Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐧𝐲𝐨𝐥𝐜𝐯𝐚𝐧𝐨̈𝐭𝐨̈𝐝𝐢𝐤

- Egyszerűbb útnak tűnt. – horkantott fel és ellökve magát az ablaktól felém jött.

- Mit szólsz az Elijah- Zack sztorihoz? – folytottam vissza a mosolyomat
- Elég érdekes. – nevetett fel tarkóját vakarva.
- Soha nem gondoltam volna, hogy ezek ketten összetalálnak. – fogtam a fejemet nevetve. Joshua körém fonta karjait, én pedig mellkasának dőlve hallgattam a szívdobogását. Nem tudtam volna mit mondani, a szavak sem jöttek csak úgy. Inkább lehunytam a szemem és hagytam, hogy elnyeljen a pillanat.
- A minap gondolkodtam, hogy milyen fura, hogy már bármikor megcsókolhatlak. Nem érzek bűntudatot és már nem érdekel, ha az emberek értetlenül néznek. – mondta halkan.
- Pedig aztán még vannak jó páran, akik értetlenül néznek, de hát. – toltam el magamtól, hogy felnézzek rá. – Azt hiszem ez sosem fog megváltozni.
- Nem is baj. – tűrt el egy kósza tincset mosolyogva és homlokon puszilt. Talán nem fogták fel az emberek, hogy Joshua megváltozott egy lányért. Talán még az én agyamhoz sem ért el, hogy én vagyok az a lány. A fiú, aki még egy éve egyik lány bugyijából a másikba ugrált, mára már egy magához képest hosszú kapcsolatban van – még ha az nem is viharmentes. Nem is gondoltam, hogy a mi történetünk ennyire filmbe illő lesz. A rosszfiú megváltozik egy lányért. Egy lányért. A rosszfiú. Ehhez is szerencse kellett.

- A volt legjobb barátnőm találkozni akar velem. – mondtam pillanatnyi csend után. A csend kopogott a szoba minden sarkában. Nem mondott semmit csak finoman magához ölelt és állát fejem tetején támasztotta. Túl sok mindent tud.

Másnap már egész nap bent voltam az iskiolában.Csak a figyelmemmel volt gond. Alig jegyeztem meg két szót, mind végig Chaitlyn járt a fejemben. Akármennyire is voltam bunkó vele a telefonban, tudom, hogy élőben belém fagyna a szó. Mintha egy ismeretlennel kéne beszélgetnem.Kevesebb, mint huszonnégy óra és újra látom. Annyi idő után. Még én sem fogtam fel, hogy tényleg láthatom. Hiányzott. Ez tagadhatatlan. Sőt, nem is ő hiányzott, inkább a barátság, amit pár hónapja darabokra tépett. Minden válasz nélkül.
- Itt vagy? – bök oldaba Joaquin.
- Hm? Ja, igen. – dörzsölöm meg az arcom és nézek a füzetemre. Még a címet se írtam fel.
- Ennyire izgulsz a holnapi miatt?
- Áh, dehogy. Miből gondolod? – emeltem rá tekintetem felhúzott szemöldökkel.Joaquin megforgatva íriszeit visszafordul a tanárhoz. Követve példáját én is atanárhoz fordultam, de csak néztem ki a fejemből. Elnyeltek a gondolatok és már csak a csengő hangja ébresztett fel. Komótosan felállok és követem Joaquin- t mikor hirtelen megtorppan és mint, aki elvesztette az egyensúlyát a földre rogy.
- Joaquin! – ugrok mellé egyből és próbálom elkapni a tekintetét. – Jól vagy?
- Jól, csak fáradt vagyok. – túr bele hajába és megpróbálkozik felállni. Majd újra visszaesik.
- Mi van veled? – rám emeli tekintetét szemei pedig a sós könnyektől csillognak.– Ettél reggel? – jön fel egyből a kérdés. Válasz helyett csak megrázza afejét.
- Apa. – kezd bele. – Tegnap balesete volt. – bukott ki belőle ezzel együtt a keserves sírás is. Döbbenten néztem a fiúra és az előbb elhangzottakat emésztettem. Egyre nagyobbakat pislogott és a légzése is nehézkes volt.
- Hogy történt? Tudsz még valamiről? – próbáltam szónál tartani, de ez minden levegővételnél egyre nehezebb volt.
- Kar... - motyogott valamit, de nem érteni. – Az egh... - és eldőlt. Joaquin elájult. Bepánikoltam. Segítségért fordultam és láttam, hogy az egyik lány már hívja a mentőket.
- Valaki segítsen! – ordítok fel. Fülemben hallottam a szívdobogásomat, körülöttem egyre több ember gyűlt össze, minden olyan volt, mint egy lassított felvételben. A folyosóról beszaladt az egyik ügyeletes tanár és próbálta tartani a nyugalmat, elmagyarázta, hogy a mentősök hamarosan itt lesznek csak tartsunk ki. Tenyerem egyre jobban izzadni kezdett és nem győztem a gatyámba törölni, könnyeim visszatartottam és próbáltam elnyomni a torkomban keletkezett nagy gombócot.
- Itt vannak. – szólt a tanár. A mentősök bejöttek Joaquin- ért, hordágyr atették majd a mentőautó hátuljába betolták. Mielőtt rákérdezhettem volna, hogymehetek- e vele, bevágták a kocsiajtót és szirénázva elhajtottak. Ott álltam a fél iskolával mögöttem és azon töprengtem, hogyan juthatnék el a kórházba.Valaki hozzámért. Bárhol felismerném az érintését.
- Gyere, elviszlek. – csúsztatta kezét hátamra és a kocsija felé kezdett el tolni.
- Nem értem, hogy történhetett meg ilyen gyorsan a baj? – teszem fel a kérdést miután becsatoltam magam. Joshua beindította az autót és kikanyarodott a suli parkolóból.
- Hirtelen megtörténik a baj, szívem. Most arra koncentráljunk, hogy Joaquin felébredjen és reménykedjünk, hogy az apja állapota stabil. – fapofával emésztettem a szavait mégis egy szó csalt mosolyt az arcomra. Sose becézett, és ez most meglepett.
- Mi az? – néz rám mikor megálltunk a pirosnál.
- Csak meglepett, hogy becéztél. – nézek előre és próbálok nem elpirulni.Joshua felkuncog, jobb tenyere pedig combomra siklik. Bő tíz perc után kiszálltunk a kórház parkolójánál. Berohanok a recepcióshoz, ahol eligazítanak.
- Százötven. Százötven. Százö... - megvan. Remegő kézzel nyúlok a kilincshez és kicsit elkap egy deja vu érzés. Tekintetem Joshua- ra siklik és lepörögnek a pár hónappal ezelőtti emlékképek. Visszapillantok a kilincsre és lenyomom azt.Belépve a szobába Joaquin mellett ott állt egy orvos és épp a papírjait olvasta.
- Család? – jön felém a kérdés.
- Barátok.
- Szüleiről nem tudnak valamit? – már eleve felkellett volna hívniuk.
- Nem, felhívjam őket? – halászom elő a mobilom. Az orvos bólint egyet és elhagyja a szobát. Joshua leül a fotelbe és az ölébe ránt.
- Vedd már fel. – motyogok a túlsó vonalra, ahol még mindig csak a csengés hallatszik. Lábaim rázkódni kezdtek, számat nem győzködtem rágni. Josha kezét combomra helyezte és ujjával körkörös mozdulatokat tett, amitől pillanatokon belül elmúlt a nagy idegességem.
- Szia Sofi. – szólalt meg végre egy női hang a túlsó oldalról.
- Natalien. – hangom elcsuklott és alig bírtam beszélni, helyette összehabogtam valami értelmetlenséget mire a nő csak visszakérdezett.
- Majd beszélek vele. – kapta ki kezemből Joshua a telefont