Számíthatsz rám

Titkok

Draco a felolvasás elején még nem tűnt túl érdekeltnek, de egy idő után kényelembe helyezkedett és a fejét az ölembe hajtva hallgatta ahogy olvasok. Minden pillanatban amikor abbahagytam rám szólt, hogy olvassak még és minden pillanatban amikor elérzékenyültem végigsimított az arcomon. Hatalmas szürkéskék szemeivel hol arcomat, hol a könyvet tartó kezemet vizsgálta, míg hajnalok hajnalán álomba nem merült a hangomra.

Mosolyogva néztem végig a nyugodt arcán és a pálcámmal egy pokrócot varázsoltam rá. Nem akartam felébreszteni őt, szóval megpróbáltam kényelembe helyezkedni és nem sokkal később én is elaludtam Draco nyugodt szuszogására.

A szünet végéig minden nap minden percében együtt voltunk és legtöbbször együtt aludtunk el a kanapén, miközben verseket olvastam neki. Egyre közelebb kerültünk és rengeteget beszélgettünk. Úgy éreztem mindent tudunk egymásról és megbízhatunk a másikban annyira, hogy a legmélyebb titkainkat is elmondjuk a másiknak.

-Draco... - szóltam neki egyik nap, miközben az ölébe hajtottam a fejem, ő pedig a hajamat simogatta.

- Igen? – kérdezte.

- Elmondhatok neked valamit amit még soha senkinek nem mondtam el? – kérdeztem és felültem az öléből.

- Még Weasleynek se mondtad? – kérdezte grimaszolva, de hamar észrevette az arcomon, hogy ez egy nagyon komoly téma.

- Még neki se. – mondtam.

- Persze, hogy elmondhatod. Nem fogom elmondani senkinek. – biztosított róla. Vettem egy mély levegőt és lehunytam a szemem.

- Az anyám halálfaló. – nyögtem ki, mire a fiú döbbenten nézett rám.

- Mi? – kérdezett vissza, mire mesélni kezdtem neki. Elmondtam miért költöztünk el, aztán vissza. Elmondtam mennyire féltem őt és magamat is. Elmondtam mennyire rettegek, hogy egyszer én is anyám sorsára jutok. Azt hittem meg fogom bánni, hogy elmondom neki mindezt, de ehelyett úgy éreztem mintha egy hatalmas kő szakadna le a szívemről. Megkönnyebbültem, de mégis félve vártam a fiú reakcióját.

- Az én szüleim is halálfalók. – mondta és elhúzta a száját. – Pontosan tudom, hogy min mész keresztül. – húzott közelebb magához és átkarolt.

- Sajnálom, én nem tudtam... - sütöttem le a szemem, mire Draco felemelte az államat és maga felé fordította az arcomat.

- Semmi baj, Emilia. Igazából örülök, hogy elmondtad. Jó érzés, hogy tudok veled erről beszélni. – mondta őszintén.

- El sem hiszed mennyire megkönnyebbültem. – vettem egy mély levegőt.

- Szerinted, anyukád azt akarná, hogy állj be közéjük te is? – kérdezte.

- Ő nem. De nem tudja majd örökké titkolni, hogy van egy lánya. És van egy olyan érzésem, hogy Tudod ki nem lesz ilyen elnéző. – vontam meg a vállam.

- Apám azt akarja önszántamból lépjek be. – mondta és hirtelen azt sem tudtam mit mondjak.

- Mikor? – néztem fel rá újra.

- Ötödik végén. – mondta szomorúan, mire könnyek szöktek a szemembe.

- Bármi lesz Draco, rám számíthatsz. Mindig itt leszek, ha szükséged lesz rám. – szorítottam meg a kezét, ő pedig hálásan nézett vissza rám.

- Köszönöm, Emie. – mosolygott. Aznap este már nem folytattuk az olvasást. Elmélyülten beszélgettünk a várható jövőnkről, hogy mi lesz velünk, ha tényleg visszatért a rettegett ember. Hajnalig ki sem fogytunk a témákból és végül csak az szakított minket félbe, hogy elaludtam Draco vállán.

Kicsit később arra ébredtem, hogy Draco a karjai között tart és finoman lehelyez az ágyamra.

-Ne haragudj, nem akartalak felkelteni. – mondta, de félálomban alig bírtam felfogni a szavait. Halkan felnyögtem és hagytam, hogy betakarjon.

- Draco? – nyögtem fel álmosan.

- Igen, Kedvesem? – ült le mellém az ágyra.

- Itt maradsz velem? – kérdeztem. Draco nem válaszolt, csak némán elmosolyodott, majd bemászott mellém a takaró alá. Az ajtó felé fordultam és a fiú automatikusan hozzám bújt és átkarolt. Mosolyogva aludtam el és nem is számítottam arra, hogy lassan minden összeomlik körülöttem.

Aznap amikor mindenki visszatért a szünetből, Dracoval az étkezőben ültünk és a reggelinket majszolgatva viccelődtünk Piton hanghordozásán. Szépen lassan diákok kezdtek szállingózni mellénk, ami nem is lett volna olyan nagy baj, azonban amikor Astoria meglátott minket, olyat tett amitől a torkomon akadt a szó.

-Draco!Merlinre, de hiányoztál! – kiáltott fel a lány és odaszaladt a mellettem ülőfiúhoz. Draco arcáról lehervadt a mosoly. Felém suttogott egy sajnálomot, majdhagyta, hogy a lány... Megcsókolja