Számíthatsz rám

Téli móka

A karácsonyi bál másnapján szinte mindenki hazament a családjához ünnepelni. Csak páran maradtunk minden házból, akik csendesen és család nélkül töltötték az ünnepek hátralevő részét. Adrian köszönés nélkül utazott haza és az igazság az, hogy rettentően örültem neki. Nem akartam vele egyenlőre beszélni, legalábbis addig nem, amíg bocsánatot nem kér tőlem.

-Szia. – ült mellém Draco másnap reggelinél. – Hogy vagy? – kérdezte.

- Sajog az öklöm, de amúgy remekül. – feleltem és megnyugtató mosollyal néztem rá.

- Igazán szép ütés volt. Lenyűgöztél. – nevette el magát.

- Nem ez volt az elsődleges szándékom, de örülök neki. – nevettem vele együtt.

- Most már nem mondhatom, hogy nem illesz a mardekárba. – vonta meg a vállát, majd pár percig csendben ültünk egymás mellett.

- Amúgy, neked milyen volt a bál? – érdeklődtem.

- Elment. – válaszolta szűkszavúan.

- Astoria nagyon szép volt. – dicsértem meg a lányt. – Biztos jól éreztétek magatokat.

- Tényleg szép volt. De te voltál a legszebb az egész teremben. – nézett a szemembe és éreztem, hogy elvörösödik az arcom. – Khm... Igazából szerettem volna kérdezni tőled valamit. –

- Igen? – fordultam felé egy kicsit jobban.

- Nem olvasnál fel nekem a verses könyvedből? – tette fel a kérdést gondolkodás nélkül.

- Micsoda? – néztem rá döbbenten.

- Szeretném, ha esténként verseket olvasnál nekem. – jött zavarba a fiú. Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak, de a szám elkezdett felfelé görbülni.

- Tudod, hogy ezek mugli költők ugye? – kérdeztem és már nem bírtam tovább leplezni a mosolyom.

- Igen tudom. – válaszolta a szemét lesütve.

- Rendben. De nem akarok a toronyba menni. Amúgy is alig vannak a mardekárban. Maradjunk a kandalló előtt. – egyezkedtem.

- Megbeszéltük. – mosolyodott el ő is, és enni kezdett egy almát.

- Van valami programod mára? – kérdeztem tőle. Szerettem volna kicsit több időt tölteni vele, amíg nem jönnek vissza a többiek.

- Nincsen. – vonta meg a vállát.

- Esetleg... - megköszörültem a torkom. – Nincs kedved korcsolyázni jönni velem? – tettem fel a nagy kérdést.

- Korcsolyázni? – kérdezett vissza.

- Igen tudod. A jégen, kinn a természetben. – próbáltam rávezetni a dologra.

- Jó rendben. Elmehetünk. – válaszolta az almáját majszolgatva.

Reggeli után együtt mentünk vissza a szobáinkba, hogy jó melegen felöltözzünk és összeszedjünk mindent amire szükségünk lehet. Több réteg ruhát aggattam magamra és becsomagoltam magam egy sállal, kesztyűvel és egy sapkával is. Szinte alig bírtam mozogni, amikor kiléptem a szobámból és végignéztem Dracon, aki egy sima melegítőnadrágban és egy pulóverben állt előttem. Mind a ketten döbbenten néztünk a másikra, majd egyszerre szólaltunk meg.

-Biztos, hogy így jössz? – mértük végig egymást szkeptikusan.

- Igen. – válaszoltuk újra egyszerre, majd kimentünk a befagyott tóhoz. Az udvaron pár alsóbb éves hógolyózott és az elsősök lelkesen építettek hóembereket, amik szinte egy seregnyi számban vették körbe őket. A tóra lépve előkaptam a pálcámat és mind a kettőnk cipőjére varázst mondtam, hogy korcsolyává alakuljanak. Draco azonban abban a pillanatban elvágódott, hogy a cipőjén élek lettek.

- Jól vagy? – csúsztam oda hozzá és a kezemet nyújtottam fel. Draco mérgesen nézett fel, de elfogadta a felajánlott kezemet.

- Persze, csak megbotlottam. – füllentett.

- Tudod, semmi baj nincs azzal, ha nem tudsz korizni. Megtanítalak. – ajánlottam fel, mire döbbenten nézett rám.

- Nem baj? Mármint... Érted. – vakarta meg a tarkóját és kirázta a hideg. Mosolyogva levettem a sapkámat és a sálamat és mielőtt bármit reagálhatott volna, ráadtam őket.

- Draco, nem baj. Te sem érthetsz mindenhez. – simítottam meg a karját.

- Akkor korizzunk. – lelkesedett fel kisfiúsan és a kezét nyújtotta felém. Nevetve fogtam meg azt és húzni kezdtem magam után, hogy kicsit beljebb érjünk. Magyarázni kezdtem neki hogyan csússzon, hogy helyezze a lábait és a testsúlyát.

- Nekem ez nem megy. – nyögött fel a harmadik esése után.

- Dehogy nem! Bele fogsz jönni. – húztam fel újra a földről.

- Nem lehetne, hogy csak húzol magad után? – nézett rám kiskutya szemekkel, mire elnevettem magam.

- Gyere sárkány. – fogta meg végre a kezemet és miután felállt a jégről, húzni kezdtem magam után. Rengeteget nevettünk miközben kézen fogva róttuk a köröket. Persze így, hogy volt egy szőke csomagom, én is rengetegszer elvesztettem az egyensúlyomat. Ilyenkor egymás után borultunk fel és majd megszakadtunk a nevetéstől. Hihetetlenül élveztem, hogy ilyen önfeledten tudunk szórakozni egymás társaságában és azt akartam, hogy soha ne érjen véget ez a nap.

Kifulladva lépkedtünk le a jégről és gyorsan visszavarázsoltam a cipőinket.

-Tudod, Emie... - nézett rám miközben lehajolt. – nagyon jól éreztem magam, de rengetegszer estem el miattad. – nézett fel és megláttam a kezében lévő havat.

- Jajj ne! – kiáltottam fel.

- Ezért kijár neked a bosszú. – gyúrta meg a golyót és már felém is hajította. Nevetve próbáltam kitérni előle, de Draco bosszúja telibe találta a lábamat.

- Draco Lucius Malfoy! – kiáltottam rá és én is gyúrni kezdtem a hógolyókat.

- Ez már háború! – kiáltott vissza amikor eltaláltam a hasát.

Sötétedésre értünk vissza a klubhelyiségbe és miután letusoltunk és kényelmes pizsamákba bújtunk, lementünk a kanapéhoz. Kezemben Pablo Neruda verseskötetét tartottam és végignéztem Dracon. Arcát megvilágította a tűz fénye, miközben leült a kanapéra, hátát a karfának támasztotta. Leültem a kanapé másik végébe és ránéztem a fiúra.

-Ez most másik könyv. – jegyezte meg.

- Igen. Gondoltam első alkalommal a kedvenc költőmtől olvasok fel neked. – vontam meg a vállam, mire elmosolyodott.

- Akkor olvasd fel nekem a kedvenc versedet először. – kért meg, mire enyhén elvörösödve felhúztam a lábaimat és fellapoztam a könyvet.