Számíthatsz rám

A tőr titka

" Kedves Draco!

A helyzet idebent kezd kissé kaotikussá válni mióta elmentél. Sokan csak akkor féltek bántani vagy kibeszélni amikor te is itt voltál. Most folyton beszédtéma vagyok, hiába segítek mindenkinek aki büntetésbe kerül. A Carrow testvérek pedig kezdik észrevenni, hogy senki nem szenved a büntetések következményeitől. 

Piton külön órát rendelt el a mardekárosoknak, hogy felkészüljünk a háborúra. Háború... Mégis mi lesz velünk ha háború lesz? Félek, hogy sokan meg fognak halni... De a többiek látszólag nem foglalkoznak ezzel. Neville és a barátai azonban újra kezdték a kis harci körüket. Ők is készülnek és engem is megkértek, hogy segítsek, de nem tudom mit válaszoljak. Holnap lesz az első edzés!

Nálatok mi a helyzet? Apám jól bánik veled? Na és a saját apád? Tudsz valamit ami az előnyünkre válhat? Ha valaki bántani mer, mond meg neki nyugodtan, hogy Voldemort lánya kicruciozza a lelküket is! Nem viccelek!!

Nagyon hiányzol és remélem hamarosan találkozunk!

Szeretlek!"

A szeretett baglyom igazán megörült a feladatnak és hatalmas huhogással indult útjának az éjszakába. Hideg volt és a nyitott ablakokon beszűrődött a vérfarkasok izgatott vonyítása a holdnak. Ideje volt kimennem a folyosóra, hogy "elkapjam" a szabályszegőket. Felvettem hát egy fekete nadrágot és egy fekete pulóvert, szoros copfba fogtam a hajam és kiléptem a sötét, nyirkos folyosóra. 

- Lumos. - suttogtam a pálcámnak és azonnal megjelent egy erős fény a végében. Ahogy előre lépkedtem, semmi más hangot nem hallottam csak a cipőm halk csattogását és a lélegzeteimet, amik egyre hevesebbek lettek, amikor észrevettem egy sötét alakot az egyik sarokban. - Ki van ott? - kiáltottam rekedten. 

- Jó estét, Emilia. - lépett elő Astoria és rám emelte tekintetét. De valami nem volt rendben vele. A szemei nem voltak emberiek, sőt... Olyan volt mintha két ezüstös fátyol hullott volna rájuk, ami eltakart előle mindent. De mégis látott. 

- Astoria, mi a cickányt keresel te idekint? - kérdeztem ingerülten, még mindig felé tartva a pálcámat. 

- Nem tudtam nyugton maradni. Egy érdekes gondolat költözött a fejembe, ami nem hagy nyugodni. - a lány előre mozdult és ekkor a hold fényében valami megcsillant a talárja ujjában. A szívem azonnal hevesebben kezdett verni és hátrébb léptem egyet. 

- Mi az a gondolat? - érdeklődtem és próbáltam nyugodt hangot felvenni. 

- Te vagy a feltámadás köve. De magadat nem tudod feltámasztani. Ha meghalsz, Voldemort nem éled újra, Draco pedig újra szabad lesz. A haláloddal megoldódna minden problémám! - nevetett fel hisztérikusan. Valami nagyon nincs rendben ezzel a lánnyal és nem tetszik amire célozgat. 

- Ha megölsz, Draco megutál téged, az apám pedig elvágja a torkodat. - vontam meg a vállam. Próbáltam elhitetni vele, hogy nem ijeszt meg, de nem voltam benne biztos, hogy érzékeli egyáltalán a válaszaimat. Valami nagyon nincs itt rendben. 

- Ha megöllek, boldogan halok meg. - mosolygott rám. Fogai fenyegetően villantak meg a holdfényben és közelebb lépett felém. 

- Miért nem adod már fel ezt az egészet? - kérdeztem őszintén elképedve. Ha fele ennyi kitartás is lenne bennem... Mondjuk, legalább nem vagyok bolond... 

- Ez az egész, - mutatott magára és rám. - egy nagyobb jót szolgál. Nem én vagyok az egyetlen, aki jól járna a haláloddal. - vonta meg a vállát. 

- Hát ki még? - húztam hátra a fejem meglepettségemben. A lány azonban nem válaszolt, hanem előrelendült, kezébe hosszan csillogott az éles tőr. Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak, csak döbbenten néztem a fátyolos szemű lányt, aki meg akar ölni. 

- Petrificus totalus! - kiáltotta a hang mögöttünk. Piton heves léptekkel sietett oda hozzám, miközben Astoria mozdulatlanul esett a földre. - Amycus, vigye Miss. Greengrasst az irodámba és szívja ki az emlékeiből, hogy ki átkozta meg. - mondta nyugodt, mély hangon a férfi. 

- Mégis mi történt? - kérdeztem pislogás nélkül. Az agyam egyszerűen nem bírta felfogni a történteket. Ekkor azonban Piton elkapta a vállaimat és erőszakosan rángatni kezdett. 

- Szedd már össze magad! - kiáltotta a képembe. - Te vagy a Nagyúr gyermeke és majdnem hagytad, hogy egy zavarodott lány megöljön! Hagyod, hogy megszégyenítsenek és megalázzanak minden nap! - szavai pofonként csattantak az arcomon és végre ráemeltem tekintetemet. 

- Én... - akartam mondani valami értelmes magyarázatot, de a szavaim megakadtak a torkomon. 

- Nem! Szedd össze magad és ne hozz szégyent a nevedre! - rántott rajtam még egy utolsót, majd egyedül hagyott a sötét folyosón. Pár percig még ámultan álltam a folyosón, majd megráztam a fejem, mintha csak helyre akarnám rakni a gondolataimat és visszaigyekeztem a szobámba. Mára éppen elég volt ennyi izgalom. A szobámba érve azonban várt egy kis öröm is: egy szép kis levél hevert az íróasztalomon.

"Drága Emilia!

Azt hiszem segíthetnél Longbottomnak és a kis barátainak. Mutasd meg ki vagy! Érd el, hogy tiszteljenek és ha meglátják milyen erős boszorkány vagy, hidd el félni fognak tőled éppen eléggé. Igaz, hogy megtámadtak ma éjjel? Most érkezett levél Pitontól és apád őrjöng. Azt hiszem eddig két halálfalót ölt meg amiért hangosan mert ötletelni. Én jobbnak láttam, ha feljövök ide és megkérdezlek téged a történtekről. Remélem nem esett bajod, Szerelmem. 

Én egyébként jól vagyok. Amíg teszem amit mondanak nekem, senki nem szól egy rossz szót se. Állítólag látták Pottert egy közeli faluban, szóval a halálfalók járőrözésre indulnak nemsokára. 

Mindenképpen mesélj, hogy milyen az a nagy felkészülési szakkör. Izgatottan várom, hogy Longbottom bénázásairól olvashassak. Persze egyértelmű, hogy te leszel a legügyesebb, hiszen az én barátnőm vagy! Büszke vagyok rád, Hercegnő... 

Megpróbálom elintézni, hogy minél hamarabb találkozzunk. Addig pedig vigyázz magadra! Nem akarok megölni senkit,  amiért kezet emel rád, vagy bántani próbál, de ha nem hagynak békén, akkor muszáj leszek...

Szeretlek, Draco!"

Mosolyogva olvastam a szőke levelét és szinte láttam magam előtt, ahogy büszkén kihúzza magát írás közben. Imádom, hogy ilyen agresszív-védelmező típusba vált ha a biztonságomról van szó és imádtam, hogy ilyen lelkesen ír nekem leveleket. Így hát leültem az asztalhoz és részletesen leírtam neki az esti eseményeket. Közben pedig hosszasan gondolkoztam, hogy mégis ki akar engem ennyire holtan látni és miért? Mivel átkozták meg Astoriát és mi lesz most a lánnyal? Elővettem a ruhám ujjából a tőrt, amivel Astoria ma megfenyegetett. Amikor Piton egyedül hagyott, gyorsan felvettem a földről. Szépen kidolgozott, hosszú és rémesen éles volt. Ekkor azonban észrevettem valamit a markolatba vésve, nagyon-nagyon apró betűkkel. 

"A.D"

De mégis ki az az A.D?