Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐡𝐞𝐭𝐞𝐝𝐢𝐤

- Tessééék? – nyitottam nagyra szemeim

- Háát, emlékszel arra a fiúra akit meséltem még szeptemberben? – bólogattam hevesen. Persze, hogy emlékszem, hogy is felejthetném el. – Na, tegnap rámírt, hogy nincs- e kedvem elmenni vele moziba.

- Ja, akkor nem jelentette ki, hogy ez egy randi? – tettem fel a kérdést, amit lehet nem kellett mert rögtön lehervadt a mosoly az arcáról és fal fehér lett – Jaj, nem úgy értem. Lehet tényleg randi csak mert merte ezt így kijelenteni. – próbáltam nyugtatgatni kisebb- nagyobb sikerrel.

- Lehet, mindegy majd meglátjuk. – és már nem olyan volt a kedve mint ezelőtt. De idióta vagyok, minek kellett megszólalnom.

- Joaquin, figyelj. – léptem elé, hogy szemébe tudjak nézni. – Biztos vagyok benne, hogy bejössz neki, csak ő is félénken teszi meg az első lépéseket. Ne haragudj ha ezzel elszomorítottalak, csak kicsúszott a számon. – hajtottam le a fejem majd éreztem kezeimben Joaquin rázkódó vállait és egyből felkaptam a fejem.

- Mondták már, hogy aranyos vagy ha sajnálkozol? – lőtt felém egy széles mosolyt.

- Rohadj meg Graham! – ütöttem vállába – itt lelkizek aztán le se szarod – játszottam a sértődöttet.

- Jólvan, Husi! Ne hisztizz. – húzott közelebb magához és jó szorosan megölelt.

Viszonylag kevés óránk volt közösen, újabb és újabb anyagokat vettünk, ráálltunk az érettségi feladatokra mivel jövőre már mi leszünk a végzősök.

- Majd még beszélünk, oké? – fogta keze közé arcomat..

- Jó, de majd hívjál ám mi volt a randin. – tettem fel fenyegetően az ujjam

Nevetve megszólalt.
– Mindenképp – belepuszilt a hajamba és egyből sarkon is fordult.

Gyorsan visszaszaladtam az épületbe le ne késsem az órám.

- Jónapot Mr. Roberts. – estem be az ajtón.

- Szervusz, Sofia! – üdvözölt szeretett tanárom. Sokat köszönhetek neki, az énekléssel felfedeztem egy olyan világot amiről eddig álmodni se mertem. – Ne haragudj, de sürgősen el kell mennem, addig nyugodtan kezdj bele. Ha fél óra múlva nem leszek itt, haza mehetsz. – simította meg vállam és ezzel elviharzott.

Előhalásztam táskámból a mikrofont, csatlakoztattam a hangfallal. Telefonomon keresgéltem zenéket amiket eddig már elénekeltem. Valamiért egyikhez se volt semmi kedvem, de úgy voltam vele, hogy nem érdekel. Végülis mi baj lehet, ha meghallják. Gyorsan kikerestem egy karaoke- t hozzá és elkezdtem.

Pink – Just Give Me A Reason

Right from the start
You were a thief, you stole my heart
And I, your willing victim – álltam meg kicsit mély levegőt véve
I let you see the parts of me, that weren't all that pretty
And with every touch you fixed them
(...)

Just give me a reason, just a little bit's enough
Just a second we're not broken just bent, and we can learn to love again – szorítottam össze a szemem

It's in the stars, it's been written in the scars on our hearts

(...)

You're holding it in
You're pouring a drink
No nothing is as bad as it seems
We'll come clean – ez brutálisan fájt a torkomnak de megérte.

Just give me a re – folytattam volna, de az ajtó felől hangos tapsolást hallottam. Összerezzenve fordultam a hang irányába és annyit láttam, hogy az egyik tizenkettedikes osztály fele az ajtóban állt tapsolva és éljenezve.Egyszer csak kilépett a kis tömegből Joshua, zsebre tett kézzel és elégedetten mosolygott majd a többiekkel együtt elkezdett tapsolni.

- Ez brutálisan jó volt Sofia! – jött oda hozzám ujjongva az egyik lány.

- Kö- köszönöm – válaszoltam félénken, majd a többiek is sorban gratuláltak de egy 5 perc után le is léptek, egy embert kivéve. Lassacskán sétált felém, kivette a kezemből a mikrofont, letette az asztalra majd derekamnál fogva magához húzott.

- Nem is mondtad, hogy ilyen jó hangod – tűrt fülem mögé egy kósza hajszálat majd közelebb hajolt felém úgy, hogy már ajkaimon éreztem lehelletét, és már csukta le a szemeit. Magával ragadott a pillanat és a levegőt is szaporábban vettem, de nem engedhettem a kísértésnek így egy egyszerű mozdulattal elfordultam. Kinyitotta szemeit és csak csalódottságot láttam bennük. – Hát akkor tényleg azt hiszed csak eldobnálak – csúsztatta le a kezeit derekamról.

- Mást nem nagyon lehet hallani a folyosón csak azt, hogy te minden másodikra lányra ráveted magad és két nap után dobod őket, és most azt gondoltad tényleg bízni fogok benned? – csuklott el a végére a hangom.

- Nem kell mindent elhinni amit mástól hallasz. – tett egy lépést felém és közben mind végig a szemembe nézett.

- Nem? Akkor meséld már el nekem, hogy akivel olyan hevesen csókolóztál még múltkor a bulin, ő most hol van? Mert azóta már bő egy hónap eltelt, de nem látom a folyósón, hogy egymásba ugranátok vagy tartanád a többi lánytól a távolságot.

- Leskelődsz utánam? – húzta cseles mosolyra ajkait.

- Mivan? Dehogy leskelődöm, csak pont visszanéztem az emberekre és láttam... – tettem keresztbe melleim alatt a kezem és elfordultam tőle. Kínosan megvakarta a tarkóját és kiviharzott a teremből. Furcsa érzés kerített hatalmába és tudom, hogy ez minek az előszele. Hatalmas vihar lesz ebből már előre látom...

Hazafelé gondolataim ezreivel ugráltak össze- vissza, nem volt egy ép gondolatom se. A telefonom rezgése térített észhez.

- Szia, merre jársz? – szólt bele jó barátom.

Sziasztok! Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a rész, próbálkozom izgalmasabbnál- izgalmasabbakat hozni. Tanácsokat szívsen fogadok, azzal is tudom tarkítani a történetet. Legyen szép napotok, puszi <3