Számíthatsz rám

Piknik

Álmosan csoszogtam be az étkezőbe és szinte minden szemkontaktust figyelmen kívül hagyva ültem le az asztalhoz.

-Jó reggelt, Napsugár. – köszöntött Blaise, nem titkolva, hogy igazán jól szórakozik rajtam.

- Kuss. – reagáltam és majszolgatni kezdtem a müzlimet.

- Mindig üdítő a társaságod reggelente, de ma kifejezetten jó kedved van. – folytatta tovább, mire nyelvet nyújtottam rá.

- Emilia, jó reggelt. – ült mellém Adrian, vele egyszerre pedig Draco foglalt helyet velem szemben.

- Én nem szólnék hozzá a helyedben. – figyelmeztette Blaise.

- Mi baja? – kérdezte Draco, mire felvont szemöldökkel néztem rá.

- Sosem volt valami jó a reggelekben. – vonta meg a vállát Blaise, mire megforgattam a szemem. – Én mondtam. – nevetett.

- Na és egy délutáni kikapcsolódás feldobná a kedved? – nézett rám Adrian.

- Hallgatlak. – mondtam neki, de továbbra is a müzlimbe feledkeztem.

- Egy piknik a tópartnál? – kérdezte. Enyhén kikerekedett a szemem, de próbáltam nem mutatni a döbbenetemet.

- Mi lesz a kaja? – kérdeztem vissza.

- Neked mindig az evésen jár az eszed? – hitetlenkedett Draco.

- Többnyire. – mondtam és felemeltem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. Draco arcán megjelent egy halvány félmosoly. Az arcom rózsaszínbe váltott és lehajtottam a fejem, hogy ne lássa, hogy én is mosolygok.

- Ember, amennyit te eszel már legalább kétszáz kilósnak kellene lenned, de ehelyett mennyi vagy, 50? – nézett végig rajtam Blaise.

- Ez maradjon az én titkom, Blaise. A hölgyek súlya csak a hölgyekre tartozik. – válaszoltam. – Amúgy meg kétszáz kilósan is jól néznék ki. – állapítottam meg. Sosem szerettem, ha valakit a súlya, alakja miatt bántanak és mindig rosszul éreztem magam, hogy ilyen szerencsés génjeim vannak.

- Ez mondjuk jogos. – felelte Adrian és megsimította a kezemet. – Szóval a piknik... -

- Mehetünk. – válaszoltam és észrevettem, hogy Ron a másik asztalnál felém integet. Elmosolyodtam és felálltam az asztaltól. – Ha megbocsátanak Uraim, mennem kell. – intettem nekik és megindultam Ron felé.

- Végre már. Ezer éve integetek. – panaszkodott.

- Ohh, maradj már! Inkább emeld fel a segged és menjünk gyógynövény tanra. –

- Merlinre! Ha Bimba professzor megint a kezembe akar nyomni valami nyamvadt harapós bogyót, kiiratkozok! – temette kezébe az arcát, de végül felállt és együtt indultunk órára.

Szerencsére a harapós bogyókat megúsztuk, de így sem volt egyszerű dolgunk. Érett álomhozókat kellett leszednünk, de ha beszippantjuk a port, ami a termés letépésekor száll, mély álomba zuhanunk. Senki nem lepődött meg amikor Neville összeesett a földön. Amúgy nagyon ügyes ezen az órán, de nem tud mit kezdeni a szerencsétlenségével.

Délután gyorsan lépkedtem a tópart felé. A levegő rémesen hideg volt és hó lepte az egész tájat. Adrian egy padon várt, ami le volt takarva egy vastag pokróccal.

-Szia! – üdvözöltem, mire a fiú felpattant és végignézett rajtam.

- Csinos vagy. – mondta kedvesen és a kezét nyújtotta felém. Mosolyogva fogadtam el és leültem a padra.

- Tudom, hogy nem igazi piknik, mert nem a földön ülünk, de... - kezdte és kinyitotta a közöttünk lévő piknikkosarat. – hoztam forrócsokoládét, epret, csokis süteményt, szőlőt és sült gesztenyét. – sorolta, nekem pedig összefolyt a nyál a számban.

- Ez istenien hangzik. – mondtam és hálásan néztem a fiúra.

- Reméltem, hogy tetszeni fog. – öntött nekem egy pohár forró csokit. – Gondoltam, ideje elhívnom egy igazi randira a bál előtt. –

- Ohh... - ennyi jött ki összesen a számon. Lehet, hogy reggel még túl fáradt voltam, de nem jutott el az agyamig, hogy én egy randira mondtam igent.

- Baj van? – kérdezte.

- Nem dehogy! Csak kicsit meglepődtem, hogy randira hívtál. – jöttem teljesen zavarba.

- Miért? Azt hittem, miután elhívtalak a bálra egyértelmű lesz, hogy tetszel nekem. – mondta a legnagyobb természetességgel, mire félrenyeltem az italom.

- Ohh... - nyögtem újra két köhögés között.

- Akkor mégsem voltam olyan egyértelmű. – csóválta meg a fejét.

- Nem én csak... Túl sok minden járt a fejemben mostanában. – mondtam és ez lényegében igaz is volt.

- Malfoy? – kérdezte.

- Nem. – Igen. – Inkább a suli. – Vagyis Draco.

- Értem. Akkor te meg Malfoy nem...? – nézett rám és enni kezdett egy gesztenyét.

- Jajj, dehogy. Ő amúgy is Astoriaval jár. – mondtam.

- Nem járnak. Csak alakul a dolog. – vágott közbe.

- Mellékes. – legyintettem. – Csak barátok vagyunk és ez így is marad. – mosolyogtam keserűen.

- Akkor megnyugodtam. – nevetett kínosan. Nem tudom mit kellene most éreznem. Adrian kedves srác. De nem Draco. Nem érzem mellette úgy magam ahogy Draco mellett.

- Kedves tőled, hogy elhívtál ma. – mondtam, hogy egy kicsit enyhítsem a kialakult kínos helyzetet.

- Kedves tőled, hogy eljöttél. – mondta, mire megtört a jég és mind a ketten elnevettük magunkat. Innentől kezdve egészen jól elbeszélgettünk és magam is meglepődtem, hogy milyen gyorsan telt az idő. Mire észbe kaptam, már rohannom kellett a toronyba.

-Adrian, ne haragudj, de mennem kell. – álltam fel hirtelen.

- Minden rendben? – kérdezte aggodalmasan.

- Persze, csak... Elfelejtettem, hogy korrepetálnom kell Ront bájitaltanból. – találtam ki hirtelen.

- Jajj, értem. Rendben akkor, holnap találkozunk. – mondta és felállt, hogy megöleljen. Kissé elpirulva öleltem őt vissza és hagytam, hogy adjon egy puszit az arcomra.

- Rendben, köszönök mindent. Nagyon jól éreztem magam. – mondtam és már szaladtam is Draco felé.