Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐧𝐞𝐠𝐲𝐯𝐞𝐧𝐨̈𝐭𝐨̈𝐝𝐢𝐤

állt fel én meg gyorsan követve a példáját leporoltam a lábam szárát és odanyújtottam a pulcsiját.

- Tartsd meg, hideg lesz este.
- Akkor majd felveszem Joaquin- ét, nem akarom még jobban őrölni magam ha hozzáérek. – nyújtottam újra neki mire ő mély levegőt szívva elvette a pulcsiját és köszönés nélkül elviharzott. Na és akkor most nekem meg kéne keresnem Félix-et mert nem akarom, hogy egy ilyen dolog miatt legyünk haragban. Megindulva a ház mögötti részhez megláttam, hogy valaki ül a medence szélén és lábait lógatja a vízbe.
- Szia. – köszöntem neki mikor odértem. Csak felnézett rám és biccentett. – Leülhetek?
- Persze, gyere. – hangja vékony volt és annyira rossz volt így hallani.
- Ne haragudj.
- Sofia nem haragszom, egyáltalán. Csak azt nem értem miért nem mondtad el, hogy van barátja. – fordult felém és szemei csak úgy csillogtak a Hold fényében.
- Akartam, tényleg.
- Akkor? Engem hoztál kínos helyzetbe. – dőlt hátra és kezeivel megtámaszkodott a fűben.
- Annyira boldognak és izgatottnak tűntél, el akartam mondani tényleg, de egyszerűen nem ment. – köröztem lábammal a vízben, ami kisebb hullámokat csinált.
- Jólvan, már mindegy.Majd lesz más. Vagy nem. – hallgatva szavait csak nagyokat nyeltem.
- Jót akarok neked, de Joaquin- nak is hiszen a legjobb barátom és nem akarok bombát tenni a kapcsolatába.
- Persze Sofi, megértem teljes mértékben. De máskor szólj ha ilyen helyzetbe kerülök. – nevetett fel őszintén, ami megnyugvással töltött el és egy apró mosolyt varázsoltam arcomra.
- Akkor nincs harag?
- Nincs. – mosolygott vissza én meg jókedvűen közelebb csúsztam hozzá és fejem ráhajtottam a vállára. Pár pillanatig csak a csillagokat bámultuk, amik a vízben tökrözödtek, amikor megcsörrent a telefonom. 'Joaquin'. Ránéztem Félix- re mert tudtam, hogy rálesett a telefonomra és várva reakcióját csak figyeltem. – Menj csak. – hálásan rámosolyogtam, gyors puszit nyomtam arcára, felkapva a zoknim és cipőm mezítláb kocogtam kicsit távolabb tőle és fal mellett megtámaszkodva vállammal odaszorítottam a telefont fülemhez miközben visszavettem a tipegőm.
- Szia, mondjad.
- De nem érted, hogy nem történt semmi? Hányszor magyarázzam még el, hogy odajött beszélgetni?
- Joaquin? – kérdeztem bele riadtan.
- Sofia? Haza akarok menni! – szólt bele a telefonba és hangja el- elcsuklott majd egy nagy csattanást hallottam. Kicsit felsikítottam, amit a medencénél lévő fiú és észrevett ezért felpattanva, cipőjét hozva rohant oda hozzám.
- Mi a baj? –nézett rám nagy csillogó szemeivel teljesen aggódva.
- Nem tudom, nem tudom. Joaquin? Joaquin! – elemeltem a fülemtől a telefont. Kinyomott. – Istenem! Istenem! Ne, ne, ne, ne. – újra megnyomtam a hívás gombot. Kinyomott.
- Sofia mi történt? Segítsek? – fordított maga felé és kicsit megrázott. Patakokban folytak a könnyeim, féltem. Nem tudtam mi történik, de nagyon úgy éreztem, hogy bármelyik percben baja eshet.
- Csak fel-h-vettem. Aztán vesz-h-kedést-h-hallottam majd egy csattan-hást. Félix, mivan ha bántja? – néztem rá és arcomat csak úgy áztatták el a sós könnyek.
- Gyere! – ragadott meg karomnál fogva és beráncigált a házba, fel az emeletre és még mindig engem fogva nyitogatott be minden ajtóhoz. Az utolsó ajtóhoz nyitottunk volna be, már nyomódott le a kilincs mikor valaki megkocogtatta a vállam. Gyorsan hátrakaptam a fejem és Joshua mosolygó arcával találtam magam szembe, ám mikor meglátott teljesen elsápadt majd elnézett fölöttem és a kinyílt ajtón benézett. Szinte az egész lassított felvételben játszódott. Joshua kikerülve engem rohant be a szobába Félix- szel együtt. Zack a falnak nyomva Joaquin- t pólójánál fogva rángatta a fiút, aki összeszorított szemmel hallgatta a felé küldött szavakat. Joshua lerángatta a fiút a legjobb barátomról majd lefogva neki kezeit húzta kicsit távolabb, én odarohanva Joaquin- hoz Félix- szel együtt. Mikor odaértünk a földön feküdt háttal a falnak és megbabonázott szemekkel figyelt minden fele, mint aki eszméletét vesztette, de mégsem mert éber volt. Felismerve engem szaborábban vette a levegőt és összehúzva magát jött közelebb hozzám.
- Jólvan, már minden oké. Nincs semmi baj. – ültem le mellé és magamhoz húztam úgy mintha az életem múlna rajta ha elengedném. Simogattam és próbáltam nyugtatni több- kevesebb sikerrel. Félix aggódva guggolt előttünk és kezével végig simított Joaquin vállán. A fiú feleszmélt majd az előttünk álló fiúra förmedt.
- Ez a te hibád! Ha nem jössz oda mind ez nem történik meg! – mordult rá a fiú meg elképedve nézett rá majd átpillantott rám. Csak aggódva néztem vissza rá és intettem neki fejemmel, hogy menjen ki és elmotyogtam neki "Majd kint találkozunk". Felfelé pislogva párat próbáltam én is lenyugodni mert egy enyhe pánikroham jött rám mikor a telefonbeszélgetés lezajlott.
- Engedj már el bazdmeg! – rángatta ki Zack magát Joshua kezei közül és sietős léptekkel a szoba végéből indult meg felénk.