Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐡𝐚𝐫𝐦𝐢𝐧𝐜𝐨̈𝐭𝐨̈𝐝𝐢𝐤

– szólalt meg az egyik és beleszívva cigijébe továbbrais kettőnkön járt oda- vissza a szeme.

- Mi van velem? – lépett ki a társaság mögül az említett fiú én pedig nagyra nyílt szemekkel néztem rá. Visszapörgetve az emlékeim között jöttem rá, hogy egyszer találtam egy öngyújtót az asztalán és akkor mondta el, hogy néha szokott cigizni, de nem említette, hogy kikkel. – Te mit csinálsz itt vele? Nem megmondtam, hogy kerüld el? – szegezte rám egyből tekintetét. Annyira megszoktam, hogy mikor együtt voltunk aggódást lehetett kivenni a hangjából, de most szinte majd' felrobbant a dühtől.
- Nyóój, hogy aggódik érte. Nem mintha már lenne hozzá közöd. – szólt közbe Elijah.
- Pofa be. – szóltunk rá erélyesen tökéletesen egyszerre.
- Szerinted én akartam idejönni vele? Időm se volt gondolkodni, megfogott azt iderángatott, nehogy már egyből nekem gyere. – vettem fel a hangerőm, ami egyáltalán nem tetszett neki.
- Na, nyughass. Eldobtad, nem kell már védeni. Majd én kezelésbe veszem.
- Dehogy veszel te engem kezelésbe-
- Dehogy veszed te őt kezelésbe-
Megint egyszerre szólaltunk fel, amin a mögöttünk lévők csak meglepődött fejjel díjaztak. Joshua- val összenéztünk pár apró pillanatra, aztán közbeszólt Elijah.
- Hogy mondod Davis? Ne kezdj el itt nekem ágaskodni, semmi nem lenne belőled, ha annó nem nyúlom le a csajod. Gondolj csak bele, ha nem veszem el tőled, talán még mindig az a stréber nyúl lennél, akinek van egy barátja. – tett egy lépést közelebb Joshua- hoz. – Nekem köszönheted, hogy vannak lányok, akik utánad koslatnak. – küldött felé egy gúnyos mosolyt és ennyi kellett Joshua- nak. Rávetette magát a fiúra, földre vitte és ütötte, ahol érte. Számhoz kapva csak néztem a földön verekedő két fiút és nem tudtam hirtelen mit csináljak.
- Szedjétek már szét őket ne csak ott álljatok! – kiabáltam rájuk, de csak néztek, mint borjú az újkapura. Ledobtam a táskámat a földre és előre rohantam hátha megtalálom, akit keresek. Bingo.
- Aron!!! – ordibáltam az álmosan sétáló fiúnak, aki hangomra rögtön felkapta a fejét és odasietett.
- Baj van? – lihegett és hangjában észre lehetett venni az aggódást.
- Joshua és Elijah összeverekedtek. Segíteni kéne mert azok az idióták nem képesek szétválasztani őket.
- Értettem. – mondta majd hátat fordítva nekem elkezdett forgolódni mintha keresett volna valakit. – Zack! – Zack? Ők mióta vannak jóba? – Oliver! Gyertek. – a fiúk pillanatok alatt hozzánk szaladtak én pedig előre sietve mentem vissza a fiúkhoz. Joshua alul feküdt és próbált kitérni az ütések elől több kevesebb sikerrel, az orrából és a szájából ömlött a vér, arcán felszakadt több helyen is a bőr, Elijah se úszta meg, viszont neki kevesebb seb volt az arcán és csak a szája repedt fel. – Jólvan elég lesz már. Elég! – húzta le Aron Elijah- t Joshua- ról én pedig odarohantam a földön fekvő fiúhoz, hogy segítsek neki felállni.
- Kapaszkodj a vállamba. Oké, jó lesz. Lassan. – álltam fel vele, ő pedig rám nehezkedve majdnem összenyomott. Elkértem Zack- től a táskám és elindultam Joshua- val be az épületbe lekezelni a sebeit.
- Hé, Sofia! Szertárba vidd, ott van minden kötszer, fertőtlenítő és a többi. – szólt utánam Aron én pedg hálásan bólintottam egyet.
- Köszönöm Aron, hogy segítettél... - mosolyogtam rá ő pedig mosolyogva legyintett egyet és visszafordult Elijah- hoz.
Visszanéztem Joshua- ra, aki csak maga elé nézett és várta, hogy elinduljunk. Nyelve egy nagyot megindultam és ő is velem együtt. Meglepő lenne, ha azt mondanám, hogy fele udvar, sőt még a folyosó is minket nézett? Nem, szerintem nem, kezdek hozzászokni. Benyitva a szertártba Joshua felült a három zsámolyra, amik egymásra voltak helyezve, én pedig becsuktam magunk után az ajtót. Elkezdtem körülnézni a dolgoknak, mi hol van, de vagy én vagyok a vak, vagy tényleg nincs itt semmi.
- Másik oldalt, szekrény, felső polc, piros doboz. – szólalt meg Joshua unott hangon én meg követve szavait odamentem a szekrényhez. Próbáltam elérni a legfelső polcot, de egyszerűen annyira kicsi vagyok, hogy még ez sem megy. Mellém csapódott a fiú és leemelve a dobozt felém nyújtotta.
- Köszi. – mosolyogtam rá, ami rögtön eltűnt az arcomról mikor ő csak visszaugrott a helyére és várta, hogy helyre tegyem az arcát. Újra. Úgy értem ez már nem az első alkalom, hogy én látom el a sebeit. Kinyitottam a dobozt és fertőtlenítőér nyúlva csöpögtettem egy kicsit abból egy zsebkendőre. Beálltam a lábai közé, ránéztem a fiúra, aki mintha vette volna az adást lehunyta a szemét és várta, hogy a folyadék hozzáérjen a felszakadt bőrrészekhez.
- Ssssszh. – szisszent fel és szorította össze szemét.
- Ne haragudj. – húztam el gyorsan a zsebkendőt onnan, de ő csak kiniytotta a szemét és visszatette a zsepit az arcára.
- Bántott? – szólalt meg rekedtes hangon, amitől felállt a szőr a hátamon. Szólásra nyitottam a számat, de képtelen voltam bármit is mondani ezért elfordultam ''megvakarni az orrom'', de csak a könnyeimet próbáltam visszatartani. Államnál fogva visszafordított én pedig az érintés hatására felidéztem az emlékeket. – Bántott? – az előbbi gúnyos, morcos arca átváltott aggódóvá.
- N-nem – hangom úgy berekedt, mint még soha, szóval úgy voltam vele, hogy ennél már nem lehet rosszabb.
- Sofia... kérlek mondd már el. – vette ki a kezemből a véres zsepit és ledobva azt a földre, összekulcsolta lábait körülöttem, hogy még véletlenül se tudjak elmenni.
- Csak... csak megpofozott... egyszer. – suttogtam, de igenis jól értette.