Számíthatsz rám

Nem foglak itt hagyni

- Vissza kellene menned. Késő van. – mondta hirtelen, miközben tekintete olyan fagyossá vált, amilyen akkor szokott lenni, ha Harryhez beszél.

- Te nem jössz? – kérdeztem tőle.

- Mindjárt megyek én is. Csak még szeretnék maradni egy kicsit. – mondta őszintén és kisétált a korláthoz. Vissza kellett volna mennem. Ez lett volna a legokosabb döntés, de a lábaim nem akartak abba az irányba mozdulni. Lassan odasétáltam Draco mellé és egy halk sóhajtás után a csillagokat kezdtem fürkészni.

- Szépek nem? – kérdeztem tőle.

- Miért maradsz itt? – kérdezte tőlem, nem válaszolva az én kérdésemre. Egy ideig gondolkoztam, mit is válaszoljak neki, majd továbbra is a csillagokat nézve válaszoltam.

- Mondtam, hogy számíthatsz rám. Nem hagylak egyedül. – Éreztem, hogy Draco az arcomat fürkészi, de nem akartam a szemébe nézni. Vagyis inkább nem mertem. Magam sem tudtam mit művelek jelenleg, de jól esett a fiú közelsége.

- Köszönöm. – mondta, de továbbra is engem nézett. – Tényleg lenyűgöző. – mondta, mire ránéztem. Draco nem fordította el a fejét, hanem belenézett a szemembe, majd közelebb hajolt és nyomott egy puszit az arcomra. A szívem kihagyott egy ütemet és alig bírtam visszafogni a mosolygást. Éreztem, hogy elvörösödik az arcom, ezért inkább újra a csillagokat szemléltem.

Némán álltunk egymás mellett elmélyedve a gondolatainkba, majd egy kis idő múlva közösen indultunk el a hálókörleteink felé. A csend meglepő módon nem volt kínos, sőt inkább kellemesen telepedett ránk, miközben lassan sétáltunk egymás mellett, kezeink pedig párszor egymáshoz értek.

-Jó éjszakát, Draco. – mondtam a fiúnak a lányokkal közös szobám előtt.

- Jó éjt Emilia. – válaszolta. Pár másodpercig némán néztem rá, majd egy hirtelen érzéstől felbátorodva felé hajoltam és adtam egy puszit az arcára. Draco teljesen megbabonázva köszönt el tőlem, majd sarkon fordult és bement a szobájába. Mosollyal az arcomon feküdtem be az ágyamba, még mindig Draco pulóverét viselve.

----

- Ne a lábadat nézd! – szóltam rá, miközben ügyetlenül lépkedtünk a halk zenére.

- Akkor mégis hova nézzek! – kiáltott rám idegesen Draco. Nem nagyon szereti, ha valamiben nem jeleskedik.

- Egek, Malfoy! A szüleid ezer meg egy bált szerveznek évente. Hogy-hogy nem tudsz táncolni? – kiáltottam rá én is.

- Nem volt rá szükségem! – kiáltott vissza, mire elengedtem őt és beletúrtam a hajamba.

- Na jó. Ez így nem fog menni. – mondtam elgyötörten. A lábaim már sajogtak és nem csak az órákig tartó próbától, hanem mert a szőke állandóan rám taposott.

- Remek. Hagyj itt te is! – fordult el sértődötten, mire kissé megdöbbenve néztem rá.

- Nem foglak itt hagyni. – mondtam neki a lehető legnyugodtabb hangon, de nem fordult meg. – Draco, nem foglak itt hagyni. – léptem oda mögé, mire felém fordult és csillogó szemekkel nézett rám.

- Miért? – kérdezte.

- Mert nem szeretem feladni. És azt mondtam számíthatsz rám. – néztem a szemében és igyekeztem mindent megtenni, hogy leküzdjem a gondolataimat. De egyszerűen nem tudtam figyelmen kívül hagyni mennyire jóképű.

- Rendben, akkor hogyan tovább? – kérdezte, mire hátrébb léptem.

- Oké. Tedd a kezed ide. – fogtam meg az egyik ezét és a derekamra helyeztem. – A másikat meg ide. – fogtam meg a kezét. – Gyere egy kicsit közelebb. – adtam ki az utasítást, miközben a lábainkat néztem. – És nézz a sze... - elakadt a lélegzetem ahogy felnéztem és realizáltam milyen közel is állunk egymáshoz. Belenéztem Draco szemeibe és teljesen elvesztem. A szívem hevesen kalapált, a tenyerem enyhén izzadni kezdett és nem jöttek ki hangok a torkomon.

- És azután? – suttogta Draco, de nem tudtam válaszolni. Ajkainkat csak pár centi választotta el egymástól és bár minden erőmet bevetettem, a tekintetem levándorolt a szemeiről a szájára. Láttam, hogy Draco elmosolyodik, majd egyik kezével megsimította az arcomat.

- Draco... - szerettem volna azt mondani, hogy csókoljon meg. Vagy azt, hogy engedjen el. Bármit szívesen mondtam volna, de a hangom elhagyott éppen úgy, ahogy a bátorságom. Szinte remegve álltam a fiú karjaiban, a torkomban dobogó szívemmel és semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy ennek a fiúnak vannak a legszebb szemei az egész világon.

- Gyönyörű vagy. – mondta és éreztem, hogy elönti arcomat a forróság. Draco közelebb hajolt felém és tekintetét a szemeim és az ajkaim között ugráltatva, szinte engedélykérően.

Ekkor pedig egy bagoly szállt le mellénk, hangosan huhogva hívva fel magára a figyelmet. Lesütöttem a szememet és hátrébb léptem a fiútól.

-Emilia, én... - kezdte, de nem figyeltem rá. Felnéztem a huhogó állatra és azonnal elkapott a rettegés.