Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐧𝐲𝐨𝐥𝐜𝐚𝐝𝐢𝐤

- Szia, merre jársz? – szólt bele jó barátom.

- Szia, nem sokára otthon vagyok – hangom nagyon halk lehetett mert egy pillanatnyi csend után rögtön kérdezősködni kezdett.

- Jól vagy? – hangja boldogról átváltott aggódóra.

- Persze, csak kicsit álmos vagyok – hazudtam.

- Óóké, írj ha az utcában vagy. – ezzel le is tettem. Szorosan lehunytam szemem mielőtt kibuggyant volna pár könnycsepp. Gyorsabban szedtem a lábaim, szinte már futottam és egy- kettőre már otthon is voltam. A lépcső elé érve láttam Joaquint ott ülni és telefonozni, felnézett rám és felém indulva gyorsan felkapott és megpörgetett.

- Hiányoztál. – tartotta arcom kezei között.

- Alig két órája találkoztunk utoljára. – nevettem fel és néztem felé úgy mint egy idióta

- Az sok idő – húzta fel a szemöldökét.

- Ja tényleg, bocs – löktem bele a vállába játékosan – És mi volt a randin? Minden részletre kíváncsi vagyok. – ugráltam mint egy 5 éves.

Joaquin mindenről beszámolt, még a majdnem csókukról is amit egy ártalmatlan telefoncsörgés zavart meg. Annyira lelkesen mesélte a történteket, hogy nekem is milliószor jobb kedvem lett. Szeretek a fiú közelébe lenni, mert akkor nincs semmi gondom, bármiről tudunk beszélni és elfelejtet velem mindent. Hálás vagyok az égnek, hogy ilyen legjobb barátom lehet, mint ő. Semmi pénzért nem cserélném le másra.

- Itt vagy? – bökött vállon mire kizökkentem a gondolataim közül.

- Mi? Ja, persze csak kicsit elgondolkodtam – erőltettem magam egy hamiskás mosolyt.

- És veled miújság? Ha érted mire gondolok – persze, hogy értettem.

- Hát... nem tudom – nézegettem a cipőm orrát, igazán meg kellene már sikálni szegényt.

- Beszéltél ma vele?

- Igen – néztem fel rá - bár majdnem nem csak beszélgettünk – haraptam le a mondatom másik részét, kikerekedett szemekkel kapta felém a fejét, már azt hittem kiugrik neki onnan olyan erővel rántotta meg.

- Tessék?

- Majdnem megcsókolt – emeltem lassan tenyerem a szám elé, hisz még én sem histtem el.

- Mi az, hogy majdnem? – nézett rám tök értetlenül.

- Elfordultam.

- Jaj, Sofia – ölelt magához.

- Félek Joaquin, nem akarok megint hirtelen szerelmes lenni – biggyesztettem le ajkaimat.

- Nem kell félni. Hagyj egy kis időt, hogy hogyan fog viszonyulni hozzád a közel jövőben, de egyet mondok neked – vette kezei közé az arcom – ha megbánt szétverem – jelentette halál nyugodtan mire kénytelenül elröhögtem magam, aztán rezzenéstelen arcára visszanézve egyből abba is hagytam

- Ja, hogy komolyan mondtad.

- Persze, hogy komolyan gondoltam, mit gondolsz majd hagyni fogom, hogy miatta ess a mélybe?

- Szeretlek – öleltem szorosan magamhoz

- Én is – nyomott egy puszit hajamba.

Pénteknek hála nem kellett holnapra tanulni, de azt éreztem, hogy valamivel el kell foglalnom magam így nekiestem az összesnek. Alig másfél óra alatt készen voltam szóval úgy voltam elmegyek egyet futni, gyorsan leszóltam anyának, hogy vacsorához ne várjon.

- Várj picit Sofia! – állított meg az ajtóban – ezt szeretném ha magaddal vinnéd – adott a kezembe egy sokkolót.

- Anya!

- Nincs, anya! Tudod, milyen emberek járkálnak kint ilyenkor? – nézett aggódva rám.

- Rendben, anya – bedobtam a kistáskám legmélyére, úgysem lesz rá szükségem.

Bedugtam a fülhallgatóm és már el is indultam. Gondolataim most sem hagytak nyugodni, de a futás enyhítette a stresszt ami az elmúlt napokban felgyülemlett így a maradék erőmet a futásra halmoztam. Az utcák már üresek voltak, néhány kutya ugatását lehetett hallani. Egyik sarkon megálltam pihenni és a lassan felkelő Holdat figyeltem. Néhány pillanatig még csodáltam a ragyogó szépséget, de a mellettem lévő bokorból valami mozgolódott. Gyorsan táskámhoz kaptam, hogy előkeressem a sokkolót, de nagyon nem akart a kezem közé esni.

- Az Istenit már, minek raktam ilyen mélyre – szitkozódtam hallkan. – Megvan! – kaptam a szemeim elé aztán újra a bokorra vezettem tekintetem.

Egy fekete alak kelt fel onnan, majd mikor meglátott egyre jobban közeledett felém kicsit sem stabilan. Magam mellett szorongattam a tárgyat és már lejátszódott bennem, hogy miként fogom a támadómat... megtámadni. Egyre közelebb, és közelebb volt, szedte a köztünk lévő távolságot amennyire csak tudta. Egyik kezét nyújtotta mire én ösztönösen a hasához nyomtam a sokkolót amitől a férfi a földre esett. A fájó pontot szorította kezével és ezután felnézett rám. Szemei megcsillantak és úgy nézett ki mint aki felismert engem.

- Sofia? – kérdezte rekedtes hangon.

- Joshua? – ismertem fel a férfit.

- Mit keresel itt kint? Veszélyes ilyenkor a környék. – ejtette fejét az aszfaltra és szemeimet fürkészte.

Végig néztem rajta mire csak kuncogtam egyet.
– Azt látom – mosolyogtam rá őszintén

- Ah, nem vagy normális.

- Te meg nem vagy józan – vágtam hozzá rögtönözve amin még én is meglepődtem.

- Szemtelen vagy! – húzta össze szemeit.

- Csak őszinte – lőttem felé egy pimasz mosolyt.

Nevetve megrázta a fejét és megpróbálkozott a felállással több- kevesebb sikerrel.

- Várjál csak, segítek – léptem oda hozzá. Rögtön megcsapott az alkohol jellegzetes szaga, de azt teljesen elnyomta a kölnijének illata. Vállamba kapaszkodott, én pedig hátát tartottam egyik kezemmel. A lendülettől majdnem előre esett mire én gyorsan megtámasztottam másik kezemmel jól kidolgozott hasát. Az érintéstől testem fellángolt, azt gondoltam, hogy zavarba fogok jönni, ahelyett inkább csak lenyugodtam. Csak a fiú érintésére tudtam gondolni. Felnéztem rá, ajkai kicsit fel voltak dagadva, nem figyelt rám mert egy hirtelen mozdulattal kidobta a taccsot. A cipőmre. – Ó, basszus – szörnyedtem el a látványtól.

- Ne haragudj – nézett rám megbánó fejjel.

- Hát, ez van. – rántottam meg a vállam. – Add ide légy szíves a telefonod, felhívom a szüleid, hogy jöjjenek el értek.

- Ne! Ne hívd őket. Kérlek. – nézett egyenesen íriszeimbe amitől teljesen elolvadtam.

- Ó, oké akkor...

Sziasztok! Itt is lennék a következő résszel. Lehetséges, hogy ma még rakok ki egyet vagy talán kettőt. Kezdenek izgalmasabbra fordulni a dolgok. <3