaszolta a fiú. Arcán csillogva gördült le egy könnycsepp és én sem bírtam tovább tartani magam. 

- De én nem akarom, hogy elengedj. - a hangom akadozott és egész testemben megállíthatatlanul remegni kezdtem. 

- Így lesz a legjobb. - mondta a fiú és lassan nyomott egy csókot a homlokomra. 

- Ez nem igaz. - feleltem neki és megfogtam a kezét, de Draco kihúzta onnan. 

- Jobb lesz, ha most megyek. - közölte és egyedül hagyott az ágyamban, ürességet okozva ott is és bennem is. Hát tényleg ennyi volt?