Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐭𝐢𝐳𝐞𝐧𝐤𝐢𝐥𝐞𝐧𝐜𝐞𝐝𝐢𝐤

- Mi ebben olyan jó? – dörzsölte meg a homlokát én meg olyan "Ezt meg se hallottam" fejjel néztem fel rá.

Alighogy elkezdtük a filmet, de mikor a főszereplő megemlítette, hogy Afrikában élt Joshua nemes egyszerűséggel felkiáltott egy... majom hangján? Mellkasára csaptam és csak megráztam a fejem.

- Te hallod ez a lány egyre inkább beleéli magát a "Plastic Girl" szerepébe. – mutatott a képernyőre, ahol a lány valóban túlzásba vitte már. Mikor már azt hittem, hogy végre abbahagyta a beszédet újra belekezdett. – Fúúj! Nem is értem, miért nem tudja mi a mérték? – hőbörgött mire én felnéztem rá.

- Ezt pont te mondod?

Csak szúrós szemmel nézett rám.
– Inkább nézd a filmet.

- Én nézném, de te mindenre megjegyzést teszel! – nevettem fel kínosan.

- Jó, ne beszélj. Zavarsz a koncentrálásban. – csitított el én meg hihetetlenkedve felhúztam az egyik szemöldököm.

- Jó, tudod mit. – csaptam le a laptopom tetejét. – Menjünk a ruhádért. – tápászkodtam fel. Magamra húztam egy otthonosabb pólót, egy melegítőgatyát, hajamat felcopfoztam, és a tükör elé álltam. – Nem kell nagyon kiöltöznöm, nem? – néztem a mögöttem álló fiú tükörképét, mire nevetve odalépett hozzám. Átkarolta a derekamat és belepuszilt a nyakamba (amitől még mindig rendszeresen ráz a hideg).

- Jó leszel így. – mosolygott rám a tükrön keresztül.

Leszaladtunk a lépcsőn megkérdezni anyát, hogy gond lenne ha Joshua itt aludna, és megengedi, hogy én is vele menjek összeszedni a ruháit. Beleegyezett, ezen nem lepődtem meg hiszen lassan tizenhét éves leszek, nem kezelhet örökre gyerekkét. De, arra nem számítottam, hogy anya elhívja őt beszélgetni. Leültem a végcső végébe és vártam úgy 5 percen keresztül.

Éppen jöttek ki a nappaliból mikor Joshua szemei csak úgy szórták a szikrákat, anya pedig aggódva nézett utána. A fiú megfogta a kezem, felrángatott a lépcsőről és majdnem, hogy kitörve a ház ajtaját kihúzott egyenesen az utcáig. Ott elengedett mély levegőket vett néha össze- összeszorította a szemeit és töprengett valamin.

- Mi bajod? – fordítottam magammal szembe értetlenkedve.

- Bántott téged? – tért egyből a tárgyra.

- Kicsoda? – nem értettem miről van szó, de valamit ezek ketten nagyon átbeszéltek.

- Válaszolj! – emelte feljebb a hangját és közelebb lépett.

- De, nem értem miről van szó! Hogyan válaszoljak, ha nem mondasz semmit csak nekem rontasz egy "Bántott tégedd?"- el! – emeltem én is feljebb a hangom.

- Aron. Bántott téged? – kérdezte nekem meg előtörtek az emlékek. Joshua egyre inkább csak magyarázott, de nem hallottam semmit mert elnémult körülöttem az egész világ. Csak a tompa hangok és a sípolás. Ennyit hallottam, egyre homályosabban láttam, de annyit kitudtam venni, hogy Joshua- nak kikerekednek a szemei és vállamnál fogva megráz. – Itt vagy? – hangja egyből átváltott haragosból aggódóvá.

- Persze. Bocsi... - hunytam le egy percre a szemem, hogy kicsit visszarázódjak a jelenbe. – Hol tartottunk?

- Nem válaszoltál a kérdésemre. – kérdés. Kérdés. Már kezdtem az hinni, hogy amnéziás lettem, aztán beugrott "A kérdés". – I- igen. – félve néztem fel rá, szemébe csak érzelmeket lehetett látni.

- Elmeséled kérlek?

Aprót bólintottam és nekikezdtem. Elmeséltem neki mindent Aron- nal kapcsolatban. Hogyan ismerkedtünk meg, anya is mennyire megszerette. Alig fél éve történt, és még mindig annyira fáj mikor szóba jön. Szóval, történt egy szép tavaszi délutánon, ahol anya bejelentette, hogy nagyiéknál töltjük a hétvégét. Semmi kedvem nem volt menni, így azt mondta hívjam át Aron- t, ő pedig elmegy Sarah- val. Így is történt, késő délután Aron átjött, filmeztünk és hasonlók, aztán egyik percről a másikra teljesen átváltozott. Nem akart leszállni rólam. Fogdosott, ahol csak tudott. Aztán nem bírtam már ellenkezni. És megtörtént. Tizenhatodik életévemnek a felénél se jártam, ráadásul nem is akartam, de ő megtette. Pedig megbeszéltük, hogy megvár engem. Az azt követő pár napba még a közelemben volt, utána pedig egyre jobban elhidegült. És akkor szembesültem a ténnyel, hogy csak erre kellettem neki. Kihasznált, utána meg eldobott mint egy rongyot. Teljesen összetörtem, anya pedig már nem tudta mit csináljon. Így kerültem pszichológushoz, oda suli végéig jártam, utána már behazudtam, hogy jól vagyok. Aztán legjobb barátnőm is lelépett, pedig nagy szükségem volt rá, de nem hibáztatom, amiért a szülei kutyaként hurcolják mindenhova, a világ egyik végéből a másikba. Amint befejeztem, a könnyeim már patakokban folytak. Képtelen voltam nem gondolni arra az estére, védtelen és tehetetlen voltam. Joshua lassan magához húzott és megölelt. Percekig csak csitítgatott és próbált nyugtatni, több- kevesebb sikerrel. Azóta senkinek nem beszéltem róla, és nem is akartam, de most úgy éreztem, neki el kell mondanom. Eltolt magától és letörölte a könnyeim, mind hiába, azok folyamatosan csak csurogtak le puha arcomon.

- Megígérem neked, hogy vissza fogja kapni mind azt, amit veled tett. Minden egyes pillanatot, amikor neked fájdalmat okozott meg fogja bánni. – döntötte homlokát az enyémnek.

Csak bólogattam, beletöröltem a pulcsim ujjába a szemem, amit ő csak egy nevetéssel díjazott és elindultunk hozzájuk.
Mikor már majdnem ott voltunk görcsbe rándult gyomrom, teljesen elsápadtam. Egyre lassabban vettem a lépéseket és a fiú aki pár centivel előrébb járt mint én kérdőn visszafordult, aztán mintha leesett volna neki a szitu nevetve húzott maga után. Előszedte a lakáskulcsát (nincsen kerítésük, csak én félek anélkül élni?) és engem beljebb tolt, persze itt reszketek, hogy mi lesz ha nem leszek nekik szimpatikus, de ő még rátesz eggyel.

- Megjöttük! – ordított fel ,amitől szabályosan behúztam kicsit a nyakam.