Számíthatsz rám

A Szükség Szobája

- Soha nem fog megjavulni ez a szar! - rúgtam bele izomból a szekrénybe. Négy napja próbálkozunk mindennel ami csak mágia szempontjából lehetséges lehet! Négy kibaszott napja és semmi nem változott! 

- Ha szétrúgod, nem lesz könnyebb megjavítani. - nevetett fel Draco, de ő is érezte, hogy nagy bajba leszünk, ha hamarosan nem mutatunk fel eredményeket. 

- Akkor mégis mit csináljak? - kérdeztem frusztráltan. - Én nem fogok hozzájárulni a halálodhoz! - mondtam és megint belerúgtam a szekrénybe. 

- Nézd, ma már eljutottunk odáig, hogy egy irányba működik... - vonta meg a vállát. 

- Remek... Visszafelel meg eltűnik valahol az univerzumban. Igazán nagy siker... - forgattam meg a szemem. Draco eldobta a kezében lévő almáját és közelebb lépett hozzám.

- Hékás, nem nekem kellene a pesszimistának lennem? - kérdezte mosolyogva.

- Nekem is fura ez a helyzet oké? - nevettem idegesen. - Nekem kéne a megnyugtató és lelkes félnek lennem. - mutattam kettőnkre. 

- Cserélhetünk. - ajánlotta fel és ő is belerúgott a szekrénybe. 

- Nagyon humoros vagy ma. - mondtam ironikusan, de elnevettem magam. Draco felvidult arccal nézett vissza rám. Szemei szinte ragyogtak a boldogságtól, de nem igazán értettem hogyan tud ilyen lenni. 

- Szeretem hallani a nevetésed. - mondta lágyan. Éreztem, hogy arcomat elönti a pír és zavaromban lesütöttem a szememet. 

- Azt hiszem mára be kellene fejeznünk. Későre jár. - jegyeztem meg halkan. Draco némán bólintott és csendben sétáltunk vissza a közösségi szobába. Ám ott a vártnál nagyobb volt a nyüzsgés. 

- Végre itt van! A várva várt személy! A halál hercegnője! - csapta össze tenyerét Astoria. Blaise értetlenül állt a lány mellett és amint meglátott minket, felém indította a lépteit.

- Ez tényleg igaz? - kérdezte és megfogta a kezemet. 

- Nem tudom miről beszélsz. - ráztam meg a fejem és kihúztam a kezem a kezei közül. 

- Astoria szerint miattad haltak meg a szülei. - magyarázta. Mi van? Mi a szar történik itt? 

- Astoria én megértem, hogy utálsz engem de ez azért már kezd sok lenni. - néztem rá mérgesen. Fogalmam sincs mi történik itt, de nagyon nem tetszik, ahogy ezek hárman néznek rám. Astoria láthatóan részeg, Blaise és Draco pedig halálos csendben figyelte az eseményeket. 

- A te hibád az egész! - kiáltotta felém. 

- De micsoda? - kiáltottam vissza. - Mond már meg miről beszélsz! - 

- Nekem és Draconak együtt kellett volna lennünk! - mondta mérgesen és szemeibe könnyek szöktek. 

- Még mindig itt tartasz? Nem tűnt fel, hogy szakítottunk? - kérdeztem.

- De téged szeret! Én pedig nem tudtam teljesíteni a feladatomat... - maga elé meredt és a könnyei lefolytak az arcán. 

- Nem értek semmit. - ráztam meg a fejem.

- Astoria, mi volt a feladatod? - kérdezte Draco idegesen. Egyik lábáról a másikra emelgette a súlyát, míg én a szám szélét kezdtem rágni. 

- Össze kellett volna házasodnunk. Ha összeházasodunk levette volna a vérátkot rólam! - Astoria szinte összefüggéstelenül hadovált. - Ha elbukok, bűnhődni fogok... De nem tudtam, hogy ez az ára! - 

- Miért én? Miért velem kellett volna együtt lenned? - kérdezte Draco. Astoria nem felelt. Blaise azonban felé fordult. 

- Mert te vagy az egyetlen, aki miatt meghalna. - mutatott rám a fiú, de én még mindig értetlenül kapkodtam a fejem. 

- Ti tudtatok erről? - kérdeztem. 

- Astoria nem. Én tudtam róla. A Nagyúr azt akarta elérni, hogy megutáld Dracot... És akkor nincs senki, aki miatt elpazarolnád a feltámasztás lehetőségét. - mondta a fiú. 

- Ti nem vagytok normálisak... - ráztam meg a fejem. - Ez nem egy lehetőség bassza meg! Ez egy kibaszott átok! Ha valakit visszahozok akkor meghalok! - üvöltöttem önkívületi állapotban. 

- Meghalsz? - kérdezte Astoria és Blaise egyszerre. Hát mégsem tudtak mindent... 

- Igen, ti vadbarmok! - feleltem és felkaptam egy üveg whiskyt az asztalról majd kiléptem a hideg folyosóra. Vissza indultam a Szükség Szobájába, hogy egyedül legyek. Ez az egész történet annyira zavaros. Astoria szülei meghaltak egy buta alku miatt. Dracot minden létező dolog ezen a világon el akarja venni tőlem. Én pedig csak egy eszköz vagyok. Egy árva eszköz, hogy életben tartsak valakit, aki maga a megtestesült gonosz. 

Beléptem a szobába és levetettem magam a földre. A hátam a hideg falnak támasztottam és miközben meghúztam az üveget, tekintetemmel azt a hasztalan szekrényt fürkésztem. 

- Bárcsak meg se születtem volna. - hajtottam előre a fejem. 

- Ne mond ezt. - lépett mellém Draco hirtelen. 

- Nem tudtam, hogy itt vagy. - mondtam és ittam még egyet. Draco lassan leült mellém és az üveg után nyúlt. 

- Egyszer már hibáztam, amikor nem rohantam egyből utánad. - felelte és meghúzta az alkoholt. 

- Sajnálom, hogy Astoria csak ezért volt veled. - feleltem és kinyújtottam a kezem, jelezve, hogy innék még. 

- Ugyan. Nem ez a bajom. - vonta meg a vállát. 

- Akkor mi? - éreztem, hogy a meleg folyadék kezd a fejembe szállni. A testem hirtelen ellazult és már nem is éreztem akkora idegességet. A figyelmem egy irányba összpontosult csak. Draco felé. 

- Nem tudom mit csináljak. - felelte halkan. 

- Mire gondolsz? - kérdeztem és a szívem hevesebben kezdett verni. Bárcsak megcsókolna. 

- Hiányzol. - mondta egyszerűen. 

- Akkor miért mondtad, hogy vége? - kérdeztem, de tudtam jól a választ. 

- Senki szerint nem vagyok elég jó neked. Nem akarom, hogy szánalomból legyél velem. - Draco összetörten nézett bele a szemembe. 

- Azért voltam veled, mert szeretlek. - válaszoltam őszintén. 

- Szerettél... - Draco lehajtotta a fejét, én pedig úgy döntöttem a kezembe veszem a sorsomat. Az arca után nyúltam és felemeltem a fejét, hogy a szemembe tudjon nézni. 

- Szeretlek. - ismételtem meg. - Ne hagyd, hogy mások mondják meg ki iránt mit érezhetsz... - 

- Nem akarlak az eddiginél is jobban megbántani. - mondta és ő is az arcomra tette a kezét. 

- Akkor ne bánts meg. - mosolyodtam el halványan. Draco hosszasan nézte az arcomat, de nem mozdult meg. 

- Nem tehetem ezt veled. - végigsimított az ajkaimon. 

- Mi ketten a világ ellen, emlékszel? - kérdeztem, a fiú szemében pedig remény csillant. A gyomromban hirtelen ezer pillangó ébredt és reménnyel telve izgulni kezdtem. 

- Mi ketten a világ ellen. - felelte végül és mind a ketten elmosolyodtunk.