Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐡𝐚𝐭𝐯𝐚𝐧𝐚𝐝𝐢𝐤

- Péntek, este nyolc, nálatok vagyok.

- Öm, oké. Legyen. – mondtam röhögve.
- Na sietek órára mert Lockwood megint kiküld. Puszi, majd beszélünk.
- Csáó. – integettem neki mikor valaki nekem jött.
- Jaj, bocsánat. Ne haragudj. – nézett rám egy vörös hajú szépség, szürke szemeivel és tökéletes alakkal. Lehet most esett lejjebb az önbizalmam.
- Semmi baj, új vagy? – kérdeztem meg mert nem láttam még ennél a sulinál.
- I-igen. – tűrt el egy tincset, milyen félénk. – Megtudnád mondani merre van a tizedik c?
- Persze, bemész a portán, el jobbra, lépcsőn fel, ott balra és folyosó végén utolsó terem. – vázoltam le gyorsan a dolgokat és reméltem, hogy jó helyre küldtem.
- Nagyon szépen köszönöm – mosolygott és közben megvillantotta tökéletes fogsorát. Mondtam már, hogy féltékeny vagyok?
- Ki volt a vörös? – kérdezte Joaquin mikor mellém értek.
- Új lány, egyel alattunk. Ja és, pénteken buli.
- Már megint? Kinél?
- Gondolom megint valamelyik gazdag kölyöknél, akinek a szülei elmentek üzleti útra és gondolván úgy sincsenek otthon az ősök, tart egy bulit. – nevettünk fel, mert általában ez szokott lenni.
- Igazából nem, én tartom a bulit. – jött oda hozzánk Joshua és a megjegyzésétől hátrahőköltem egyet.
- Tessék? – húztam fel a szemöldököm semmit sem értve.
- Anyuék elmennek ilyen nászút féleségre, az utóbbi éveket próbálják bepótolni, mikor...öm ugye-
- Tudom. – hunytam le szemeim mikor kitisztult a kép.
- És gondoltam én is kikapcsolódok kicsit, így házi bulit rendezek. Ti is jöhettek ha úgy van. – mintha háromhatvanas fordulatot vett volna, teljesen eltűnt a szemünk elől a határozott Joshua és felváltotta azt egy kicsit félénkebb oldala.
- Persze, benézünk. – szólt helyettem Felix. – Na majd még ütközünk, csákány. – indultak el a fiúk, viszont én még ott maradtam.
- Te nem mész velük? – nevetett fel kínosan az előttem álló fiú.
- Ugye nem fogod megint azt csinálni mint az előző bulin? – tettem keresztbe a karom és szúrós szemmel néztem rá.
- Őőő...
- Joshuaaa.
- Jó, nem. Majd figyelek.
- Lehet jobban járunk, ha én figyelek rád. – bokszoltam bele a vállába nevetve.
- Ha rajtad múlik egész este a nyomomba leszel és minden erősebb italt kiütsz a kezemből.
- Hidd el, ezt is terveztem. – nevettünk fel egyszerre mire a körülöttünk lévők fel is figyeltek. – Asszem mostmár mennem kéne. – húzogattam a kabátom ujját és néztem a minket figyelő embereket.
- Ja, nekem is. – mielőtt ellépett volna a fülemhez hajolt. – Az egész suli rólunk beszél és követik minden lépésünket, legyünk résen mikor és hol, mit csinálunk. – suttogta én pedig egy apró bólintással ott hagytam.

Óra felénél járhattünk mikor egy fülsüketítő hang hasított a levegőbe.
- Kifelé! Mindenki az udavarra, menjetek! – szólta el magát a tanár és kilépve a teremből egy nagy füstfelhő szökött ki a kémia teremből.
- O-ó! – néztünk össze Joaquin- nal és kézen fogva sprinteltünk ki az épületből.
- Hol van Lara? – kapkodtam a a fejem a barántőm után, majd megpillantottam egy bokor mellett beszélgetni valakikkel. Oké, ő jól van.
- Hol van Felix? – cselekedett Joaquin ugyanúgy mint én és kereste a tömegbe a fiút. Ő is megvan.
- Bazdmeg, hol van Darren?
- Ki?
- Mindegy, már megvan. – nyugodtam le és fújtam ki a levegőt. Joaquin- nal ijedten összenéztnük.
- Joshua! – mondtuk ki egyszerre és keresgélni kezdtük a fiút. Sehol. Nincs itt, nincs sehol. Hol a fenébe lehet? A suliból kiszökött a füst az ablakon keresztül és még nagyobb pánikba estünk. Nem tudtuk mit csináljunk. A tanárok osztályonként külön kupacba állítottak minket és elkezdődött a létszám ellenőrzés. Időközben, meghallottuk a tűzoltókat és a mögöttük lévő kis mentőautót, ami vészhelyzet esetére mindig jön.
- Tizenegyedik évfolyam megvan. Számolhatsz Nicki. – szólt oda az egyik osztályfőnök a másiknak, aki elkezdte számolni a végzősöket.
- Huszonhat, huszonhét, huszonnyolc, huszonki- akadt el mire csönd telepedett az udvarra és mindenki lélegzet visszafolytva figyelt. – Hol van Davis? – nézett körbe a tanár mire én elfehéredve álltam az osztályomnál. Elképzeltem a legrosszabbat, a lehető lergosszabbat és a fülemben létrejött hatalmas sípolás ébresztett fel. Nem gondolva semmire rohantam be az épületbe még a tűzoltók előtt. Hallottam, hogy az igazgató rámordít, de pont nem érdekelt. A legfontosabb az volt, hogy megtaláljam Joshua- t. Feltrappolva a porta melletti lépcsőn, szétnéztem a folyosón, de a lefelé jövő füst miatt alig láttam. Futottam bele a füstbe és köhögve legyeztem el magam elől azt. Fordultam fel a lépcsőre mikor a lépcsőkanyarban megláttam a földön köhögve egy alakot. Odarohantam hozzá és felém fordítottam.
- Sofi- köhögött egyet én pedig elhúzva a szám hallgattam ezt a szörnyű hangot.
- Joshua! Te vagy az! – öleltem magamhoz és szorítottam, ahogy csak tudtam. – Gyere! Ki kell mennünk innen. Várj, segítek. – emeltem át egyik kezét a vállamon és óvatosan lesétálva a lépcsőn a kijárat felé tartottunk. – Mindjárt kint vagyunk. – néztem fel rá, de amint megláttam elszörnyedtem. Teljesen az ájulás szélén állt és szerintem azt se tudta mi történik. Kiérve mindenki felénk kapta a fejét és szinte egyszerre hagyta el a szájukat egy megkönnyebült sóhaj. Joshua- val megállás nélkül köhögtünk, de az övé milliókkal rosszabbul hangzott. A tűzoltóautó beállt a kémia terem alá és a tömlő segítségével elkezdték oltani a tüzet. Magyarul ők végezték a dolgukat míg a többi diák özönleni kezdett felénk.
- Állj! Mindenki vissza a helyére! – szólt az igazgató mire a többiek behúzott nyakkal tértek vissza oda, ahol voltak. – Te meg gondolkodhatnál előbb mielőtt belevetet magad egy marha nagy füstbe! – mordult felém az igazgató. – De becsülöm benned, amit érte tettél. – mutatott a mellettem álló fiúra. – Látszik mennyire fontos neked.
- Az életemet is kockáztatnám csak azért, hogy ő biztonságban legyen. – néztem fel rá mire ő csak bólintott és alrébb állt. Csak álltunk ott és próbáltuk kicsit megtisztítani a tüdőnk a bent szerzett füsttől mikor megcsörrent a telefonom. Natalie?
- Szia, mondjad. – emeltem a fülemhez a telefont és próbáltam nem öklendezve beszélni.
- Sofia! Mi történt Joaquin- nal? Nem veszi fel a telefont és hallottam, hogy füst van az iskolában. Ugye jól van? – kérdezte aggódva.
- Persze jól van, mindenki jól van, lehet csak le van némítva a telója.
- Jaj, köszönöm, hogy elmondtad, nagyon aggódtam.
- Nincs mit, szia. – köszöntünk el egymástól. ránéztem a mellettem, térdein támaszkodó fiúra, ahogyan egyre mélyebb levegőket vesz, de aztán...

Olvastam az egyik rész alatt mikor véleményeket kértem, hogy lehetne új szereplő. Úgyhogy el is hoztam nektek a vörös szépséget, igaz csak pár sort kapott, de hamarosan fontos szerepet fog játszani a történetben