Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐦𝐚́𝐬𝐨𝐝𝐢𝐤

– kérlek foglalj helyet Sofia mellett. – lökdöste meg kicsit a tanár a fiú hátát, hogy induljon már meg.

Lassan elkezdte szedni a padom és a közte lévő távolságot és mielőtt leült volna egy halvány mosolyt küldött felém amit persze viszonoztam. Lehuppant mellém és rögtön megcsapott a férfias illata. Mentol keveredett a kölnijével. Lehet kicsit hosszabb ideig figyeltem mint azt kellett volna, hiszen arra eszméltem fel, hogy mosolyogva néz, lassan végig mért majd odanyújtotta a kezét.

- Örülök, hogy találkoztunk. – felhúzott szemöldökkel néztem az előttem lévő kezét. Nem voltam hozzászokva, hogy ilyen kedvesek ebben a suliban az emberek, legalábbis akikkel eddig a folyosón összenéztem nem éppen a legkedvesebbek voltak.

- Én is örülök a találkozásnak. Az én nevem So-

- Sofia, igen tudom. Én figyeltem mikor tanár beszlélt – nevetett fel, mire akaratlatlanul én is felkuncogtam.

- Ha már ennyire jól mulattok akkor ismételjétek el nekem légyszíves, hogy az elkövetkezendő két hónapban mik lesznek a programok. – tette keresztbe mellei alatt a kezét tanárnő, de mivel egyikünk se tudta a választ... - Mindjárt gondoltam. – rázta meg a fejét csalódottan.

- Elnézést tanárnő, csak egy viccet meséltem Sofianak. – kikerekedett szemekkel néztem rá. Egyre szimpatikusabb ez a srác.

- Rendben, de ha lehet máskor ne mondj viccet ha a tanár beszél. – tette fel az ujját mire hevesen bólogattunk. Egymásra nézve csak mosolyogtunk majd gyorsan elkaptuk egymásról a fejünket nehogy mégegyszer az történjen mint az előbb.

Nagy nehezen, de végig ültük azt a négy órat, első napra csak osztályfőnöki volt, viszont olyan volt mint dupla matek és fizika lett volna.Fárasztó.

Lefelé haladva a lépcsőn újra hallottam a nevem, de most direkt nem figyeltem hátra. Ezer százalék, hogy csak beképzeltem, nem fog újra megtörténni az ami reggel is. Aha, gondoltam én. Már harmadjára mondták a nevemet és mikor leértem a lepcsőn kérdőn megfordultam amolyan ''Mivan már?" pillantással. Joaquin mellém csapódott és rá is tért a lényegre. - Arra gondoltam, hogy átjöhetnél hozzám. – nézett rám boldogan. – Megismernéd anyukám meg a húgom is. – figyelte az arcomat reménykedve. Aztán elgondolkodtam azon, hogy vajon mit tervez. Nem akartam megbántani szegényt.

- Persze, örömmel – küldtem felé egy mosolyt majd ujjongva karolta át a kezem és úgy indultunk el. Vagyis... indultunk volna, ugyanis rohadtul elkiabáltam magam mikor felemlegettem a reggeli esetet és röhögtem, hogy ''Áhh azért ilyen béna nem vagyok, hogy másodjára is neki menjek a fiúnak." És bumm. Hirtelen már megint nekiestem egy kemény mellkasnak. Annyira utálom néha, hogy alacsony vagyok. Földre érkezve összeszorítottam a szemem a fájdalomtól majd arra figyeltem fel, hogy Joaquin falnak dőlve törölgeti a könnyeit a röhögéstől.

- Örülök, hogy ilyen jól szórakozol a szerencsétlenségemen, de igazán megköszönném ha felsegítenél. – emeltem meg kicsit a hangom. Éppen nyúlt volna értem mikor egy másik kéz beelőzte és szokásosan hónom alatt megfogva felemelt.

- Nagyon rád jár ma a rúd, nem gondolod? – lőtt felém egy széles mosolyt amitől megcsillantak szép rendezett fogai.

- Talán egy kicsit. – hajlítottam le egy kicsit a fejem szégyenemben.
Államnál fogva felemelte a fejem, hogy ránézhessek.

- Joshua Davis vagyok. – nyújtotta felém erős kezeit.

- Sofia Frewen. – ráztam vele kezet mikor hirtelen szemei elkerekedtek és álla a padlót verdeste.

- Te vagy William Frewen lánya? – kérdezte kicsit halkabban mint szerintem azt ő tervezte.

-I- igen én vagyok. – emeltem el tőle a kezemet, majd hirtelen két erős kar rántott magához és szorosan megölelt. Nem viccelek, nagyon szorosan, alig kaptam levegőt. Körülöttünk néhányan meg csak nagy szemekkel néztek minket mivel, hogy ezzel a fiúval én egy szót se váltottam mióta ebben a suliban vagyok. Elkezdte simogatni a hátam én meg akaratlanul is elejtettem egy könnycseppet ami a pólóján landolt. Lassan elengedve rám nézett letörölte az arom és megszólalt.

- Nagyon sajnálom ami történt. – nézett egyenesen a szemeimbe úgy, hogy ha akartam se tudtam volna elnézni.

- Semmi szükség nincs a sajnálatodra, nem te tetted. – léptem egy kicsit hátra. Feleszméltem, és nagyon is jól tudtam ki ez a fiú. Nem kell ide az, hogy engem is behálózzon aztán pedig eldobjon mint egy használt plüss macit. Egyik szemöldökét felhúzva végig nézett rajtam majd mellettem gyorsan elviharzott.

- Na ez meg mi az Isten volt? – nézett rám idiótán Joaquin.

- Később elmondom, most menjünk mert már frusztrál ahogy az a kilencedikes kislány néz. – fordultam a lány irányába. Fel voltam rá készülve, hogy lesznek ilyen gólyák is akik elhiszik itt a nagy világot. Megfogva a fiú kezét kihúztam, de a lány utánam kiabált.

- Hallottam ám.

- Akkor biztos nagyon jó füled van. – kiabáltam neki vissza hátra se nézve.

Gyorsan dobtam egy sms-t anyának, hogy elugrok egyik osztálytársamhoz. Már kérdezősködött volna, hogy mégis kihez. Jogos a kérdés mivel nem vagyok annyira jóba az osztályommal.

- Nem akarok tolakodó lenni... - kezdett bele

- De érdekel mi is történt a suliban.

- Igen...De, ha nem akarod nem muszáj elmondani. - végülis ez nem olyan nagy titok, hogy nem tudhat róla.

- A fiúról csak annyi, hogy már reggel egyszer nekimentem– kezdtem elmesélni és akaratlanul is elmosolyodtam. – Aztán ugye most is. Csaképp arra nem számítottam, hogy most eljátszuk a nagy ismerkedősdit mert az igazat megvallva nem voltam erre első nap felkészülve.

Sziasztok! Remélem élveztétek ezt a részt. Hamarosan rakom ki a harmadikat is, igazat megvallva nem volt egyszerű leírni, de remélem megérte <3 Kérlek titeket jelezzétek felém mit gondoltok eddig, sokat jelentene.