Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐡𝐚𝐫𝐦𝐢𝐧𝐜𝐡𝐚𝐫𝐦𝐚𝐝𝐢𝐤

- Tessék? – nevettem fel kínosan. – Nem. Csináltál. Semmit?

- Most...
- Ja tényleg. Csak rohadt nagy sebet hagytál bennem. – köptem felé a szavaim. – Na de én most megyek. Örültem a találkozásnak. – alig, hogy kikerültem hirtelen visszarántott és... megölelt? Először azt hittem csak képzelődök, de hamar realizáltam, hogy ez viszont a valóság. Késztetést éreztem arra, hogy visszaöleljek, de először csak megpaskoltam a hátát majd rájöttem, hogy az kicsit fura lenne, hogy ő tök normálisan ölel én meg ütögetem a hátát ezért átöleltem a derekánál és mellkasának döntöttem a fejem. Feltörtek az emlékek és nagyon rossz ízű lett a szám, de mégis a karjai közt valamiért biztonságban éreztem magam. Mintha most más lenne. Akaratlanul is elmosolyodtam és hevesen dobogó szívem kezdett újra normál tempóba állni.
- Ó, öm... Bocsi. – engedett el és tarkóját vakargatva pásztázta a földet. Csak rámosolyogtam amitől ő is halványan elmosolyodott, hátat fordítottam neki és a lépcső felé vettem sietősen az irányt. Útközbe beleütköztem egy szerelmespárba, akik elmondhatatlanul boldognak tűntek, amitől mégjobban összeszorult a torkom. Leérve meglepődve húztam fel a szemöldököm mert igen megsokszorozódtunk. Átpréselve magam a tömegen a kijárathoz siettem és mikor kiértem nem győztem levegőért kapkodni mert mint az elején most is majd' meg lehetett fulladni ott bent. Teljes sötétség tárult elém, az utcán csak a lámpák világítottak és a házból jövő zenét már csak tompán lehetett hallani. Én meg elkezdtem sétálni. Nem vagyok normális. Korom sötétben, egyedül elkezdtem sétálni! Már vagy tíz perce gyalogoltam mikor egy kocsi lelassított mellettem. A pulzusom az egekbe szökött és hirtelen nem tudtam mit csinálni.
- Kéne egy fuvar? – szólt ki az autóból Lara. Kifújva a levegőt beszálltam mellé az autóba és vadul kapáló szívemhez kaptam.
- Hallod azt hittem már valaki el akar rabolni. – nevettem felé miközben összekötöttem a hajam.
- Te mi a fenéért sétálsz egyedül az éjszaka kellős közepén, vak sötétben az úton. Hol van Joshua? Miért nem vele vagy? – bombázott a kérdéseivel, de csak eggyel tudott megfogni.
- Hát arról már nem nekem kell gondoskodni. – húzogattam a kabátom ujját.
- Te miről beszélsz? – nevetett fel. – Mi az, ho- akadt el – Óóó... Ne mond nekem, hogy az az idióta-
- De, de, igen. – húztam fel az orrom és visszagondolva a látottakra újabb keserű ízt éreztem a számban.
- Sajnálom. – simított végig vállamon. – Pedig amiket mesélt.
- Mi? Miket mesélt? – húztam össze a szemöldököm.
Lara csak mosolygott egyet és elmesélte.
– Joshua- val gyerekkorunk óta ismerjük egymást és legjobb barátom. Azért is jöttünk közös suliba, és így felnőve egyre több dolgok mondunk el egymásnak. Múltkor rákérdeztem, hogy mi van ''azzal" a lánnyal – rajzolt macskakarmokat a levegőbe. – akiről annyit mesélt.
- Annyit mesélt? – lepődtem meg és ő csak vigyorogva bólogatott.
- Bizony. Tőlem kért tanácsot. Először is, hogy hogyan ne gondoljon rád annyit utána meg bevallotta, hogy teljesen beléd szeretett és kérdezte, hogyan tud közeledni feléd. Aztán összejöttetek. Tudnád mennyire boldogan mesélte el nekem és, hogy segítettél neki mikor nem mehetett haza a szülei miatt. Elmondott ám ő nekem mindent. Nem láttam még ilyen boldognak, de nem tudom mi ütött belé. Viszont szeret, teljes szívéből, és ezt én tudom a legjobban milyen, amikor valakit szeret.
- Ezt, hogy érted? Volt már előttem komoly kapcsolata? Davis nem az egyéjszakás kalandok híve? – nevettem fel keserűen.
- Volt. – mondta komolyan és egyből eltűnt a mosoly a képemről. – Volt egy lány, teljesen beleszeretett aztán a lány megcsalta az egyik haverjával. Elijah- val – mondta ki a nevét én nekem pedig sikerült valahogy félrevennem a levegőt és elkezdtem fuldokolni. – Azért meg ne fulladj. Hallottam híredet, hogy mi történt Elijah meg közted, erős vagy és magabiztos.
- Azért annyira nem. – tűrtem el egy hajszálat zavaromban.
- Sofia! Nézz már magadba, tudod ki vagy? Tudod miket értél el? Tudod mit történtek veled? Tudod, és még mindig itt vagy. Van okod magabiztosnak lenni, szard le a többit magadnak felelj meg ne másnak. – kopogtatta meg a vállam. – Szóval – fújta ki igen hosszasan a levegőt. – Mikor megtudta mi történt háromszázhatvan fokos fordulatot vett. Teljesen megváltozott és egy olyan ember lett, akitől régen mindig tartott. Saját maga lett a legrosszabb rémálma. Nem mellesleg ott vannak a szülei, kilencedik után teljesen elhanyagolták és alkoholba fojtották magukat... - dőlt hátra az ülésén és a fekete utat nézte. – Jöttél te és teljesen új embert faragtál belőle. Komolyan mondom neked Sofia, hogy szeret. Minden porcikájával, csak vannak dolgok, amiken még csiszolnia kell. – fejezte be és meglepődötten dőltem én is az ülésnek és néztem ki a fejemből. Mindidáig miattam lett belőle új ember, értem változott meg és... szeret.
- Köszönöm, hogy elmondtad Lara. Tényleg nagyon köszönöm.
- Ugyan semmiség. Csak adj neki időt.
- Ha már ennyi ideje ismered... Nem éreztél még iránta...
- Többet? Neem, lányokra bukom. – mondta ki egyszerűen és még én is meglepődtem, hogy ilyen könnyen felvállalta.
- Ó, értem. Te Lara. – ugrott be valami. – Te nem ittál ma? Csak mert éppen vezetni készülsz.
- Szerinted tényleg vagyok ilyen hülye? – indította be az autót és mosolyogva felém nézett. – Valakinek haza kell vinni a többieket.
- De te nem akarod jól érezni magad?
- Nem kell ahhoz alkohol, hogy jól érezd magad.
- Jó csak... legtöbben úgy tudják elengedni magukat, hogy isznak.
- Mert a legtöbben nem tudják értékelni magukat. Én megszerettem magam, elfogadtam magam minden hibámmal együtt és jól tudom magam érezni anélkül, hogy bármit is innék. Meg amúgy is, minek alkohol, ha van zene. – egyszerűen csak ámultam és bámultam mennyire tisztában van a saját kincseivel. Megtaláltam azt a nőt, aki majd erőt ad nekem, Úristen.