Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐡𝐚𝐭𝐯𝐚𝐧𝐨̈𝐭𝐨̈𝐝𝐢𝐤

– húzta őszinte mosolyra a száját mikor (gondolom) feldézte a Felix és köztelezajló beszélgetést.

- Nagy humoristák vagytok, de ha engem valamelyikőtök fel mer hívni egy eltorzított hangon, hogy a kutyám odaszart a szomszéd kertjébe kicsinállak titeket. – löktem nevetve vállba mikor elképzeltem a jelenetet.
- Szerinted... – kezdett bele, de zavartan megrázta a fejét. – Mindegy. Nem lényeges.
- Mondjad csak.
- Szerinted Felix- szel működne?
- Joaquin, ezt nektek kell kiderítenetek. Szerintem semmi akadálya, hogy ti megpróbáljátok, de azt nem tudom megmondani, hogy működne. De bízom benne, hogy nem lesz baj. – küldtem felé egy bátorító mosolyt, amitől neki is jobb kedve lett.
- Én is. Viszont már nem bírom kivárni a holnapi bulit, csináljunk valamit, hogy elüssük az időt. Pattant le a bárszékről és fel- alá kezdett el járkálni előttem.
- Mi lenne, ha elkezdenénk egy sorozatot, azzal biztos elmegy az idő. Ráadásul, holnap sem fogunk olyan korán kelni, magunkat ismerve éjszakába fog nyúlni ez a soris- est.
- Nem tudtam, hogy te tudsz ilyen okos is lenni. – borzolta össze a hajam én meg gyomorszájon vágtam, amitől összegörnyedt.
- Én is szeretlek. – sétáltam oda nyugodtan a mosogatóhoz a koszos tányérral és visszafele úton, ráadásként rácsaptam a seggére, amitől megugrott. Nevetve sétáltam elé és lehajoltam, hogy a szemébe nézzek. Úgy nézett rám mint, akit meg akar ölni én meg ösztönösen visszafojtottam a mosolyomat. Szóval általában így telnek a napjaink együtt, vagy még vesélyesebben. Hm, ez részletkérdés. Bevonultunk a szobába, ledobtuk magunkat az ágyra és kikeresve egy tökéletes sorozatot kényelembe helyeztük magunkat.
- Lucifer? Már ezerszer láttam. – fúrta fejét a párnába.
- Akkor most megnézed még egyszer. – tettem el tőle jó messzire a kapcsolót mielőtt gondolna egyet és leállítaná a részt.
Teljese bele voltunk merülve a sorozatba, néha észre se vettük, hogy anya benyitott, és ötször kérdezte meg, hogy nem vagyunk- e éhesek. Felháborodva csitítgattuk az ajtóban álló nőt, aki nem értve mi történik kilépett és becsukta az ajtót. Már este tíz fele járhatott az óra mikor a második évad utolsó perceiben jártunk és egy hatalmas durranást hallottunk. Leállítottam az epizódot és kisietve a teraszomra szembesültem a ténnyel, hogy bizony ránkszakadt az ég. Amint kiléptem, úgy is léptem vissza a küszöbre és onnan figyeltem a táncoló fákat, amik a szél hatására össze- vissza mozogtak, az ablakomon versenyt futó esőcseppeket és a ház előtt elhaladó autók ablaktörlőjét.
- Ez szívás. – szólaltam meg elsőként.
- Még egy ok, hogy nem alszunk az éjjel. – lépett mellém Joaquin és ő is a vihart figyelte. – Gyűlölöm a vihart. – ölelte át magát mert tippem szerint fázott. Hátraléptem egyet és megdobtam egy pléddel. – Köszi.
- Én nem gyűlölöm, sőt... kifejezetten szeretem. Mármint nem este, mert akkor aludnék, de ha egy olyan személlyel vagyok, akinek szeretek a társaságában lenni, akkor teljesen kizárom azt a gondolatot, hogy bárhova becsap a villám, akkor inkább csak az jár a fejemben, hogy az égen táncol pár villogó ág és nem árt senkinek és semminek. – fejeztem ki magam, szerintem elég szépen. Szemem sarkából láttam, ahogy Joaquin rámnéz, elmosolyodik és a pokróc másik felével átölelt. Vihar volt és jól éreztem magam, ez pedig annyit jelentett, hogy Joaquin igenis olyan személy, akivel szeretek lenni.

A vihar egyáltalán nem akart csillapodni, mi viszont keztünk igen fáradtak lenni, ezért erőt véve magunkon minden ablakot bezártunk, az ajtót is becsuktuk így még jobban tompítva a durrogásokat és nyugodtabban tudtunk elaludni.
Nem is tudom miért, de mostanában egyre furábbakat álmodok és mindegyiknek az a vége, hogy olyan emberekkel történnek a rossz dolgok, akiket szeretek. Vagy olyan emberek bukkannak fel, akiket már elfelejtettem.

Csak úgy kipattantak a szemeim majd egyből visszacsukódtak mikor erős fény érte az íriszeim.
- Bazdmeg, a redőnyt meg nem húztuk le. – motyogtam fáradt hangon.
- De lehúztuk, csak én meg előbb húztam fel. – szólalt meg mellettem Joaquin röhögve én meg el akartam fordulni másik oldalamra, hogy ne bántson annyira a fény mikor eltűnt alólam az ágy és nagy puffanással érkeztem a padlószőnyegre.
- Ezt nem hiszem el. – morogtam és felemelve a fejem nyújtózkodtam, hogy megnézzem Joaquin röhög- e. Persze, hogy röhögött. Alig bírta visszafolytani. – Csak nyugodtan engedd ki. – ejtettem vissza a fejem és miután kimondtam akkor kitört belőle és, ahogy hallottam igen jól szórakozott.
- Csak aztán a bulin ne ess le a lépcsőn.
- Nagy humorista vagy. – kapaszkodtam az ágy szélére és feltortánztam magam visszaa helyemre.
- Tessék. – nyújtott felém egy csésze kávét én meg akkorát ugrottam, mint egy bolha.
- Ez kell ide. – kaptam ki a kezéből és már bele is ittam a koffeinnel telelévő, finom italba.
- Ja, szívesen. – morogta tettetett sértődéssel és tovább nyomkodta a laptopom.
- Köszönöm szépen. – mosolyogtam rá és kiszállva az ágyból majdnem pofára estem. A héten úgy harmadszorra. – Ki a halál rakott rám prikézsiát? – néztem a földön lévő kis kukára.

Frissült a könyv borítója! :)