𝐡𝐚𝐫𝐦𝐢𝐧𝐜𝐡𝐚𝐭𝐨𝐝𝐢𝐤

5.4K 181 35
                                    

- Csak... csak megpofozott... egyszer. – suttogtam, deigenis jól értette.

- Hogy mit csinált? – emelte fel a hangjá  és a nyakán megjelent ér tudatta velem, hogy eléggé felidegesítette magát. Jóó megértem, hogy miért.
- De semmiség. Meg sem éreztem, csak akkor meglepett. – emeltem fel a fejem és újra nekiláttam sebeinek.
- Megölöm. – suttogta maga elé én meg csak lefagytam.
- Ne csinálj semmi hülyeséget.
- Sofia. Megütött téged! Mégis mit csináljak? Nézzem ölbe tett kézzel, hogy lelkileg szétszed és magadba zuhansz? Biztos, hogy nem fogom hagyni ezt most leszögezem. – akaratlanul is elmosolyodtam szavain. – Most min mosolyogsz ennyire? – mosolyodott el ő is halványan és derekamnál foga közelebb húzott magához. Kicsit feszülten éreztem magam, hogy történtek után is így bánik velem.
- Semmi, csak...Semmi. Lényegtelen. – erőltettem felé egy mosolyt. – Máskor meg ne keveredj verekedésbe. Főleg ne azzal az idiótával, mert eléggé szétszedte most is az arcod.
- Akkor többször fogok verekedésbe keveredni azzal az idiótával, hogy te ápoljad majd le a sebeim. – mondta szögegyenesen a szemeimbe, amitől úgy elöntött a pír, hogy elmondhatatlanul melegem lett. – Vedd le azt a kabátot, mert ahogy elnézem kicsit meleged van – húzta perverz mosolyra száját.
- Álmodozz tovább Davis, mert ezt a tested már csak álmodban látod. – mosolyogtam rá gúnyosan és neki egyből lehervadt az arcáról a mosoly.
- A múltkoriról-
- Azt hittem ezt már megbeszéltük. – ragasztottam le az arcát és neki láttam a többi sebnek.
- Tudom, de-
- Nem Joshua, nincs de. Vége van, most már te is szabad vagy és én is. Én megyek a saját utamon, keresem önmagam, te is kiélheted magad, annyi lánnyal csókolózhatsz majd amenny-
- Nem akarok más lánnyal csókolózni. Nincs még egy hozzád hasonló, csak a te ajkaidat akarom érezni a számon. – köpni- nyelni nem tudtam és csak a szavait idéztem fel újra és újra.
- Joshua én-
- Kérlek... - ráemeltem a tekintetem és csak annyit láttam, hogy a szemei gyöngyöznek a sós könnyektől. Csak álltam ott, még mindig lábai között és még mindig közelebb húzott karjaival derekamon pihenve és csak néztem lassan lecsorduló könnycsepjét. – Hiányzol. – remegtek meg ajkai és az én szemembe is hihetetlen gyorsasággal jelentek meg a sós könnyek. Lassan legördültek puha arcomon és Joshua férfias kezén kötöttek ki.
- Te is. – suttogtam alig hallgatóan, de mindenki tudja Joshua Davis- nek milyen hegyes fülei vannak, szóval rögtön meghallotta.
- Tényleg? – csillantak fel a szemei.
- Mi tényleg? – néztem rá megjátszva a hülyét.
- Én is hiányzom neked?
-M-mi? Én ezt egy szóval nem mondtam. Nem tudom miről beszélsz, szerintem beüthetted a fejed. Én-én nem mondtam semmit. – mentettem a menthetőt, amennyire csak tudtam. Halványan elmosolyodott én pedig szám szélét harapdálva letöröltem az orra alá száradt vért. Ránézve az időre már kevesebb mint tíz percünk volt óra előtt, én meg alig haladtam valamennyit, úgyhogy kicsit elkezdtem sietni csak annyi volt a bökkenő, hogyha sietek nagyon béna vagyok így mindent is kiejtve a kezemből kapkodtam jobbra balra, nehogy elkéssek óráról.
- Hé, hé. Hova sietsz ennyire? – nevetett ügyetlenkedésemen, amit csak szúrós pillantásokkal díjaztam.
- Örülök, hogy te ennyire ráérsz mert nincs első órád, de nekem van és rohadtul el fogok késni, ha nem kapom össze magam.
- Jó, de lassíts már, így csak esnek ki a dolgok a kezed- és leejtettem a fertőtlenítőt, amiből folyt ki a barnás folyadék- na erről beszélek. – huppant le a zsámolyról és segítve nekem visszatettünk mindent a dobozba.
- Várj, a szádat még letapasztom. – kotortam elő újra a dobozból a kis sebtapaszt és felé fordulva csak egy kis mosolyt láttam az arcán. – Ne örüljél, csak ezzel tapasztom le. – fejemet megrázva odaléptem elé és lábával újra átölelt, amire csak felhúzott szemöldökkel pillantottam rá. Megtöröltem a száját, hogy még véletlen se nedvesedjen be a tapasz és ráragasztottam. Hirtelen felindulásból akartam egy puszit adni a szájára, mint régen, hogy ''hamarabb gyógyuljon" csak félutón realizáltam, hogy mi a szitu. Csak nézett a szemembe majd tekintete levándorolt ajkaimra és ő is közeledni kezdett felém. Ajkaink súrolták egymást és a bizsergés, amit mindig éreztem újra előtört. Már csukta volna le a szemét, de én egy nagy levegőt véve elfordítottam a fejem és egy puszit nyomtam az arcára. Fájdalmasan lehunyta szemét és visszatolva magát csak nézte, ahogy pakolok.
- Szia... - mosolyogtam rá féloldalasan és felkapva a táskámat az ajtó felé vettem az irányt.
- Várj. – ragadta meg a karom és visszafordított. – Köszönöm, hogy leápoltad a sebeimet.
- Hát ez már nem az első alkalom. – nevettem fel, de ő még mindig a boci szemeivel nézett. – De szívesen, csak máskor Joshua... - fordultam vissza hozzá és mellkasára helyeztem mindkét tenyerem. – Máskor ne verekedj. Azért se, amit mondtál. Féltelek és rohadtul nem akarom, hogy ba- nem tudtam befejezni mert egyik kezével magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.

Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now