Önmagam ellensége

2K 112 2
                                    

Draco elvonult valamelyik szobába a sok közül. Fogalmam sem volt, hogy mit csinál és úgy döntöttem felmegyek a szobájába és megvárom ott. Nagy lendülettel összeroskadtam az ágyán és vártam. Vártam, hogy a gondolataim elárasszanak, hogy minden egyszerre zuhanjon a fejembe és újra kapjak levegőt. Olyan volt, mintha a víz alatt ragadtam volna. Minden tompa volt egy kicsikét és az ember fejében az az egy gondolat motoszkál: ne fulladj meg! 

Elvettem egy életet. Özveggyé tettem egy férfit és elvettem egy gyermek édesanyját. Megöltem egy ártatlan embert aki lehet, hogy többször is hibázott életében, de nem érdemelte meg ezt a sorsot. Senki nem érdemli meg, hogy halálfalók előtt, megszégyenülten haljon meg. A nő félt. Láttam rajta, hogy retteg, de mégis bólintott, amikor elé álltam. És miért? Hogy nekem könnyebb legyen...

Hirtelen valami megtört bennem. Mintha hallottam volna, ahogy a lelkem megszakad a szenvedéstől, amit a tetteim okoznak. Meddig fog még ez így menni? Meddig kell még ártatlanokat bántanom azért, hogy legalább azt megmentsem akit szeretek? Miért nem vethetünk már véget ennek az egésznek? Mert kezdem azt érezni, hogy nem tudom ezt végigcsinálni. Szeretem Dracot és bármit megtennék érte, de lassan úgy érzem, hogy feladom. Feladom és inkább megölöm magam csak ne kelljen ezt tovább csinálnom. 

A gondolataim tüzes golyóként záporozták meg az agyamat és legszívesebben zokogva rogytam volna össze a mosdó hideg csempéjén. De egy Denem nem sírhat... És én nem fogok sírni! Vettem egy mély, szakadozós levegőt és felálltam az ágyról. Instabil lábakkal sétáltam a fürdőbe és megengedtem egy kád forró vizet. Draco is biztos örülni fog egy kis habos fürdésnek. 

Ahogy monoton folyt a víz a kádba, odaléptem a tükörhöz. A bőröm sápadt volt, a szemeim karikásak. A hajam úgy  nézett ki, mint ami egy éve nem látott fésűt... Belenéztem a szemembe és arra jöttem rá, hogy ez már nem én vagyok. 

- Ki vagy te? - kérdeztem a képmásomtól fintorogva. - Nézz magadra, mi lett belőled! - kiáltottam magamra és a tükörből egy frusztrált, lihegő alak nézett vissza rám. Ez nem én vagyok! Nem én! És ahogy néztem magam egyre inkább undorodtam az egésztől. Nem akartam ezt látni. Nem akartam, szóval felemeltem a karom és az öklöm egy csapásra széttörte a meggyötört képmásomat. Éles fájdalom hatolt az öklömbe, ahogy vér kezdett csöpögni a kagylóba. Néztem, ahogy a szilánkok belehullanak a vérembe, ahogy a piros lassan sötétvörösbe vált.

- Emilia! Emilia, mit művelsz? - lépett mellém Draco lihegve. Biztos hallotta a kiabálásom és iderohant... Nem érdemlem meg ezt a fiút. Sokkal jobban szenved mint én és mégis mindig velem foglalkozik...

- Én... Én csak... - nem jöttek szavak a számra. Draco a két kezébe vette az arcomat és maga felé fordított, hogy belenézzen a szemembe. 

- Oké, semmi baj. Gyere bekötöm a kezedet, bajnok. - próbált humorizálni kicsi, de láttam rajta, hogy rettentően aggódik értem. 

- Nem kell. - mondtam. - Bekötöm én. Te vetkőzz le és szállj a kádba. - mosolyogtam rá halványan. A fiú egy pillanatra elbizonytalanodott, de végül bólintott és elkezdte kigombolni az ingét. Hosszú ujjai megfeszültek, ahogy a kis gombokat próbálta kiművészkedni a helyükről és egy elmosolyodtam. Egy nagyon furcsa kép jelent meg a szemeim előtt, miközben a hideg víz alá tartottam az öklöm. 

- Min mosolyogsz, Hercegnő? - kérdezte a fiú és az ő szája szélén is mosoly bujkált. 

- Csak elgondolkodtam. - vontam vállat, de nem tudtam tovább visszatartani a mosolyom. Szélesen elvigyorodtam, miközben kötszerért nyúltam a felső polcra. Draco odalépett mögém és egyik kezét a derekamra helyezte, míg a másikkal felnyúlt a polcra, majd elkezdte bekötni a kezemet. 

- Mond el. - kérlelt a fiú lágyan. 

- Hát, csak elképzeltem, hogy... Szóval ahogy játszol a gyerekünkkel. A te nagy kezeidbe eltűnnének az ő kicsi öklei. - nevettem hirtelen, mire a fiú is halkan felkuncogott. 

- Szóval ilyen nagynak tartod a kezemet? - kérdezte és elkezdte lehúzni rólam a felsőmet. 

- Pont tökéletes méret. - mondtam egy játékos mosollyal és nyomtam egy puszit az arcára. 

- Helyes. - suttogta a fülembe és miután levetkőztetett, beültünk a kádba. Draco mögöttem ült, és a hátamra rajzolgatott. Ujjai lassan mozogtak a bőrömön és érintésétől libabőrős lettem. 

- Megígéred, hogy nem fogsz kárt okozni magadban? - kérdezte pár perc néma csend után. Hosszasan gondolkoztam a válaszon. 

- Megígérem. - mondtam. 

---

Kettesben vacsoráztunk meg a nagy házban, amikor bagoly huhogást hallottunk a szobánk ablakán. Késő éjjel volt már, és én azonnal felpattantam a helyemről. 

- Lehet, hogy Ron üzent! - kiáltottam, mire Draco is szaladni kezdett utánam. Beértünk a szobába és azonnal megpillantottam az éjjeliszekrényre zuhanva egy hatalmas tollcsomót. 

- Errol, Drágám! - húztam el a számat. Ronék madara egyre rosszabb színben tűnt fel, hiszen öreg volt már és szerintem kicsit vak is. 

- Ez a madár tényleg reménytelen. - kaparta őt össze Draco, majd berakta saját baglya ketrecébe, hogy megitassa. Errol hálásan huhogott, majd ivás után összecsuklott a  ketrecben és hangosan szuszogva elaludt. Alig bírtam kiszedni a levelet a karmai közül... 

- Na mit ír? Jól vannak? Mindenki él? - kérdezte Draco, ezért inkább úgy tartottam a levelet, hogy ő is lássa. Akármennyire is utálták egymást Ronnal, ideje belátni, kezdik megkedvelni egymást. 

"Drága Em!

Köszönöm, hogy időben értesítettél minket a támadásról! Remélem neked nem lesz semmi bajod belőle, de nekünk hatalmas segítség volt... Rémszem kitalálta, hogy százfülé-főzettel mindenki legyen Harry. Átvertük őket! 

Ellenben... Rémszem nem élte túl. És George... Ő megsérült. Mindenki nagyon aggódik érte, de tudod milyenek az ikrek, amint magához tért, már viccelődött is Freddel! Mondjuk Fred azóta odaköltözött a kanapé elé a földre. Egy percre sem hagyja egyedül Georgiet. 

Harry, Hermione és én elmegyünk megkeresni az összes horcruxot, így egy ideig talán nem fogunk tudni beszélni, de szeretném ha tudnád: kicsit sem haragszom rád, Em. Nincs mit megbocsátanom és ugyanolyan büszkén nevezlek a legjobb barátomnak, mint eddig... Szeretlek, Em és Harry is. Hiányzol neki tudod? Bill esküvője után indulunk útnak. 

Jajj és... Azt hiszem Hermione kedvel engem! ENGEM, EM! 

Ígérem azonnal írok amint tudok. 

Szeretettel, Ron! 

Ohh, és mond meg Malfoynak, hogy ő is vigyázzon magára! "

- Hmm... - mondta Draco elmélyülten és kivette a kezemből a levelet. 

- Hmm?- kérdeztem vissza de nem bírtam elfojtani a mosolyomat. 

- Na jó, mondjad. - forgatta meg a szemét a fiú, ahogy rám nézett. 

- Kedvelitek egymást. - mondtam és ugrálni kezdtem örömömben. 

- Nem... Mi nem... - kezdte, de láthatóan nem érdekelt, szóval beletörődően legyintett. Ekkor azonban mérges ajtócsapkodást hallottunk. 

- Emilia, azonnal gyere ide! - hallottam Voldemort mennydörgő hangját a földszintről. Ránéztem Dracora, aki ugyanolyan ideges pillantásokkal meredt rám, mint én rá. 

- Szerinted tudja, hogy én szóltam nekik?  - kérdeztem.

- Hazudj. Hazudj ahogy csak tudsz! - mondta és megfogta a kezem, hogy velem együtt jöjjön le.

Számíthatsz rámWhere stories live. Discover now