Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐨̈𝐭𝐯𝐞𝐧𝐨̈𝐭𝐨̈𝐝𝐢𝐤

Rápillantottam a mellettem sétáló fiúra, akiszerencsére nem vette az adást csak egy halvány mosolyt dobott felém.

Már majdnem elérkeztünk az igazgató irodájánal jártunk nekem pedig egy hatalmas görcs keletkezett a gyomromban, amit feltehetőleg Joshua is észrevett.
- Nem lesz baj, ne aggódj. – küldött felém egy bíztató mosolyt majd gyors puszit nyomott fejem tetejére és ezzel be is léptünk abba a helységbe, ahol valószínű egy diák sem tartózkodik szívesen.
- Na ti ketten. Leülni. – utasításának megfelelően cselekedtünk majd idegesen vártuk a következményeket. – Mi vezet rá titeket arra, hogy mindig felhívjátok magatokra a figyelmet? – dőlt kicsit előrébb és egyikünkről a másikra emelte át a tekintetét.
- Higyje el tanár úr, én is ezt kérdezem magamtól már két hónapja. – támaszottam meg a fejem a kéz támasztón és erre a mellettem feszengve ülő fiú csak összehúzott szemmel figyelt.
- Örülnék ha leszoknának erről, iskolán kívüli szereplésükről is folyamat hallok, na még az iskolán belül is. Múltkor a Bowman gyerekkel keveredtetek konfliktusba, abba is inkább te, Sofia. Bár azt nem tudom elképzelni, hogy mi a bánat történt köztetek, hogy ekkora balhé lett belőle. – kezdett egyre idegesebb lenni és már látszott rajta, hogy megy fel a pumpa. – Utána rá meg az irodámban kaplak titeket, hogy majdne- csuklott el a hangja én pedig egyre kínosabban érezve magam csúsztam lejjebb a széken és süttem le a szemem. Viszont a mellettem tartózkodó fiú igazán jól szórakozott, ahogy elnéztem. – Na mindegy. Szeretném ha ebben az évben nem lenne több húzásotok mert akkor kénytelen vagyok kiszabni rátok két hét elzárást. Értve vagyok? – egyszerre bólintottunk, eszünk ágában sem volt megszólalni. – Tűnés a szemem elől. – dőlt hátra a székén halántékát masszírozva. Felpattantunk majd amilyen gyorsan csak tudtunk kirohantunk az irodából. Az ajtó záródásával egyszerre szólalt fel a csengő, jelezvem hogy kezdődik az óra.
- Kitartást! – fordultunk egymással szembe és szólítottuk meg egyszerre a másikat utána mindketten rohantunk az óránkra.
Beesve az ajtón mindenki csak megilletődve nézett én pedig helyemre sietve húztam összébb magam.
- Egy jó hosszó sztorizgatást érzek a levegőben. – tettette Joaquin, hogy jóízűen beleszagol a levegőbe, mosolygós arccal, de ezt felváltotta egy eltorzult kép. Sejtésem szerint megérezte iskolánk csodálatos illatvilágát.
- Az ráér. Előbb te. – fordultam felé még mindig levegőért kapkodva.
- Hát igazából. Semmi extra. Bocsánatot kértem tőle, amire csak mosolygott egyet ás megbocsájtott. Beszélgettünk egy kicsit majd telószámot cserültünk, és igazából ennyi.
- Semmi extra? Semmi extra? Joaquin ez rohadt jóóó. – urottam rá, hogy megöleljem ezzel pedig azt értem el, hogy mindketten felborultunk a székkel ezáltal a padlón kötöttünk ki. – Még hányszor fogok a mai nap megborulni? – ejtettem a fiúra a fejem miközben ő még mindig a földön volt elterülve.
- Jóreggelt Diáko- lépett be a tanár és azonnal elakadt mikor meglátott minket Joaquin- nal. – Nem akarom tudni mi történt. – ült le a tanári asztalhoz megvárva míg mi felállunk és ezzel bele is kezdett az órába.

Kicsit előre haladok, mert semmi érdekfeszítő nem történt már hétfőn, és kedden a főpróbán kívűl sem volt semmi izgalmas. Aprópó, a próbára hullafáradtan érkeztünk Joshua- val, de megpróbáltuk a legtöbbet kihozni magunkból, és ennek meg is lett az eredménye. Elérkezett A nap. A fürdőben készülődtem éppen, felcsaptam magamra és kisszempillaspirált és a számat is kifényeztem egy kicsit, majd gyorsan átfutottam magamon a tükörben. Egy fekete bőr szoknyát vettem fel, ami a combom közepe utánig ért, egy fehér ing, amit gondosan betűrtem a szoknyába, bőröm színéhez passzoló harisnya és egy fehér Nike cipő. Igazán elegáns vagyok ezzel acipővel, de gyűlölöm a magassarkúkat. Dús, szőke hajam a fejem tetejére felcopfoztam és már indulásra készen voltam.
- Bú! – huhogott fel az ajtótól egy mély hang én meg ijedtemben sikítottam egyet.
- Jesszusom! – kaptam oda szívemhez, ami éppen kiugrani készült. – Mióta állsz ott?
- Épp elég ideje, hogy rádöbbenjek mennyire összeöltöztünk.
- De hát mindenki úgyanígy fog kinézni mert ünneplőbe kell menni.
- Nem baj. – virította felém mosolyát az én szemem pedig elkalandozott a kinézetén. Fekete ünneplőnadrág, fehéring, (persze betűrve) ami fölül nem volt begombolva rendesen hanem hanyagul kilett hagyva három gomb, majd cipőjére pillantva konstatáltam, hogy ő is egy sportcipőbe fog megjelenni. Fekete Nike, szöges ellentéte az enyémnek. Viszont engem az a három gomb borzasztóan idegesített ezért eléléptem.
- Ha lehet máskor öltözz fel rendesen. – néztem rá szúrós tekintettel miközbena rajta lévő ruhát igazítottam.
- Szép vagy. – szóltalt fel még mindig az ajtófélfának támaszkodva.
- És ez meglepő? – szórakoztam előbbi megszólalásán mikor egy meleg tenyeret éreztem derekamon. Rég nem látott bizsergő érzés újra előtört.
- Megszokott. – hajolt közelebb úgy, hogy orrunk már összeért és mentolos lehelletét is éreztem ajkaimon.
- Joshua. Te vagy az? – ütötte meg a fülünk egy kislány hang. A fiú elengedve derekam fordult meg a hang irányába.
- Szevasz törpe. – vette fel a kislányt majd elkezdte csikizni.
- Neee. Csikis vagyooook. Anyaaaa! – ordított fel és hangja csak úgy hasított a levegőbe.