Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐡𝐮𝐬𝐳𝐨𝐧𝐡𝐚𝐭𝐨𝐝𝐢𝐤

Hunyorítva próbáltam célozgatni és mikorúgy éreztem jó lesz lendítettem a krumplin, ami...

kirepült az ablakon. Joshua csak lehunyta a szemét és elkezdett nevetni én pedig újabb krumplit előhalászva odadobtam az arcára. Könnyeit törölgetve fogta meg a krumplit és nemes egyszerűséggel megette.

- De béna vagy! – nevetett még mindig és feje kezdett elszíneződni.

- Jól van már, nem is volt annyira vicces. – vágtam be a durcit.

- Jó, persze- persze. – próbálta abbahagyni a nevetést. Mosolyogva elfordultam és nézelődtem ki az ablakon miközben eszegettem. Éppen fordultam vissza mikor annyit láttam, hogy Joshua egy kicsit hosszabb krumplit vesz a szájába, meglátta, hogy nézem és tökéletesen egyszerre megindultunk egymás felé. Leharaptam a krumpli felét és ezáltal ő egy hosszú csókban részesített. Mosolyogva váltam el tőle ő pedig csak szemforgatva mosolygott. Hát így telt a délutánunk. Hazafelé vezető úton csak bekapcsoltunk egy zenét és közösen elkezdtünk ordibálni a szöveget. Nem érdekelt semmi, hiszen csak vele voltam.

- Reggel jövök érted, oké? – támaszkodott a kocsijának én pedig lábai között dőltem mellkasának.

- Muszáj menned? – néztem fel rá kérlelve, hogy még maradjon.

Kicsit elidőzött arcomon mikor megkérdezte. – Van itthon valaki? – mosolyogva megráztam a fejem. Tudtam, hogy marad.

Belépve a lakásba síri csend volt, és csupán a levegő vételünket lehetett hallani. Felbattyogtam a szobámba és hallottam ahogy Joshua is lépked utánam.

- Oké, semmi ötletem nincs mit csináljunk. Én nem tudok gyakorolni énekre, mert a mikrofonom lemerült és lusta voltam feltölteni. – tettem szét a kezem, lehet nem volt jó ötlet felhívni mert ez így marhára kínos.

- Mikrofon nélkül is lehet énekelni. – lépett oda mosolyogva a laptopomhoz és előkeresett egy zenét.

- A Never Enough- t! – szóltam rá erélyesen, amitől szegény kicsit összerezzent. – A Greatest Showman- ből. Azt úgyis régen énekeltem. – túrtam bele zavartan a hajamba.

- Oké... Karaoke, és tessék. – lépett el a készüléktől én pedig nevetve odaléptem ahhoz, borzasztóan halk volt.

- A hangvezérléssel még van gond, nem baj, ha hangos, anya szereti, ha éneklek. – gondoltam bele mosolyogva mikor először nyitott be én pedig félénken hagytam abba. Joshua kicsit odébb állt és kezeit keresztbe tette. Vettem egy mély levegőt és lehunytam a szemeim.

I'm trying to hold my breath
Let it stay this way
Can't let this moment end – itt kinyitottam a szemem és a következő sort Joshua- nak intéztem.
You set off a dream in me – csak elmosolyodott én pedig újra lehunytam a szemem átadva magam a zenének.
(...)

For me – fejeztem be és lassan kinyitottam a szemem. Levegőhiányban mellkasom szaporán emelkedett fel és le és gyorsan a vizemért nyúltam, mert úgy éreztem mindjárt kiszáradok.

- Juhéééj! – kiáltott fel egy kislány hang, amitől az ajtó felé tekintettem. Anya az ajtófélfának támaszkodva mosolygott és könnyeit törölgette, Sarah, a húgom pedig csak mosolyogva tapsolt. Anya kikerülve a kislányt sietett oda hozzám és szoros ölelésbe volt.

Nem volt nehéz leírnom Sofia mit érezhetett éneklés közben, ugyan ezeket élem át mióta ezt a zenét választottam ének órámra. :) Ahogy az előző ilyen résznél, itt is csatolom a videót és a többi hasonló résznél is fogom <3