Számíthatsz rám

A halál órája

Draco már órák óta a gyengélkedőn fekszik és én azóta szinte pislogás nélkül őrzöm őt. Az arca mozdulatlan, kezei hidegek, hogy hozzájuk érek. Az egyetlen, ami biztosít arról, hogy életben van, az az egyenletes légzése. 

- Mikor fog felébredni? - kérdeztem Madam Pomfreytól. A nő arca meglágyult, amikor belenézett kisírt szemeimbe és finoman megsimogatta a hátamat. 

- Nem tudom, Drágám. Egy ilyen varázslat után... Az sem biztos, hogy felébred. - felelete. Őszintesége kiábrándítóan hatott rám és visszafordultam a fiúhoz. Hideg kezeire szorítottam a kezeimet és beszélni kezdtem hozzá. 

- Ha felébredsz... Amikor felébredsz... Még elszökhetünk. Ahogy az elején akartad. Elmehetünk innen és senki nem fog megtalálni! Vége lesz a sok szenvedésnek és téged sem fog már senki bántani. - sírtam el neki szavaimat. - Elmehetnénk Skóciába. Vagy Amerikába a tengerhez! Egy nagy ház, két-három gyerek... Persze nem most! Az korai lenne még. - nevettem el magam a szavaimon. - De ha most megkérnéd a kezem, igent mondanék. - gondolkodtam el hirtelen az ötleten. - Tudom, hogy fiatalok vagyunk és tudom, hogy a karkötővel már tettél nekem egy ígéretet, de tudom, hogy mi ketten összetartozunk. -  a könnyeim Draco mozdulatlan arcára potyogtak, ahogy közelebb hajoltam hozzá, hogy egy csókot nyomjak az arcára. 

- Tudom, hogy fel fogsz ébredni.. - mosolyogtam rá halványan, majd halkan énekelni kezdtem neki. Pont úgy, ahogy pár éjszakával ezelőtt ő tette, hogy megnyugtasson. Néha csak dúdoltam mert a sírás nem engedte, hogy szavak jöjjenek ki a számon, néha viszont a könnyeimet nyelve énekeltem, miközben a haját simogattam. Nem engedhettem meg magamnak, hogy ennél is jobban összeomoljak, hiszen nem veszítem el őt. Ilyen opció nincsen.

- Ha... - hallottam hirtelen a nyöszörgést. Azonnal abbahagytam mindent amit csináltam és még lélegezni is elfelejtettem. Átkoztam a szívverésem, amiért ilyen hangosan dübörgött bennem, mert féltem, hogy nem hallom meg amit mond. 

- Draco? Mit mondasz? - hajoltam közelebb az ajkaihoz. 

- Ha vége... - mondta kicsit erősebb hangon, de még mindig nem tudta kimondani a teljes mondatot. - Ha vége a háborúnak... - nyögte fájdalmasan és megnyalta száraz ajkait. Lassan kinyitotta a szemeit és rám nézett. 

- Mi lesz akkor? - kérdeztem félénken és kissé hitetlenül.

- Megkérem a kezed. - mosolyodott el erőtlenül, én pedig megkönnyebbült nevetésbe törtem ki. 

- Merlinre mondom, soha többé ne ijessz így rám! - csaptam meg a karját óvatosan, majd a nyakába borultam és újra sírni kezdtem. De most már a boldogságtól. 

- Szóval két-három gyerek? - kérdezte a fiú továbbra is mosolyogva. 

- Mindent hallottál? - döbbentem meg kicsit. 

- Minden egyes szót, Mrs. Malfoy. - kuncogott, majd kinézett az ablakon. Későre járt már. A fiú szinte egész nap ki volt ütve és mikor felébredt, már bőven sötétedett. 

- Ne! Pihenned kell! - szóltam rá, amint megértettem mi a baja. 

- Mennem kell. - mondta és felállt az ágyból. 

- Draco, kérlek. Hagyd, hogy ezt én intézzem el! - pattantam fel én is és megfogtam a kezét, hogy magamhoz húzzam. 

- Nem. Szó sem lehet róla. - rázta meg a fejét és neheztelve pillantott rám. 

- Akkor együtt. Ketten a világ ellen. - nyújtottam felé a kezemet, ő pedig egy pillanatnyi habozás után megfogta azt. 

- Ketten a világ ellen. - felelte és sietve indultunk a toronyba, ahol Piton korábbi információi szerint Dumbledore lesz. És még éppen időben értünk oda. Amikor megláttam az öreg, kedves arcú, barátságos férfit, elkapott a hányinger. A gyomrom teljesen összecsavarodott és hirtelen azt éreztem, hogy nekem kellene leugranom a toronyból. 

- Jó estét Draco. - szólalt meg a férfi és felénk fordult. - És Emilia. - mosolyodott el mindentudóan. A lábam megremegett, ahogy belenéztem fáradt szemeibe és mellettem a szőke felemelte a pálcáját. - Üdvözöllek titeket ezen a kellemes estén. - 

- Ne mozduljon. - szólt rá a fiú bizonytalanul. A hangja és a keze kontrollálhatatlanul remegtek és a szemeiben könnyek csillogtak. Egy kicsit közelebb araszolt az igazgatóhoz, miközben szabad kezével a háta mögé terelt engem. 

- Draco, én tudom jó, hogy te nem vagy gyilkos... - rázta meg a fejét a férfi. Hangjában tiszta őszinteség csillogott és az én szemeimben is könnyek csillantak meg. Nem lesz képes rá...

- Semmit nem tud rólam! Nem tudja miket tettem... - mondta Draco és izmai megfeszültek, ahogy egyre közeledett a pillanat, hogy kimondja a halálos átkot. 

- Az elátkozott könyvre és a méz-sörre gondolsz? Már ne is haragudj, Draco... De ezek nem igazi próbálkozások. Nem volt bennük a szíved. - felelte és igaza volt. Mintha csak Draco őszintén azt akarta volna, hogy ne sikerüljenek a kísérletei. 

- A Nagyúr kiválasztott! Bízik bennem! - mondta és egy hirtelen mozdulattal felfedte a Sötét Jegyet. 

- Kiválasztott minket. -léptem elő a fiú háta mögül és én is megmutattam a jegyet a karomon. 

- Akkor had könnyítsem meg a dolgotok. - emelte fel a pálcáját, de Draco egy gyors mozdulattal lefegyverezte. 

- Vannak mások is... Hogy jutottak be? - kérdezte Dumbledore és a sötétet kezdte kémlelni. 

- A volt-nincs szekrény. - feleltem lesütött szemekkel. Nem bírtam állni a csalódott tekintetét...

- Draco... Had segítsek nektek. - lépett közelebb a férfi. Draco keze egyre jobban remegni kezdett és arcán forró könnyek folytak végig. 

- Hát nem érti? Meg kell tennem.... - a fiút rázta a sírás. Hangja szenvedett épp úgy, ahogy ő maga is. - Meg kell ölnöm magát. Vagy Emiliának kell engem... - mondta ki a súlyos szavaka és belőlem is előtörtek az indulatok.

- Nem mi akartuk ezt! Nem volt választásunk, Professzor! A mi életünk már tönkrement és csak a szeretteinket védhetjük meg! - kiáltottam feldúltan és Dracora gondoltam. És Ronra. Meg a szüleimre, Pansyre, az ikrekre, Harryre és Hermionera. Ha én elbukok, mind szenvedni fognak...És ekkor előléptek a többiek is... Bellatrix azonnal Draco remegő alakjához lépdelt és kihívóan pislogott az öregre, aki látszólag elfogadta sorsát. 

- Gyerünk, Draco. Tedd meg! Neked kell megtenni. - sziszegte a nő. A szőke fiú már az ájulás közelében volt, de láttam rajta, hogy nem fogja tudni megtenni. Így hát, vettem egy mély levegőt, elé álltam és kinyitottam a számat. 

- Avada Kedavra. -