Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐡𝐚𝐫𝐦𝐢𝐧𝐜𝐚𝐝𝐢𝐤

- Mondjad. – tűrt el egy kósza tincset fülem mögé.

- Csak egy ideje motoszkál bennem az a kérdés, hogy miért pont én? Mit lát meg egy olyan fiú, mint te egy olyan átlagos lányba, mint én? Mi olyan vonzó bennem? – suttogtam már az utolsó mondatot.

- Az a vonzó benned, hogy nem vagy átlagos. Félénk vagy, de tudsz merész lenni, ha kell. És csodálatos dolgokra vagy képes. – suttogta fülembe utolsó szavait, amin felállt a hátamon a szőr. Felkuncogva néztem fel zöld szemeibe, amik minden nap csak úgy ragyognak. Hátra tűrte a hajamat, egyik kezét felvezette nyakamhoz, amíg a másik még mindig derekamon pihent és egy gyengéd csókot nyomott számra. Puha ajkai, mint egy mágnes úgy tapadt enyémre, és az eddig alvó pillangók újra szárnyra keltek. – Ó, basszameg majd' elfelejtettem. – szakadt el tőlem (szó szerint!) – Kicsit későbbre terveztem, de nem bírok várni. – nyúlt zsebébe és egy kis, vörös bársonyos dobozt húzott elő. – Boldog születésnapot! – adta kezembe az említett tárgyat.

Tágra nyílt szemekkel kaptam szám elé. – Nem kellett volna! – vettem tőle remegő kezekkel az ajándékot.

- A másik ajándékot majd este kapod meg. – suttogta alig hallgatóan a fülembe.

- Te hülye! – csaptam mellkasára. Kinyitottam a dobozt és egy arany nyaklánc nézett vissza rám. Meghatódva nyúltam érte és még mindig nem hittem el. – Köszönöm. – néztem fel rá könnyeimmel küszködve. – Öm... Segítesz? Légyszi... - nyújtottam felé. Átemelte fejem fölött és nyakamnál bepattintotta. Vigyorogva fordultam vissza hozzá és borultam nyakába.

- Legyen rajtad ma este is, passzolna a jelmezedhez. – bökött a nyakláncomra.

- Mindenképp.

Egész nap a tenyerembe szorongattam a medált. Alig egy percekre engedtem el, markomban tartottam órán, kint az udvaron, szünetben, mikor feleltem, mikor Joshua odahívott a kis csapatához, ahol Elijah barátom is megjelent és alig bírta levenni rólam a szemét. Kétszer futott át a fejemben, hogy most megfejeljem vagy mégse.

Egész gyorsan eltelt a nap, már teljesen átjárt az izgalom az este miatt.

- Sofia! Szerintem érted jöttek – kiabált fel anya lentről.

- Rohanok. – kaptam fel a kistáskám és a Harley Guinn jelmezemben lesiettem a lépcsőn.

- De jól nézünk ki. – szólalt meg Joshua kocsijának támaszkodva.

- Nem is értem miért raktad többes számba. – húztam gúnyos mosolyra a számat.

- Ja tényleg. De jól nézek ki.

- Na jólvan, hagyjál. – fordultam vissza a kapu irányába mire lazán visszarántott.

- Valld be. Jobban nézek ki. Csak nézz rám. Már én is szerelmes vagyok magamba.

- Te is? Ki mondta, hogy én szerelmes vagyok beléd? – húztam fel a szemöldököm kuncogva mire neki egyből lehervadt a mosoly az arcáról.

- Oké. – engedett el és beszállt a kocsiba.

Nevetve kerültem meg a járműt és beszálltam mellé.
– Tudod, hogy nem gondoltam komolyan. – simítottam végig arcélén.

- Tudom, de azért mégis pofán ütött. – nyelt egy nagyot.

Szememet összeszorítva beszívtam a levegőt. – Bazdmeg, de hülye vagy. Minek szólaltál meg. – suttogtam magam elé. Gondolkodás nélkül áthajoltam hozzá és magamhoz öleltem. Én sem tudom honnan jött ez a kirohanás, de egyszerűen úgy éreztem, hogy ez most a legjobb ötlet. Összeszorítottam a szemem előre tartva, hogy mi lesz a reakciója, mikor pár pillanat múlva két erős kart éreztem a derekam körül. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és lassan eltoltam magamtól a fiút. – Ne haragudj. – néztem mélyen szemeibe.

Válasz helyett csak felkuncogott és megcsókolt.
– Sose haragudnék. Nem mellesleg tudom, hogy fülig szerelmes vagy belém. – fordult a kormány felé fülig érő mosollyal.

Felhúzott szemöldökkel néztem felé és megrázva a fejem elhelyezkedtem az ülésen.

Rövid huszonöt perc után megérkeztünk a buli helyszínre. Majdnem a város szélén lévő nagy ház, hatalmas udvarral és rengeteg emberrel. Joshua megragadva a kezem kezdett el bevonszolni a házba. Levegőt már a bejáratnál alig lehetett kapni, de próbáltam egyben tartani magam.

- Sofia! – hallottam meg egy ismerős hangot. Joshua- val tökéletesen egyszerre fordultunk a hang irányába, ahol Joaquin integetett, hogy menjünk oda.

- Szia! – ugrottam Joaquin nyakába. – sztok. – realizáltam, hogy Zack is ott van.

- Szerintem ti még nem találkoztatok. Sofia ő Zack, akiről beszéltem. Zack ő Sofia a legjobb barátom. – mutogatott jobbra- balra. Nyújtottam a fiú felé a kezemet ő pedig mosolyogva követte az én mozdulataim és kezet ráztunk.

Bő egy órája ott lehettünk már, ittunk egy keveset, táncoltunk, Joaquin egy picit már szédelgett, amin mi Zack- kel csak nevettünk.

- Hozok még valamit inni. – ordibálta túl a zenét Joshua amennyire csak tudta. Hevesen bólogatva visszafordultam a fiúkhoz és tovább beszélgettünk.

- Amúgy Elijah is itt van. – szólalt meg Joaquin én pedig félre nyelve az italomat próbáltam helyre tenni a légzésem. – Gondoltam szólók. – tette hozzá és nyugodtan itta tovább az italát. – Hé, hé, hé! Szülinapod van. Táncoljunk! – tette le a poharát Joaquin és elkezdett húzni engem a tömegbe.

- De hát az előbb táncoltunk. – kiabáltam oda neki.

- De ezt különösen a szülinapod miatt. Gyere már! Érezd jól magad! – álltunk meg a tömeg közepén. – Happy birthday to youuuu! – kezdte el kiabálni.

- Ó, te jó Isten. – takartam el az arcomat.

- Happy, happy birthday to youuu! Happy birthday Sofiaaa! Happya, happy birthdaaaay! – ordibált és egyre többen lettek figyelmesek arra, hogy valaki énekel. Zenének lejjebb vették a hangját és továbbá is Joaquin éneklését lehetett hallani.

– Hát te hülye vagy. – röhögtem el végül magam és azt vettem észre, hogy valaki berakott egy szülinapi zenét. – Na nem! Tegyétek vissza a zenét. Hahó. – szóltam a zene pultosoknak nevetve.

- Neked is ma van a szülinapod? – jött a hátam mögül egy eléggé ismerős hang. Odakaptam a fejem a hang irányába és egy lánnyal találtam magam szembe. Végig néztem rajta, szőke, hosszú haj, testhez simuló ruha (nem öltözött be a jelmezes buliba, na mindegy) , ami buliba való, de mégsem kihívó. Körme géllakkos, fehérre festett volt, sminkje műszempillából, szemhéjtusból és szájfényből állt. Egyszerűen gyönyörű volt. Aztán realizáltam ki is ő. Mikor év elején Mr. Roberts ott hagyott engem az ének teremben és énekeltem, és meglepetés szerűen a végzősök fele ott termett az ajtóban, na ő volt az első, aki odajött hozzám. Már akkor szimpatikus volt.

- I- Igen. – mosolyogtam rá.

- Úristen ez tök jó. Boldog szülinapot nekünk. – vont szoros ölelésbe, ami nagyon jól esett.

- Héj lányok! Nem akartok egy közös képet instára? – szólalt meg... Aron??? Ezt nem hiszem el.

- Úristen, de! Mit szólsz Sofia? – fordult felém kérdőn a lány, akinek még mindig nem tudom a nevét. Hirtelen sokk miatt nem tudtam neki válaszolni. Pár másodperc kellett mikor feleszméltemés mosolyt erőltetve az arcomra beleegyeztem. Sikerült pár képet csinálni, de csak egy volt amelyikre mindketten magabiztosan rábólintottunk. Pillanatkép, éstudni kell, hogy a pillanatképet lesznek mindig a legjobbak. Lara- val (igen megtudtam a nevét, végre!) egymás derekát átkarolva pózoltunk mikor valaki...