A három fivér meséje

2.1K 111 6
                                    

-A három fivér közül, a középső kérte a feltámadás kövét, hogy meggyalázza a Halált. Hogy képes legyen arra, amire csak a Halál lehet képes és visszahozza a halottait az élők közé. A fiú rég elvesztett szerelmét hívta vissza magához, a Halál azonban nem említette, hogy ez a feltámadás nem teljes. Inkább olyan itt is, ott is való létezés, mely nem ad teljes életet. A fiú szerelme tehát boldogtalanul tengődött a mindennapokban félholtként és ez a fiút is elkeserítette. Kiontotta hát saját életét, hogy szerelmével a túlvilágon egyesüljenek. A Halál megkapta a fivért és a természet rendje visszaállt, azonban a kő tovább élt a világon. Egy idő után gyűrűt készítettek belőle és használói sokszor nem is tudtak a kő igazi mivoltáról. Ez így volt Voldemorttal is, aki könnyűszerrel készített horcruxot a gyűrűből, ezzel azonban elvette a kő igazi erejét. Amikor ő maga is alkut kötött a Halállal, a Halál változtatott a kő tulajdonságain. Egy ártatlan, jószívű emberbe rejtette bele, aki feláldozhatja saját magát. Ellenben, csak akkor tud teljes életet biztosítani a feltámasztottnak, ha azt teljes szívéből, önzetlenül szereti. Máskülönben a feltámasztott a két világ között ragad, akárcsak a középső fivér szerelme... - mondta az öreg férfi a kandalló előtt gubbasztva. 

Mintha csak megérezte volna, hogy ezt a történetet nekem kell címeznie. Így hát, leültem mellé és a kezembe vettem remegő, májfoltos kezeit.

- Honnan tudja mind ezt? - kérdeztem halkan. A Minisztérium folyosóin dúlt a hatalomátvétel. Mi, gyerekek azt a feladatot kaptuk, hogy a lehető legtöbb szobába nyissunk be és gyűjtsük össze a támogatóit. Aki ellenáll, azt öljük meg. Így találtam rá, erre a kedves, ősz hajú öreg úrra, aki apró kezeibe fogta a teáscsészéjét. Nem fordult hátra, amikor beléptem, csak beszélni kezdett. Hosszasan és erőteljes hangon mesélt, miközben szemeit végig a kandallóra szegezte. 

- Onnan, gyermekem, hogy maga a Halál kért meg, hogy meséljem ezt el neked. - mosolyodott el halványan. Hatalmas csattanások és sikolyok zajai zavarták meg a nyugodt beszélgetésünket. - Nekem már rég nem kellene élnem, gyermek... De ez volt az utolsó feladatom és most elvégeztetett. - nézett rám hálásan, lassan megsimítva öltönyének zsebét. 

- Voldemort tud róla? - kérdeztem. - Tud róla, hogy nem fog teljes életet élni, ha visszahozom? - 

- Nem. És ennek így is kell maradnia. Amit ma itt megtudtál, az csak a te elmédben létezhet tovább. - kopogtatta meg óvatosan a fejemet, majd hátrahajtotta a fejét.

- És mit tegyek, ha köteleznek a feltámasztására? - kérdeztem aggodalmasan, de az öreg már nem válaszolt. Szemeit lecsukva tért át a másvilágra, levéve magáról a terhet, hogy tovább kínlódjon ezen a világon. Megrökönyödve néztem kisimult, élettelen arcát és a kezembe vettem egy pokrócot. Óvatosan betakartam és megsimítottam puha, ősz haját. 

- Köszönöm. - suttogtam. Hirtelen arra gondoltam, hogy ha ilyen békés dolog a halál, akkor nem félek tőle többé... Közelebb érzem magamhoz a nyugalmat, mint eddig bármikor. 

- Emie, gyere már! - rontott be a szobába Draco, majd azonnal el is némult. 

- Már halott volt, amikor bejöttem. - nyugtattam meg a fiút. - Csak szerettem volna kényelembe helyezni. - mosolyodtam el halványan és még egyszer a férfira néztem. 

- Mennünk kell. Voldemort megölte a miniszter elnököt. - felelte mire azonnal felé rohantam a pálcámat markolva. 

- Most mi lesz? - kérdeztem és a fiú hatalmasat nyelt. 

- Tud az esküvőről... - sütötte le a szemét a fiú, nekem pedig egy pillanatra megállt a szívem. 

- Oda kell mennem! Segítenem kell Ronnak! - kiáltottam el magam és húzni kezdtem őt az egyik hopp-hálózat felé. 

- Ne! Emie, ez egy teszt volt! Azért nem tudtunk róla, mert Voldemort érzi, hogy te árultad el... Ha most odamész, megölnek! - rázta meg a vállamat a fiú.

- De valamit tennem kell! - tehetetlenül vergődtem a karjai között. - Nem hagyhatom, hogy bajuk essen! - 

- Igen, az pedig az, hogy megnyugodsz. Ron okos fiú, nem lesz semmi baja! Mi nekünk most haza kell mennünk. - mondta és abban a pillanatban már el is hopponált velem. 

- Draco Lucius Malfoy, neked csak holnaptól lenne szabad hopponálnod! - kiáltottam rá idegesen. 

- Már elmúlt éjfél. - vonta meg a vállát, nekem pedig lefagyott minden érzelem az arcomról. 

- Maradj itt.- mondtam és felrohantam a szobába, hogy előkeressem a kis zöld dobozt, amibe az ajándéka van. 

- Mit kapok? - lépett mögém izgatottan a fiú. 

- Mondtam, hogy maradj ott! - szóltam rá idegesen, de a fiú csak kinevetett és a vállam felett próbálta meglesni a doboz tartalmát. - Boldog születésnapot! - mosolyogtam rá, a fiú pedig egy kisgyermeket megszégyenítő lelkesedéssel állt neki bontogatni. 

- Tetszik? - kérdeztem és most engem öntött el a félelem. Draco az ujjára húzta az ezüst gyűrűt, amiben egy D és egy E betű díszelgett, közöttük pedig a mardekár büszke kígyója tekergett.

- Imádom. - felelte és magához húzott. Mosolyogva ültem bele a fiú ölébe, aki azonnal a fenekemre tapasztotta két kezét. Beletúrtam Draco hajába és finoman hátrahúztam a fejét, a mozdulatot pedig a fiú egy halk nyögéssel jutalmazta. 

- Van egy ötletem, hogy mivel kapcsolhatnánk ki kicsit az agyunkat. - mosolyogtam és a szemem játékosan csillant fel. Draco kihívóan felemelte a szemöldökét és rám pillantott. 

- Igen? - kérdezte mély hangon, de kezével már benyúlt a szoknyám alá. Gyűrűjének hideg érintése megbizsergette a gerincemet, miközben ajkaimat a fiú nyakára tapasztottam. Erősen szívni kezdtem a fiú bőrét, aki halkan nyögött nyelvem érintése alatt. A kezei lerántották rólam a felsőmet és egy gyors mozdulattal szétkapcsolta a melltartómat is. 

- Tökéletes vagy. - suttogta a fiú a számba. Testünk vadul fonódott össze és mindent megtettünk, hogy elfeledtessük a másikkal a tönkrement életeink részleteit. És végül kimerülten, izzadó bőrrel lihegtünk egymáshoz bújva. Draco szíve hevesen vert, én pedig boldogan hallgattam, ahogy a heves szívverést lassan átváltja a nyugodt, egyenletes szuszogás, ahogy a karjaim között álomba merül. 

Bántott, hogy nem avathattam be Dracot a minisztériumban történtekbe, de jobbnak láttam, ha nem tud erről. Jobb, ha nem tudja előre, hogy ha eljön az idő, hiába fogok meghalni... De addig, még rengeteg dolog fog történni és mi ketten bizonytalanul várjuk Voldemort döntését a következő iskolaévünkről...


Számíthatsz rámWhere stories live. Discover now