Számíthatsz rám

Idén minden más lesz

Szinte sokkot kapva szálltam le a vonatról. De tényleg. Még mindig emlékszem az első éves troll és kétarcú tanár incidensre a bölcsek kövével. De óriáskígyó egy rejtett teremben? Dementorok? Sorozatgyilkosnak hitt keresztapa? Egy patkány aki amúgy ember? Már szinte örülök, hogy nem voltam itt az utóbbi két évben. Harry tovább mesélt a világkupán történt eseményekről, miközben beértünk az iskolába.

-Hé, Ron! Gyertek ide gyorsan! – kiáltott egy griffendéles fiú, mire egymásra néztünk a többiekkel és azonnal odaszaladtunk az egyik ablakhoz. Ámulattal néztem a Pegazusokat, amik egy hatalmas hintót húztak maguk után a levegőben. Az egész iskola egy emberként tátotta el a száját.

- Egész jó ma a műsor, mi? – szólalt meg mögöttem Fred.

- Nézzétek a vizet! – kiáltottam oda az ikreknek és a tóból kiemelkedő hatalmas hajóra mutattam.

- Hihetetlen! – mondta Ron és odafordult hozzám. – Menjünk gyorsan a nagyterembe. – ragadta meg a karom és szaladni kezdtünk. A nagyterem éppen olyan varázslatos volt mint emlékeztem rá. Hosszú asztalok jelképezték a házakat és diákok százainak zaja töltötte be a teret. Az egész olyan élettel teli volt, olyan boldogságot adó.

- Vacsora után találkozunk? – fordultam a vörös fiú felé.

- Ha addig nem halok éhen! – panaszkodott korgó gyomorral. Elnevettem magam, majd sarkon fordultam és leültem a mardekár asztalához. Némán szemléltem a környezetem, majd elővettem a talárom zsebéből egy apró kis verseskönyvet, hogy a beosztási ceremónia végéig olvassak.

- Ezt nem hiszem el! Emilia Chandler, téged meg mi szél hozott ide? – szólalt meg az egyetlen mardekáros barátom elsőből. Azonnal felismertem a fiút, bár rengeteget változott két év alatt is.

- Blaise Zabini, mindig öröm veled találkozni. – mosolyodtam el és odébb csúsztam, hogy le tudjon mellém ülni. Blaise átkarolta a vállam és csodálkozva nézett rám.

- Nem hittem volna, hogy visszajössz. – mondta mosolyogva.

- Én sem. – válaszoltam őszintén. – De tudod a szüleim itt kaptak munkát. Szóval megint költözni kellett. – vontam meg a vállam.

- Hé, semmi baj. Újra otthon vagy Emilia. – szorított meg, mire én is elmosolyodtam.

- Hiányoztál. – néztem a szemébe. Blaise megsimogatta a karomat és adott egy puszit az arcomra.

- Te is hiányoztál nekem. Nem tudtam senkinek se panaszkodni Malfoyról. –

- Fogd vissza magad Zabini. – szólalt meg az említett fiú és levágódott a velem szemközti helyre. Mellé szorosan húzódott Pansy Parkinson és a két testőre.

- Vagy mi lesz? – húzta ki magát Blaise. Draco megforgatta a szemét és fürkésző pillantásokat vetett felém.

- Miért nem vacsorázol a griffendéles nyomorultakkal? Úgy is oda való vagy. – köpködte felém a szavakat a szőke fiú.

- Ha nem tűnt volna fel, ide lettem beosztva nagyokos. – néztem a szemébe. Furcsa érzés kerített hatalmába amikor találkozott a tekintetünk és egy pillanatra elvesztettem az önbizalmam.

- Hidd el feltűnt. Csak nem értem miért. – nézett rám azzal a tipikus felsőbbrendű fejével.

- Ohh, fogd be te barom. Ugyan annyira ide illek mint te vagy Blaise. – mondtam és visszafordultam a versek irányába.

- Most, hogy túl vagyunk a beosztáson, szeretnék egy bejelentést tenni. – szólalt meg Dumbledore mély és tekintélyt parancsoló hangja. Újra felemeltem a fejem és az asztalra téve becsuktam a verseskötetet. Futólag Malfoyra tévedt a tekintetem, aki érdeklődve próbálta elolvasni mi van a könyv borítóján. Unottan felé fordítottam a könyvet, de igyekeztem nem a szemébe nézni. Nem akartam, hogy azt higgye kedves akarok lenni vele, pedig így volt.

- A kastély az idén nem csak a ti otthonotok lesz, hanem néhány igen különleges vendégé is. – folytatta az igazgató amikor Frics szambázott be a terembe és futni kezdett az igazgató felé mint valami elmebeteg. Nem tudtam visszafogni magam, felnevettem a mozdulatai láttán. Blaise követte a példámat és belőle is kitört a nevetés, ahogy figyeltük az öreg bolondot. Draco figyelmesen nézett minket, de nem reagált semmit. Érdekesnek találtam ezt a hirtelen jött figyelmet amit kapok tőle, de nem felejtettem el az első évem, amit pokollá tett a fiú.

- Fogadjunk, hogy pofára esik. – suttogta oda nekem Blaise.

- Mit kapok ha nem esik pofára? – kuncogtam felé.

- 3 galleon. – mondta és a kezét nyújtotta felém. Boldogan ráztam meg azt, majd izgatottan figyeltük, hogy Frics visszaszalad az ajtóhoz.

- Nyertem. – suttogtam, mire Blaise nevetve a kezembe nyomta az említett összeget.

- Nos, idén a Roxfort otthont ad egy csodás eseménynek: a Trimágus Tusának. – izgatott csivitelés kezdődött a teremben és be kell vallanom én is belelkesedtem. – A tusán három varázslóiskola méri össze az erejét. – mondta a mágus és elmondta a további szabályok egy részét, majd az ajtó felé mutatott, ahonnan először a Beauxbatons mágusakadémia növendékei, majd a Drumstrang fiai lépkedtek be ütemesen. Tátott szájjal figyeltem az eseményeket.

- Úgy néz ki Emilának máris hódolója akadt. – bökte meg a vállamat játékosan Blaise amikor észrevette, hogy egy Drumstrangos fiú rám kacsintott. Elöntötte az arcomat a forróság és lesütöttem a szemem.

- Ugyan Blaise, ne légy nevetséges. – mondtam neki.

- Igen Zabini, ne légy nevetséges. Egy olyan lány mint Emilia, sose jönne össze egy ilyen sráccal. – szólalt meg egy mardekáros mellettünk. Blaise észrevette a zavaromat és gyorsan odasúgta a fiú nevét.

- Miért, milyen lány vagyok én Pucey? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Okos, gyönyörű, magabiztos... - sorolta a fiú, folyamatosan a szemembe nézve.

- És nem szeretem, ha azt hiszik mások, hogy mindent tudnak rólam. – forgattam meg a szemem.

- Szeretem a tüzes lányokat. – mondta a fiú grimaszolva.

- Én meg szeretném beverni az orrodat. – mosolyogtam rá. Legnagyobb meglepetésemre meghallottam egy elfojtott nevetést Dracotól is, ami miatt furcsán büszke lettem magamra. Dumbledore tovább beszélt a tusáról és a három próbáról amit ki kell állni. Láttam, hogy rajtam kívül több diák figyelmét is felkeltette, beleértve a Weasley ikreket is.

- Hogy a viharba kerül ide Rémszem Mordon? – szólalt meg Pansy, mire a tanári asztal felé fordítottam a tekintetem. Anyám rémesen rettegett ettől az embertől. A fél Azkabant ő töltötte tele halálfalókkal, de eddig mindig sikerült elmenekülnie előle.

- Rémesen ijesztő ember. – nyögtem fel ahogy végignéztem a férfin.

- És úgy néz ki szeret inni is. – mondta Blaise, amikor Rémszem meghúzott egy flaskát. Bartemius Kupor előrébb állt és megköszörülte a torkát.

- Alapos mérlegelés után, úgy döntöttünk az iskolák 17 évnél fiatalabb tanulói nem nevezhetnek a Trimágus Tusára. – közölte nyugodtan a férfi. Ám a diákok reakciója már nem volt ennyire nyugodt és kedves.

- Ne szórakozzanak már! – kiáltottam el magam.

- Ez kiszúrás! – hallottam az ikrek hangját is. Többen követték a példánkat és felháborodottan kiáltoztak.