Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐨̈𝐭𝐯𝐞𝐧𝐤𝐞𝐭𝐭𝐞𝐝𝐢𝐤

- Biztos? Nem akarok több csalódást okozni neked. – nézett bele szemeimbe és rögtön magával ragadott.

- Biztos, ne magad hibáztasd légyszíves. – vontam szoros ölelésbe a fiút és próbáltam a legerősebb oldalamat mutatni. Joaquin- ra visszatérve... hát vele szerintem el fogok beszélgetni.

A nap további része csak úgy eltelt, Joshua hazadobott és a hétvége, amit élvezni akartam csak úgy elszaladt a szemem előtt.

-Mmmh. Csitulj el. – szóltam rá az ébresztőre, ami hatalmas hanggal ébresztett ezzel összerezzentve az én kis nyugodt lelkivilágomat. Szerintem még egy bomba robbanása se lenne ekkora hatással rám mint az az idióta ébresztő.
- So-so, elfogsz késni. – nyitott be a szobába a húgom.
- Neked is készülődni kéne már nem? – ültem fel és fogadtam el tőle a felém nyújtott kávét. Nem vagyok nagy kávés, de az utóbbi időben teljesen ráfüggtem.
- Nekem nincs már suli a héten.
- Mm... Jó neked. – keltem ki kómásan az ágyamból, hogy feljebb húzzam aredőnyt. – Addig örülj míg általánosban vagy, nem bírnád ezt a korán kelést, én is nehezen kászálódok ki az ágyból.
- Akkor kihasználom ezt a nyolc évet, hogy nem kell korán kelnem. – vigyorgott rám játékosan majd kisétált a szobámból. Az én kishúgom már elsős, még mindig nem hiszem el, hogy itt tartunk már.
Nem éreztem túlságosan ma azt, hogy nekem kötelességem valami elfogadható, utcai ruhában megjeleni eme drága intézményben, úgyhogy fogtam magam, kivettem a szürke melegítőm mellé egy szürke feliratos, belebújós pulcsit, hajamat, mint a madárfészek úgy kötöttem fel konytba. Szempillámra gyors felkentem egy kis szempillaspirált majd szettemhez társítottam még egy fehér, magasított szárú Converse cipőt és lakapva a fogasról a fekete kabátom már indultam is. Az órára pillantottam, ami hét óra ötvenkettőt mutatott úgyhogy biztos voltam abban,hogy nem fogok beérni első órára, így mikor beértem a portán egyenesen a büfét céloztam meg.
- Úgy nézel ki, mint egy élő-halott. – hallottam meg egy ismerősen csengő hangot a hátam mögül.
- Hidd el úgy is érzem magam. – találtam magam szemben Aron- nal, aki a kanapén nyugodtan telefonozott. – Miért nem vagy órán? – indultam meg felé miután megkaptam a hamburgerem. Imádom a suli büfét.
- Lockwood kiküldött.
- Eh azt én sem szeretem.
- Figyelj. – csúsztatta zsebe mélyére telefonját, majd én minden figyelmem neki szenteltem. – Amiket tettem veled, ahogy bántam veled... Nem tudom, hogyan kérjek bocsánatot. Milliószor megbántam miután benőtt a fejem lágya. Az éveleji buli után, mikor annyira rád másztam nem tudtam mit csinálok. Teljesen elvette az eszem az alkohol és mindent meggondolatlanul csináltam.
- Aron nem hiszem, hogy fel kéne emlegetni a múltat. Főleg nem egy olyat, amilyen a miénk. Eleget szenvedtem és szerintem te is.
- Tudom Sofia. Erről akarok beszélni. Nem akarom, hogy bármikor és bárhol, ha összetalálkozunk az a feszület még mindig ott legyen kettőnk között. Jóvá akarom tenni, amit elrontottam és azt akarom, hogy mikor rámnézel nem egy undorító férget látsz,aki az exe akaratának ellenére olyasmire kényszerítette, amit ő nem akart. –itt egy nagy, kövér könnycsepp hullott le szeméből. Nem bírom tovább így nézni.– Nem tudom szavakba foglalni, hogy mennyire sajnálom és lehet nem fogsz megbocsájtani, sőt még lehet kerülni is fogsz ennél jobban, de tudd, hogy nagyon sajnálom és mérhetetlen nagy bűntudatom van azért, amit veled tetted.Kérlek bocsájts meg. – és az előtt lehullt könnycseppet követte ezer másik.
- Aron... Akkor. Azon az estén. Nem arról volt szó, hogy nem akartam. Veled akartam mert szerettelek és téged éreztelek a tökéletesnek. Csak nem volt a legalkalmasabb időzítés. – egymással szemben ültünk így közelebb tudtam hajolni hozzá és szemébe nézni mivel ő a földdel szemezett. Megfogtam állát és felém fordítottam. – Hiszek benne, hogy megváltoztál.
- Köszönöm. – törölte le szemét majd felállt és indulni készült. Ledobva a kezemből mindent utána rohantam, elé álltam és szorosan megöleltem. Hiányzott. Borzasztóan. Annyira, hogy más azt el sem tudja képzelni. Reménykedtem, hogy ő is visszaölel... és így is lett. Egy örömkönny folyt le arcomon és éreztem,hogy ezzel a napom már kivirágzott. Elhúzodtam tőle majd megtörölve arcom csak mosolyogva néztem rá. Egy apró kuncogást ejtett felém majd megborzolva hajam,homlokon puszilt és el is tűnt a folyosón.
Lehuppantam a kanapéra, elfogyasztottam az ételem és türelmesen vártam, amíg kicsöngetnek.
Idő elteltével egy éles hang hasított a levegőbe ezzel jelezve, hogy vége a tanórának és megkezdődött a szünet. Felkapva a táskám rohantam fel az emeletre, a lépcsőfogokat kettesével szedtem és majdnem megmutattam a felső szinten lévőknek milyen mikor az ember balfasz, mert amúgy majdnem pofára estem, éppenhogy rámsegített a szerencsém. De tényleg csak éppenhogy. Termem felé vettem az irányt, ahonnan mindenki egyesével vagy éppen tolakodva özönlött ki, én megpillantottam drága egyetlen legjobb barátomat, akinek olyan dühkitörései voltak múltkor, mint egy menstruáló nőnek, megcsíptem a pólója szélén ezzel visszarántva őt a terembe, becsuktam az ajtót, odaálltam és farkasszemet néztem a fiúval.
- Akkor ezt fogod csinálni?

Elolvastam az előző rész alatt a véleményeket és wao. Nem gondoltam volna, hogy ennyi pozitív visszajelzést kapok. Nagyon szépen köszönöm. <3