𝐧𝐲𝐨𝐥𝐜𝐯𝐚𝐧𝐞𝐠𝐲𝐞𝐝𝐢𝐤

3.2K 120 7
                                    

- Lebuktam. – vigyorogtam rá és már bent is ültem az autójában.

- Csak mert túl rosszul játszod meg magad. – csípte újjai közé arcom bőrét mire felszisszentem egyet. – Bocs, direkt volt.
- Kikészítesz. – csatoltam be az övem ő pedig nagyot virulva taposott a gázra és pillanatok alatt el is tűntünk az utcából.

- Jó lenne, ha már nyár lenne, és nem kellene így beöltözni. – húztam be a nyakamat a hideg elől miután kiszálltunk az autóból.
- Az nekem is jó lenne, ha már nem kellene ennyire beöltöznöd. – jött mellém és perverz mosoly kíséretében átkarolta a vállam.
- Perverz. – húztam össze a szemem.
- Mi a fasz? – hallottunk egy hangosabb felkiáltást az udvar felől és egyből odapillantottunk, ahol a fél iskola felfigyelt az ordításra majd felénk irányították figyelmüket. Nem találjátok ki kitől jött a hang.
- Elijah... - morogtam orrom alatt és felnéztem Joshua- ra. Komor tekintettel nézte a fiút és nagy levegőt véve lenézett rám egy bíztató mosollyal.
- Mondanám, hogy feltűnés nélkül mejünk be, de így nem látok sok esélyt arra.
- Nem baj, menjünk. – fogtam meg a kezét és befelé kezdtem el húzni. Szinte éreztem, hogy lyukat égetnek a testembe a nézésükkel. Joshua lazán sétált mellettem, egyik keze zsebében másik pedig az én kezemben helyezkedett el.
- Jó sokáig bírtátok egymás nélkül. – ütötte meg fülünket az ismerős hang. –Bocs. – nevetett fel betegesen. – Úgy értem ki nem számított arra, hogy Sofia újabb esélyt ad neked abban reménykedve, hogy majd miatta megváltozol. Túl naív ez a kislány. – felnéztem Joshua- ra, akinek állkapcsa befeszült és a kezem is erősebben fogta. – Vagy csak annyi a történet, hogy Sofia túlságosan is vágyik a fa- be se kellett fejeznie, Joshua megfordult és egy nagy lendülettel behúzott egyet a fiúnak, aki megszédülve esett a földre.
- Válogasd meg a szavaidat. – köpte felé szavait Joshua én meg szememet forgatva indultam az epületbe. – Hé, várj már meg. Most haragszol? – rántott vissza.
- Nem. Csak idegesít. Te meg megint ezért fogsz az igazgatóiba kikötni. –kanyarodtam be a lépcsőnél és sietősen szedtem a lépcsőfokokat.
- Nem fogok. Viszont nem fogom eltűrni, hogy ilyen hangnemben beszéljen veled. –próbált utolérni és levegőért kapkodva fékezett le előttem, elálva az utamat ezáltal nekiestem a fiúnak. – Csak ne emiatt idegeskedj.
- Jó. – igazából én magam se tudtam miért akadtam ki ennyire, hiszen jól tudom,hogy Elijah megérdemli egyrészt, másrészt pedig Joshua képes lenne értem akár földbe verni azt az embert. – Megyek, mielőtt lekésem a matekot és a tanár páros lábbal rugdal ki az óráról, hogy ne merjek közbezavarni.
- Csak nem Mrs. Carson? – kérdezte és halkan elnevette magát.
- Bár azt mondhatnám, hogy nem. – sóhajtottam és gyors puszit nyomva a szájára máris eltűntem a folyosóról.
Egész nap nyomott hangulatom volt, még Joaquin is észrevette ezt és meg is jegyezte, hogy egyik percben még elvigyorgok vele, másik percben meg úgy nézek rá, mint aki meg akarja ölni.
Épp beléptem a mosdóba - hogy kicsit megmossam az arcom, hátha a fáradtság miatt vagyok ilyen hangulatember – mikor belépett Lara és nagy mosoly kíséretében köszönt majd kívánt továbblépni mikor, mint akit visszalöktek állt meg mögöttem és a tükörben elhúzott szájjal figyelt.
- Lehet nem volt a legjobb ötlet fehér nadrágba jönnöd. – amint kimondta szemeim kikerekedtek majd megfordulva megnéztem a hátsóm a tükörben és már azt hittem menten elájulok. Egy bordós folt ékeskedett elég látható helyen.
- Ezt nem hiszem el. - pánikoltam be és Lara odaadta a pulcsiját, hogy kössem a derekamra.
- Van nálad betét vagy tampon?
- Nincs, semmi nincs. Nem is számítottam rá, jövöhéten kellett volna megjönnie.– idegbajoskodtam és előkaptam a telefonom. – Szia, nem tudom zavarlak- e, de lenne egy kérésem.
- Mondjad. – ledaráltam neki, hogy haza tudna- e dobni, mert akadt egy kis problémám én pedig miután bontottam a vonalat spirnteltem vissza a terembe onnan felkaptam a táskám utána pedig amilyen gyorsan csak tudtam lerohantam a lépcsőn és a suli előtti parkolóba már Joshua várt rám a kocsinak támaszkodva.
- Mi olyan sürgős? – kérdezte mikor beült mellém az autóba.
- Kurvára akkor jött meg a problémám mikor nem számítottam rá és még fehér gatyában is vagyok. – hadartam el neki gyorsan.
- A mid? – Istenem, a férfiak miért ilyen értetlenek?
- Menstruálok bazdmeg. – förmedtem rá, amitől kicsit hátrébb dőlt.
- Jólvan, miért nem ezzel kezdted? – kérdezte megrökönyödve és beindította a kocsit.
- Ezzel kezdtem. – puffogtam és kifelé néztem az ablakon. Joshua csak halkan kinevetve figyelt az útra miközben jobb keze combomra vándorolt. Nem volt rossz kedvem, csak hisztis voltam viszont az érintése elűzte ezt az énem.
- Nem is tudtad, hogy ma jön meg? – érdeklődött, amin meglepődtem először, hogy rákérdezett, mert a fiúk elég ritkán kérdeznek erről a témáról.
- Nem, jövőhéten kellett volna megjönnie.
- Hamarabb túl leszel. – simított végig a combomon nekem pedig a szám széle egyre feljebb kerekedett.
- Mikor lettél te ilyen nagy lelkizős? ''Hamarabb túl leszel." – mélyítettem el a hangom őt imitálva.
- Mindig is az voltam, csak nem volt benne részed. – vetett felém egy pillantást.
- Hát most már örülök, hogy megtapasztalhattam. – fészkalódtam az ülésen és nem bírtam nem a kezére figyelni, nagyon meleg a bőröm, ahol a tenyere van és ettől felszökött a pulzusom. Időközben megérkeztünk a ház elé én meg már búcsúzásra készültem mikor elhajolt és kiszállt az autóból. Csak ültem ott, mint egy bamba és próbáltam felfogni a történteket mikor az én felemről kinyílt a kocsi ajtó.
- Nem gondolod, hogy egy egyszerű puszival meg ilyen szar nappal csak úgy elengedlek? – hajolt lejjebb és mosolyogva arcom fürkészte. Fejemet rázva, mosolyogva szálltam ki és amint becsuktam az ajtót ő elkapott aztán csípőmnél fogva mahágoz húzott és száját gyengéden enyémre tapasztotta. Nem volt semmi extra,semmi szenvedély, ajkai egyszerűen csak lágyan enyémhez kapcsolódtak, de esküszöm élveztem.
- Most úgy búcsúztál el tőlem, mintha egy évig nem látnánk egymást. – mondtam mikor elváltunk egymástól.
- Olyan soknak fog tűnni ez a kis idő. – vigyorgott előttem majd orrom hegyére gyors puszit nyomva visszapattant a kocsijába és nagyokat integetve már el is tűnt a szemem elől.

Elore is elnezeseteket kerem az egybeirt szavakert amiket nem vettem eszre☺️

Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now