Számíthatsz rám

Barátságos mardekárosok

- Na mi lesz Em? Megpróbálod kijátszani a rendszert? – lépett oda hozzám Ron a vacsora végén.

- Áhh, bármennyire is szeretném, senki nem olyan tehetséges, hogy kijátssza Dumbledoret. – csóváltam meg a fejem szomorúan.

- Nem is baj. Legalább nem kell aggódnom az életedért. – nevetett a fiú, mire átkaroltam és hagytam, hogy elkísérjen a körletembe.

- Mi lesz holnap az első órád? – kérdeztem tőle az ajtóban.

- Sötét varázslatok kivédése, Rémszemmel. – nyögött fel elgyötörten. – Neked? – kérdezett vissza.

- Ugyan ez. Akkor ott találkozunk. – köszöntem el tőle és felmentem a szobámba. Sokáig próbáltam elaludni, de egy idő után meguntam az álmatlan forgolódást és a verseimmel együtt lementem a klubhelyiségbe. Leültem a sarokban lévő fotelbe, felhúztam a lábaimat és csendben olvasgattam.

- Hát te? – szólalt meg egy hang.

- Nem tudok aludni. – válaszoltam és felnéztem Dracora. A fiú némán bólintott, majd végigterült a kanapén. Megforgattam a szemem és újra olvasni kezdtem, de nem igazán tudtam figyelni a szavakra. Valamiért teljesen elvonta a figyelmemet a fiúból áradó kellemes zöldalma, fenyő és borsmenta illat.

- Nem baj, ha itt maradok? – kérdezte hirtelen.

- Ugyan annyi jogod van itt lenni, mint bárki másnak. – mondtam kissé ingerülten. Nem akartam ok nélkül bunkó lenni vele, de rémesen zavart, hogy nem tudom miért vonja el ennyire a figyelmemet.

- Értem. – mondta és felült a kanapén. – Mit olvasol? – kérdezte.

- Ugyan azt amit vacsoránál. – válaszoltam, de nem néztem fel rá.

- Miről szól? – folytatta az érdeklődést. Zavartan csuktam össze az oldalakat és felnéztem rá, miközben kisimítottam egy hajszálat az arcomból.

- A kedvenc költőm versei vannak benne. Több vers, több téma. – mondtam neki.

- Értem. – mondta újra és visszadőlt a kanapéra. Furcsán éreztem magam. A szívem hevesen dobogott és zavart, hogy nem folytatjuk tovább a beszélgetést.

- Te sem tudsz aludni? – kérdeztem tőle.

- Nem igazán. – felelte és sóhajtott egy nagyot. – Én szinte soha nem tudok aludni. –

- Miért? – most én voltam a kíváncsi.

- Túl sok minden jár a fejemben. – válaszolta.

- Tudom milyen az. – mosolyodtam el megértően. A fiú nem reagált, így kissé letörten olvasgattam tovább és próbáltam kizárni a gondolatokat a fejemből. Draco Malfoy annyira nem is rossz ember, mint hittem.

Másnap reggel a kanapén ébredtem, betakarva egy pokróccal. Kellett egy perc, hogy összerakjam mégis mikor aludtam el és ki takart be, de végül arra jutottam, jobb ha nem firtatom a dolgot. Gyorsan összeszedtem a cuccaimat és rohantam az órámra.

-Azt hittem már sosem érsz ide. – mondta Ron amikor lehuppantam mellé a padba. Lihegve morogtam egyet, majd hátrafordultam a pad felé, amiben Blaise és Malfoy ültek.

- Igazán felkelthettél volna. – tátogtam mérgesen Blaise felé, aki kiskutya szemekkel nézett vissza rám.

- Bocsi. – suttogta vissza, mire legyintettem és Ron felé fordultam.

- A hideg kiráz ettől az embertől. – böktem a tanári asztal felé, ahol egy pillanat múlva megjelent Rémszem.

- Engem is. – suttogta Ron.