Számíthatsz rám

Halálfalók küldetésen

Hatalmas sikítás rázta meg a folyosókat. Még fél óra volt hátra a takarodóig, aminek betartásáért én feleltem, de nem tudtam pihenni előtte. Ugyanis valaki szünet nélkül üvöltött, mintha csak kínoznák őt. És amint ez a gondolat megjelent a fejemben, azonnal kipattantam az ágyból. 

- Mi bajod van? - kérdezte Draco álmos szemekkel és ő is felült az ágyban.

- Te nem hallod? - kérdeztem idegesen és magamra rántottam egy melegítőt és Draco egyik pólóját. 

- De hallom, de nem a mi dolgunk. - dőlt vissza az ágyba, mire hozzá vágtam egy párnát. 

- Segítenünk kell neki! - szóltam rá mérgesen, mire a fiú morogva kikelt az ágyból és öltözködni kezdett. 

- Ajánlom, hogy tényleg bajba legyen. - mérgelődött továbbra mély hangon és kitörölte az álmot a szemeiből. Egy pillanatra megálltam, hogy végignézzem ahogy magára húz egy pulóvert. Hasizmai megfeszültek és nadrágja lecsúszott egy kicsit, éppen annyira, hogy megmutassák a V-vonalát. Hogy lehet valaki ilyen tökéletes? - Lefotózzam neked emlékbe? - kérdezte a fiú öntelt mosollyal. 

- Ohh, fogd be és gyere. - forgattam meg a szemem és kéz a kézben indultunk a hang nyomába. 

- Szerintem ketten vannak. - mondta Draco, ahogy közelebb értünk a Carrow testvérek irodájához. 

- Egy fiú is van ott. - állapítottam meg én is. Arra gondoltam, biztos azért nem hallottuk őt, mert a lány kínzó sikításai elnyomták a hangját. Kissé remegő kézzel téptem fel az iroda ajtaját, de az üresnek tűnt. 

- Ez lehetetlen. - törölte meg még egyszer a szemét Draco, mintha csak azt hinné álmodik. - Innen jön a hang. - lépett beljebb a fiú és kémlelni kezdte a szobát. A könyvek szanaszét voltak dobálva a földön, DUmbledore festménye pedig darabokra volt tépve. A két testvér szinte egy disznóólban élt és még csak nem is zavarta őket. 

- Tiszteletlen kis csitri! - hallottuk Alecto hangját a mélyből. 

- Hát persze! - kaptam a fejemhez és eszembe jutott, hogy a Roxfort történetében olvastam rejtett csapóajtókról amik a pincébe vezetnek. Biztos van egy ilyen a szobában is. - Segíts elhúzni a szőnyeget. - hajoltam le és Draco keze után nyúltam, aki még mindig álmosan nézte a falat. Egy pillanatra azt hittem nyitott szemmel, állva elaludt, de aztán bekapcsolt benne valami és sietve lehajolt mellém, hogy segítsen. A szőnyeg dohos és nehéz volt és amikor odébb húzva lecsaptuk a földre, hatalmas porfelhő kerekedett a szobában. 

- Itt van. - állapította meg Draco. Hát, álmosan nem ő a legokosabb ember a világon, de így szeretem. Magamban jót mosolyogtam a fiún, de az örömöm azonnal elmúlt, amikor újabb kiáltásokat hallottunk. Ekkor mintha Draco szeméből is kiszaladt volna az álom és feltépte a csapóajtót. Lesiettünk a lefelé vezető lépcsőn és a szemünk elé táruló látványtól elkapott a hányinger. 

- Itt mégis mi történik? - kérdeztem idegesen. Neville a földön gyötrődött, éppen a vacsora maradékait küldte vissza a gyomra. Mellette egy hollóhátas lány, Cho sikított szüntelenül, amikor egy újabb kínzó átok találta el. A lány fejjel lefelé volt kikötve a pince falához és a könnyei vízesésként folytak le a földre. 

- Mégis minek látszik? Nevelek. - mondta a nő kelletlenül és újra felemelte a pálcáját. 

- Mit követtek el? - vettem fel a hivatalos hangnemem és a két büntetésben lévő felé fordultam. 

- Ez itt, tiszteletlenül beszélt a halálfalókról. - mutatott Neville felé. - Ez meg idegesítő. - mutatott Cho felé. 

- Menj, figyelj a többiekre. Ezt majd én befejezem. - mondtam és előkaptam a pálcámat. 

- De... - emelte fel a kezét Alecto. 

- Semmi de. Én teljes hatalmat kaptam, szóval te és a testvéred is szót fogadtok nekem. Vagy szóljak apámnak? - kérdeztem a pálcám végét piszkálva, elégedett mosollyal. 

- Nem kell, Denem kisasszony. - alázkodott meg. - Adj nekik bőven. - suttogta a fülembe amikor elhaladt mellettem és felment a lépcsőn. 

- Hogy árulhattad el ennyire Harryt? - kiáltott felém Neville. 

- Ohh, fogd be és maradj nyugton. - mondtam és közelebb léptem hozzá.

- Milyen átkot akarsz még használni? Nem látod, hogy így is alig élünk? - sírta a lány. 

- Mondtam, hogy fogjátok be. - forgattam meg a szemem és Dracora néztem. Cho felé intettem a fejemmel és a fiú egyből értette a célzást. Közelebb lépett a lányhoz és eloldozta őt, majd segített neki biztonságosan földet érni. Én közben segítettem felállni Nevillenek és eloldoztam a lábára kötött zsinórokat. 

- Miért segítesz nekünk? - kérdezte a fiú döbbenten. 

- Azért, Neville, - néztem rá szomorúan. - mert én sem önszántamból vagyok azokkal akikkel. Védem a szeretteimet, ennyi. - vontam meg a vállam, mire a fiú olyat tett, amire álmomban sem gondoltam volna. Közelebb lépett hozzám és szorosan megölelt. 

- Sajnálom. - mondta a fiú. 

- Semmi baj, tényleg. Már egészen hozzászoktunk. - fintorogtam, mire Cho fájdalmasan felnevetett. 

- Tényleg elég félelmetesek tudtok lenni. - bólogatott hevesen. 

- Köszönjük. - vigyorodott el Draco. - Most pedig kérlek sikítsatok még egy párat, hogy Alecto megbizonyosodjon a szenvedésetekről. És ha lehet remegve és lehajtott fejjel menjetek majd ki. - 

- Meglesz. - mondta Cho és az eddiginél sokkal hangosabban sikította el magát. Ez a lány poharakat tudna törni a hangjával...

---

- Tudod, nagyon rendes volt tőled, amit ma tettél. - simította meg a karom Draco, amikor visszaértünk a szobába. Mind a ketten kimerülten feküdtünk le, de egyikünk szemére sem jött álom. 

- Én csak segíteni akartam nekik. - húztam el a számat szerényen. 

- Mi lesz veled, miután visszamegyek a kúriába? - kérdezte szomorúan. 

- Tovább mentem a szenvedőket, azt hiszem. - feleltem és megszületett bennem az elhatározás. - Meg akarom őket védeni a testvérektől. És akkor talán rájönnek, hogy nem minden halálfaló szörnyeteg. - 

- Te sose leszel szörnyeteg. - simogatta meg a hajamat. - Nekem mindig egy igazi hercegnő leszel. -

- Akkor te vagy a hercegem. - nevettem halkan és megcsókoltam puha ajkait.