Számíthatsz rám

Elkéstem

Itt vagyok! Itt vagyok, ne haragudj! – estem be lihegve, de kétségbeesetten néztem körbe, amikor sehol nem láttam a szőke fiút. – A francba! – rúgtam bele az egyik szekrénybe.

- Mit ártott neked az a bútor? – lépett be az erkélyről.

- Azt hittem elmentél. – mondtam szomorúan.

- Azt hittem nem fogsz jönni. – vonta meg a vállát. Valami furcsa volt benne. Másképp viselkedett mint szokott.

- Miért ne jöttem volna? – kérdeztem vissza értetlenül.

- Gondoltam túl jól érezzed magad az új pasid társaságában. – forgatta meg a szemét.

- Adrian nem a pasim. – húztam fel a szemöldököm.

- Pedig nagyon úgy nézett ki. – mutatott az erkély felé.

- Te figyeltél minket? – kérdeztem döbbenten.

- Nem volt jobb dolgom, amíg vártam rád. – mondta, de a hangjában nem volt semmi érzelem.

- Ne haragudj, hogy elkéstem. – léptem közelebb hozzá, mire ő hátrébb lépett.

- Nem baj. – válaszolta, de tudtam, hogy hazudik.

- Akkor... Táncoljunk? – kérdeztem.

- Mi másért lennénk itt? – kérdezett vissza és közelebb lépett, hogy beálljunk a tánchoz. Suhintottam egyet a pálcámmal és halk zene indult. Draco ügyesen lépkedett a zenére, gondosan ügyelve arra, hogy ne nézzen a szemembe.

- Milyen volt a randi? – kérdezte hirtelen.

- Jó. Semmi különleges. – vontam meg a vállam, majd Draco megforgatott.

- Megcsókolt? – faggatott tovább.

- Tudod jól, hogy nem. – néztem rá és végre ő is hajlandó volt a szemembe nézni.

- Jobban érezted vele magad mint velem? – tette fel az újabb kérdést.

- Draco mégis mi ez az egész? – kezdtem feszült lenni és abbahagytam a táncolást.

- Válaszolj. – mondta és közelebb lépett hozzám.

- Nem. Nem éreztem jobban magam vele mint veled. Nem mintha számítana. Neked ott van Astoria, mi ketten pedig nem akarunk semmit a másiktól. – mutattam kettőnkre ingerülten. Nem szeretem ezt a számon kérő stílust. Nem csináltam semmi rosszat, csak találkoztam egy fiúval aki érdeklődik irántam és elérhető is.

- Igazad van. – lépett hátrébb. – Nincs köztünk semmi és soha nem is lesz. – rázta meg a fejét. Tudom, hogy én voltam a szar ebben a helyzetben, de mégis fájtak a szavai.

- Értem. Akkor folytathatjuk a gyakorlást? – kérdeztem enyhén remegő hangon.

- Ja. – válaszolta és némán folytattuk a táncolást.

A bálig hátralévő próbákat feszülten és többnyire beszéd nélkül töltöttük. Rémesen zavart, hogy nem beszélünk egymással és az az igazság, hogy hiányzott még a csipkelődésünk is.

A bál napján kedvtelenül keltem ki az ágyból és a reggelit is kihagytam inkább. Megbeszéltem Ronnal, hogy kérjünk a konyháról pár kósza falatot és együk meg együtt, az egyik üres teremben.

-Mi a baj Em? – kérdezte Ron, mire nagyot sóhajtottam.

- Semmi csak... Tudod, Draco meg én egészen jó barátok lettünk egy ideje. – mondtam neki, ő pedig figyelmesen bólintott. – És pár napja összekaptunk. Most nem hajlandó velem szóba állni. –

- Min vesztetek össze? – kérdezte.

- Őszintén nem tudom. Adrian elhívott randira és emiatt késtem pár percet a megbeszélt találkozónkról. Aztán kiakadt rám és én is rá aztán, ja... Ennyi. – mondtam nagyjából.

- Nem gondoltál arra, hogy féltékeny? – nézett rám Ron bölcsen.

- Ugyan kérlek. Kifejezetten hangsúlyozta, hogy soha nem lehetne közöttünk semmi. – nevettem el magam kínosan, mire Ron mellém ült és átkarolt.

- Talán jobb is így. Amúgy is ki nem állhatom. – nevette el magát, de valahogy nem éreztem jobban magam ettől.

- És veled meg Mioneval mi van? – ráncoltam össze a szemöldököm.

- Kérdezz kettőt és könnyebbet. – nyögött fel kétségbeesetten. – El kellett volna hívnom a bálba, de ő... Szent ég annyira idegesítő tud lenni! És okoskodó és nevetséges! És... És... - egy pillanatra teljesen megakadt.

- És szereted őt. – fejeztem be helyette mosolyogva.

- Igen. – csüggedt el a fiú. Megsimogattam a hátát és a vállára hajtottam a fejem.

- Sajnálom Drágám! Tudod, hogy segítenék, ha tudnék. De mind a ketten olyan fene makacsok vagytok. – panaszkodtam, mire Ron felnevetett.

- Sajnos ez igaz. Nem baj, egyszer talán megbocsát nekem és ő is megszeret. – mondta szomorúan.

- Ronald, tudod jól, hogy Hermione szeret téged. – válaszoltam bíztatóan.

- Valahogy nem tudom elhinni. – vonta meg a vállát.

- Mind a ketten baromi szerencsétlenek vagyunk. – húztam el a számat.

- Ezért is vagyunk legjobb barátok. – simogatta meg a hajam és befejeztük a reggelinket. Aznap elmaradt a tanítás, szóval a nap nagy részében a hármassal voltam és a következő kihívást tippelgettük meg.

A bál előtt pár órával visszamentem a szobámba, hogy összeszedjem a cuccaimat és átmenjek a griffendélesekhez. Ám amikor beléptem egy kis fekete dobozt találtam az ágyam végében. A dobozt elegánsan bekötötték egy zöld szalaggal és amikor kinyitottam egy csodálatos ezüst karkötőt láttam meg benne. A karkötőn pedig egy gyönyörűen kidolgozott magyar mennydörgő lógott.

Döbbenten emeltem ki az ékszert a dobozból és felraktam a csuklómra. Tökéletes. A doboz alján egy kis cetli is hevert, amit csak utólag vettem észre: „Emlékszem azt mondtad, hogy ez a kedvenc sárkányod." Állt a fehér papírdarabon és nekem azonnal Draco jutott eszembe.