Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐧𝐞𝐠𝐲𝐯𝐞𝐧𝐤𝐢𝐥𝐞𝐧𝐜𝐞𝐝𝐢𝐤

- Nem kell ezt kivesézni, egy szóval is el tudom mondani kivel volt a legjobb. –nézett le rám, hogy meglegyen a drámai hatás. – Veled.

- Hát. – nem tudtam mit mondjak, erre mit szokás ilyenkor mondani? – Ennek örülök. – mosolyogtam rá kicsit kínosan.
- De szép a Hold. – nézett fel mire én követtem tekintetét.
- Joshua...
- Tessék?
- Az egy villanyoszlop. – csaptam a fejemre felnevetve.
- Oh, mindjárt világos, hogy miért van ilyen közel és miért égeti ki a szemem.
- Jólvan villanyoszlop, mindjárt nálatok vagyunk.
Újabb tíz perc elteltével odaértünk a házhoz, ami semmi fényt nem adott ki magából. Ezek szerint az ősök alszanak.
- Megvan a kulcsod? – állítottam meg az ajtóban a fiút.
- Nee, ott hagytam a ritikülöm a házban. – toporzékolt és nyávogott én pedig eltorzult képpel néztem rá. Te jó ég.
- Megvan vagy nincs? – engedtem el őt idegességemben, már igazán hazamennék, hogy kicsit kipihenjem magam és aludhassak.
- Szerinted? A ritikülömben maradt, ami mind tudjuk hol van. Butus. – támaszkdott meg az ajtón majd egyik kezével összeborzolta a hajam. Bosszúsan néztem rá majd odakapva melegítőnadrágjának zsebéhez kihúztam onnan a lakáskulcsot.
- Oh, Sofi. Milyen ravasz vagy. – feküdt mostmár rá az ajtóra én pedig csak szemforgatva nekiadtam a kulcsot.
- Most pedig menj be és feküdjél el, borzalmasan nézel ki.
- Igeeen, valószínú rosszul nézek ki. Én, kérlek szépen csodásan nézek ki. Mint mindig. – magyarázkodott és mutatott végig magán.
- Látom az egód még attól a szartól sem sérült. – néztem végig rajta és a Joshua iránt való eddigi érzelmeim kezdtek szétfoszlani. Nem azért mert elmondja magáról, hogy jól néz ki. Egyszerűen nem ezt a gondolkodásmódot várom el tőle, hogy gondolt egyet és rágyújt egy kurva füves cigire. Lehunyva szemeim hátatfordítottam és az utat céloztam meg.
- Hé. – ragadta meg a karom és visszafordított, keze hideg volt, a Holdfény pedig megmutatta hogy ajkai mennyire kicserepesedtek. – Nem maradsz?
- Nem tudom, hogy érdemes-e. – vettem el tőle a karom. Mint akit fejbelőttek volna úgy nyíltak ki eddig majdnem lecsukott szemei és kiegyenesedett.
- Gyere. – nyitotta ki az ajtót majd betolt azon. Az egész lakásban sötétség honolt, egy pisszenet se hallatszódott. Mint aki otthon érzi magát medindultam a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Ahogy a lámpa feloltódott szemeim automatikusan lehunytam mert a fény fájdalmasan belevilágított íriszeimbe.
- Basszameg, hogy itt mindig ilyen erős a fény. – szitkozódtam majd gyorsan elvégezve dolgaimat felbattyogtam a lépcsőn és megcéloztam Joshua szobáját. Remegő kézzel lenyomtam a kilincset és annyi idő után újra beléptem a szobájába.
Minden ugyan olyan volt mint mikor utoljára voltam itt, egyet leszámítva. Amikor először voltam itt egy árva gondolat se volt a a fejemben. Most pedig? Most csak úgy özönlöttek az emlékek, amint betettem a lábam abba a nyamvadt szobába.
- Valami baj van? – jött a hang a szoba végéből. Joshua egy szál rövidgatyában állt és valamit babrált a kezében miközben én szépen alaposan végigmértem. Hát igen. A teste semmit nem változott, ugyanolyan tökéletes. Becsukva magam mögött csak álltam ott egy helyben és a körmöm piszkáltam.
- Miért csináltad ezt? – törtem meg az éppen beállni készülő csendet.
- Mit? – nézett felém értetlenkedve.
- Ezt az egész füves cigis dolgot. Most gondolj bele ha nem találok rád mit csinálsz? Tovább szívod azt a szart és lehet kieesel az erkélyről. Bazdmeg néha komolyan az agyamra tudsz menni, remélem tisztában vagy vele. – dobtam le az ágyra a táskám majd remegve néztem az előttem álló fiúra. Halványan elmosolyodott majd tovább nézett. – Szerinted ez vicces? Jézusom Joshua ennél hülyébb már ne legyél, légyszíves. Kurvára féltelek bazdmeg és ha bármi bajod esik én magam foglak megfolytani. – tettem fel fenyegetően egyik ujjam majd hirtelen elbámultam mert éreztem, hogy kicsit megingott körülöttem a világ. Amilyen gyorsan csak tudtam belekapaszkodtam a fotelbe és beleültem. Lélegzetem egyre szaporábban vettem és a mellkasom is fájt. Megijedtem, nem tudtam mi történik ezért összehúztam magam és még mindig a levegőért kapkodva forgattam a fejem. Az előttem álló fiú ledobva a kezében tartott telefont odasietett hozzám és leguggolt elém.
- Sofi. Sofi! Nézz rám. Sofi! Nézz a szemembe. – nem tudtam, mintha a szemem magától mozgott volna én pedig elvesztettem az irányítást. – Sofi, nézz a szemembe! – fogta meg az állam majd magával szembe fordított. Szívem kezdte visszavenni a normális tempót, levegővételem szintén lelassult és kezdett minden visszaállni. – A szívbajt hozod rám. – döntötte a fejét lábamnak.
- J- jól vagyok. Csak...csak kell egy pohár víz. – akartam felállni mikor visszanyomott a fotelbe. Kiment a szobából majd pár pillanat múlva visszajött egy pohár vízzel a kezében. – Köszönöm. – vettem el tőle az előbb említett tárgyat ő pedig megint leguggolt elém.
- Ne haragudj, hogy így viselkedtem. Nem állt szándékomban felidegesítenem téged. – kezdte el simogatni a combom amitől automatikusan kirázott a hideg.
- Tudod, hogy mennyire utálom ha kiütöd magad. Elmondtam már nem egyszer, hogy fejezd be és te már meg is igérted. – emlékeztem vissza arra a napra mikor részegen találtam az egyik utcában nekem pedig összeszorult a mellkasom.
- Tudom... és sajnálom. Próbálok jobb ember lenni. – állt fel és hátatfordított nekem.
- Nem, Joshua. – álltam fel én is követve őt.