Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐡𝐞𝐭𝐯𝐞𝐧𝐤𝐢𝐥𝐞𝐧𝐜𝐞𝐝𝐢𝐤

Az udvaron egy- két ember járkált föl- alá, és kiérve az utcára végre eltompult minden zaj és csak mi voltunk meg a kihalt, sötét utca.

- Nem hiszem el, hogy hónapokat kellett várnom, hogy beadd a derekad. – fújta ki hosszasan a levegőt.
- Nem hiszem el, hogy képes voltál hónapokat várni. – nevettem a képébe mire halványan elmosolyoott.
- Még jó, hogy vártam. – vont szoros ölelésbe (úgy értem tényleg szoros ölelésbe), mikor megcsörrent a telefonom.
- Ki a gyász hív engem hajnali két órakor? - halásztam elő a kistáskából a készüléket és rögtön elhúztam a számat. ''Anya"
- Szerencsétlen. – nevette el magát melletem a fiú én meg csak alrébb löktem.
- Boldog Új Éveeeet! – ordították bele hárman a telefonba.
- Nektek is. – furcsa volt. Ismeretlen érzés kerített hatalmába mikor realízálódott bennem, hogy 'hárman'. Nagyon örültem anyának, hogy megismerte John-t és minden jól alakul egyszerűen csak furcsa.
- Merre vagytok? Nagyon csend van. Vagy aludtatok éppen?
- Nem, nem aludtunk, dehogyis. – nem ismersz engem eléggé anyu. – Kijöttem sétálni Joshua- val. – haraptem el a szó végét és kíváncsian vártam a reakcióját.
- Ó, váó! Mármint... Ti most?
- Igen. – és csönd. És még mindig. És még mindig.
- Hadd beszéljek már vele egy percre. – ránéztem a fiúra odanyújtottam neki a telefont, amire először csak furán nézett majd elvéve azt tőlem füléhez emelte a mobilt.
- Jóestét. – bár hallottam volna azt, amit anya mond. Joshua rámnézett és halványan elmosolyodott. – Persze, de nem volt könnyű. – majd hátatfordított és kicsit alrébb sétált. Nagyszerű, így már annyit se hallok, mint az előbb. Fel- alá járkáltam és csak arra vártam mikor teszik le a telefont, hogy kikérdezhessem miről is beszéltek. Úgy három perc elteltével Joshua visszabattyogott hozzám és felém nyújtotta a telefont.
- Miről beszéltetek? – tértem egyből a tárgyra.
- Semmi érdekesről. – mosolygott rám kedvesen és kezem után nyúlva rákulcsolta ujjait az enyémre és maga után húzva mentünk tovább.
- Jó, de csak volt valami, hogy percekig megállás nélkül beszéltetek.
- Sofi, mondom semmi érdekes, minden oké, anyukád csak érdeklődött a hogy létünkről. – nyomott a homlokomra egy puszit én pedig sóhajtva beletörődtem abba, hogy nem fogok megtudni semmit az eszmecseréjükből.
- Átjössz hozzám, vagy hazamész? Mert akkor elkísérlek. – jött hirtelen a kérdés, amire hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Szívesen mentem volna haza, anyáékhoz de azért a szívem kicsit jobban húzott Joshua- hoz.
- Áh, most jól megvannak, meg Sarah is kicsit össze tud ismerkedni John- nal. – amint kimondtam a férfi nevét értetlen fejet vágott majd jobbnak látta nem megkérdezni. Hát őt még nem avattam bele, hogy amúgy pár napja lett egy nevelőapám.
- Akkoooor? – húzta el a szót várva, hogy kimondjam, mi legyen, pedig amúgy tudta, hogy megyek hozzá.
- Tudod te. – küldtem felé egy ravasz mosolyt és indultam meg az utcájuk irányába. Hallottam, ahogy halkan felkuncogott vagy sietősre véve a tempót beért engem és elkapta az ujjaim, hogy köré kulcsolhassa az övét.

Egyszerűen nem volt miről beszélnünk út közben,csendben haladtunk egymás mellett, kéz a kézben és mindketten elvoltunk a magunk világában és gondolkodtunk, míg nem odaértünk a házhoz. Joshua udvariasan előreengedett én pedig bent találtam magam az épületben, ahol a csend szinte már túl hangos volt.
- Anyukádék? – fordultam felé, miközben a kabátunk felakasztotta a fogasra.
- Buliznak.
- Tényleg? De jó. – örültem meg, hogy a szülei kimozdultak itthonról a rémes évek után.
- Kérsz valamit inni vagy enni? – kisebb gombót ugrott a torkomba az evés hallatán és próbáltam eltűntetni azt a gondolataim közül, de amint oldalra pillantottam megláttam magam a fogashoz tartozó kis tükörben és egyszerűen odatapadtak a szemeim. Hogy lehet az, hogy maga az étel szó, vagy a tükörképem bele tud rondítani a jókedvembe? És hogy lehet az, hogy alapjáraton jó alakom van, de közben mégsem? Visszapillantottam a konyhában lévő fiúra, aki egész végig engem nézett és várta a válaszom. Mintha tudta volna, hogy mi jár a fejemben lassan megindult felém és elém érve csak véginézett rajtam. Hát kössz, ezt hova tegyem? Most leszólni akarsz vagy valami szépet mondani? Mondj már valamit.
- Nem kérek semmit. – erőltettem magamra egy halvány mosolyt és visszanyeltem azt a nagy gombócot.
- Meséld már el nekem honnan erednek a gondolataid magadról? Hogy annyira rondának tartod a tükörképed? Hm? – tűrt el egy kósza tincset és mélyen szemembe nézve várta a válaszom. Megint.
- Jó, nincs mit ezen titkolnom. Főleg előtted. – léptem el előle és lassan megindultam a konyhába. – Igazából ez az egész egészen kiskoromban kezdődött mikor már óvodában is bántottak, azért mert kicsit pufi voltam és mikor felkerültem a suliba igaz pár évre abbamaradt, hogy megszóltak, vagy nem is inkább az, hogy megszóltak, mert nem úgy kaptam a sértéseket, hogy léptem kettőt és felröfögtek imitálva egy malac hangját. – bár erre is volt példa –Egyszerűen, ha pár kiló felugrott arra már egyből felfigyeltek páran, mert igen látható, ha hízok. Szóval ez elsőtől negyedikig csillapodott majd felkerültem ötödikbe és egy téli napon hirtelen mindenki figyelmét felkeltettem és megkaptam a legmocskosabb beszólásokat is és két- három év elteltével nagyon elegem lett és a legrosszabb megoldáshoz folyamodtam. – szüneteltettem egy kicsit a történetem Joshua pedig türelmesen várta, hogy folytassam. –Éheztettem magam. Brutálisan. Nagyon gyorsan ledobtam a felesleges kilóat és még azokat a kilókat is, amik nem voltak feleslegesek, csak én láttam annak. Ha egyszer elkezdesz valamit, nehezen tudod abbahagyni. Így volt ez is. Aztán jött apa halála, az rátett még egy lapáttal, hogy alig akartam enni és nagyon depresszív lettem, anya már jóval apa halála előtt észrevette mennyivel vékonyabb lettem és már akkor is próbált segíteni, minden lehetőséget bevetett, hogy kiszedjen ebből a korszakomnól, de miután apa meghalt ő is teljesen összetört.Ő viszonylag hamar kiheverte a gyászt és félretette a fájdalmakat én viszont ugyan úgy fordultam be. Így végeztem az általánosban. Ez a suli csak egy reményt adott nekem egy új kezdéshez és lásd, most itt vagyok. Nehezen, de befejeztem azt a hülyeséget, mégis görcsberándul a gyomrom, ha valaki étellel kínál. – fejeztem be a szövegelést Joshua pedig csendben állt velem szemben.