Számíthatsz rám

Madam Chattox

A téli szünet igencsak mozgalmas lesz az idén. Mivel Ron meghívott magukhoz, így a szüleimmel úgy döntöttünk a Karácsony estét velük töltjük. Miután Ron elmesélte, hogy Voldemort megmutatta Harrynek, ahogy megtámadja az apját, a fiú teljesen szétesett... Rettegett, hogy elveszítheti az édesapját és valahogy velem is távolságtartóbban viselkedett. Draco szerint csak nagyon aggódik, de én éreztem, hogy valami más áll a háttérben. 

A szünet többi részét otthon terveztem, de meghívást kaptunk a Malfoy család éves karácsonyi ünnepségére. Rettentően örültem, hogy újra találkozhatok Dracoval, de egy újabb bál?! Kezd nagyon elegem lenni a kényelmetlen, díszes ruhákból és a fojtogató társalgásokból. 

A karácsonyi bál a Szenteste előtti napon került megrendezésre és hiába próbáltam rémesen örülni, valami nem hagyott nyugodni. 

- Mi a baj, Drágám? - kérdezte anya és leült mellém és apa mellé reggelizni. 

- Semmi csak, rossz előérzetem van. - vontam meg a vállam. 

- Miért? - kérdezte apa összevont szemöldökkel. 

- Nem tudom, csak... Sok minden történt mostanában és nem... - nem fejeztem be a mondatom. Nem akartam, hogy a szüleim az eddiginél is jobban aggódjanak értem, pedig nagyon szerettem volna, ha elmesélhetném neki a furcsa dolgokat, amik körülöttem történnek. Szerettem volna, ha megnyugtatnak, hogy nincs semmi baj csak túlreagálom. 

- Mi nem, Kincsem? - kérdezte anya, mire halványan elmosolyodtam és felnéztem rá.

- Semmi, anya. Felejtsétek el. - néztem rájuk kedvesen. - Csak nem tudom mit vegyek fel ma este. - vontam meg a vállam, mire anya arca felragyogott. 

- Jajj, csak ennyi? Ezen könnyen segíthetünk. - felelte. Anya eltervezte, hogy együtt elmegyünk az Abszol útra. Amúgy is van valami dolga, így amíg ő azt intézi, én elmehetek a bájos Madam Chattoxhoz, venni egy új ruhát. Az ötlet persze zseniális volt, de volt valami furcsa abban a nőben, ami miatt nem szívesen maradtam volna vele kettesben. 

Amint beléptem az üzletbe, megcsapott a kellemes meleg. Kint mínusz fokok uralkodtak és rengeteg hó lepte el az utcákat, ami miatt szinte csak csúszkálni lehetett a macskaköves úton. 

- Üdv, Kedveském. - lépett elém a nő. Ősz haját elegáns kontyba fogta és kipirult arccal lépkedett elém. Szipogva néztem végig rajta, majd elfagyott kezeimmel megpróbáltam leműteni magamról a sálamat és a kabátomat. 

- Jó napot! - mosolyogtam rá. Zöld tekintete szinte lyukat fúrt az enyémbe, miközben elvette a kezemből a kabátomat és felakasztotta az ajtó mellé. 

- Miben segíthetek, Drágám? - kérdezte kedvesen és a bolt közepén álló kanapéhoz vezetett, hogy leülhessek. - Teát? - kérdezett újra, mire bólintottam. Még mindig át voltam fagyva a kinti hideg miatt, ezért rémesen jól esett az a bögre tea. 

- Nos, báli ruhára lenne szükségem, Madam. - mondtam a teámat szorongatva. 

- Jó sok bálban van részed. - nevette el magát. A nevetése szinte ismerősen csengett a fülemben és valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag boldogság öntötte el a testemet. 

- Ohh, igen. - húztam mosolyra én is a számat. - Bár én annyira nem örülök neki, de a barátom hívott meg, szóval elmegyek. - vontam meg a vállam. 

- A barátod? - kérdezte. - Az a bájos vörös aki itt volt a múltkor? - kérdezte mosolyogva. 

- Jajj, nem dehogy! - nevettem. - Ron a legjobb barátom. A párom nem volt itt a múltkor. - mondtam. 

- Ő is a Roxfortba jár? - érdeklődött. 

- Igen. Mardekáros mint én. Az ő családjának lesz ma a karácsonyi ünnepsége. - feleltem, de kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam a faggatástól. Persze biztos nem volt benne semmi rossz szándék, csak furcsa volt hirtelen ez a sok kérdés. 

- Én is mardekáros voltam annak idején, amikor oda jártam. - mosolyodott el az emlékek hadától. 

- Én azt hittem csak pár éve költözött ide. - zavarodtam össze egy kicsit. 

- Ohh, nem Drágám. Itt nőttem fel. - öntött még egy bögre teát mind a kettőnknek. - Itt születtem, itt tanultam. A Roxfortban ismertem meg a legjobb barátnőmet is, aki az egyik legfontosabb ember az életemben azóta is. - szemét lesütötte a padlóra, miközben bennem egyre nőtt az érhetetlen kíváncsiság. 

- Még mindig barátok?  - kérdeztem. 

- Azt hiszem igen. De évek óta nem láttam. Hosszú évek óta. - sóhajtott. Volt valami furcsa a hangjában, valami ami miatt azt éreztem kérdeznem kell még róla. 

- Miért? - kicsit előrébb dőltem a fotelben. 

- Nem volt számomra biztonságos itt, többé. - felelte egyszerűen és belenézett a szemembe. 

- Akkor miért jött vissza? - érdeklődtem egyre hevesebb szívveréssel. 

- Tudod, Drágám. Nagyon nehéz időszak volt az nekem. Itt kellett hagynom mindenkit akit szerettem, hiába fájt rémesen. Veszélyben voltam és addig menekültem ameddig csak bírtam. De egy idő után elmúlt a veszély és haza tértem. - válaszolta. Meglepődtem a nyíltságán és az őszinteségén. Hiszen nem is ismerjük egymást. Nem találkoztunk a bolton kívül soha. És most mégis itt ülünk és az életünkről számolunk be a másiknak. 

- Milyen veszély fenyegette? - tettem fel egy újabb kérdést, azt érezve, hogy most én hallgatom ki őt. A hölgy hátra dőlt és kortyolt egyet a teából. A tekintetét közben egyszer sem szakította el az enyémtől. 

- Hogy állsz, Em? - lépett be hirtelen anyám a boltba, teljesen kizökkentve minket. Madam Chattox ránézett anyámra és arcvonásai teljesen megváltoztak. Értetlenül kapkodtam a fejem közte és anyám között, aki közben a kesztyűjét levéve kezet nyújtott a hölgy felé. 

- Még nem igazán kezdtük el. - vallottam be és azonnal felálltam a helyemről. 

- Persze, persze, a ruha! - kapott a fejéhez a nő. - Azonnal keresek neked valamit! - mondta és elnyelte őt a ruhák sűrűje.