Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐭𝐢𝐳𝐞𝐧𝐡𝐞𝐭𝐞𝐝𝐢𝐤

-Ne rágd a körmöd. – mondta lágy hangon és elvette a számtól a kezem.

Lassan rávezettem tekintetem. Kár volt, amint belenéztem szemeibe lecsöppent az első könnycseppem. Nem kellett idő mire észreveszi, ahogy meglátta letörölte. Felállt, odahajolt hozzám és megölelt, de nagyon szorosan. Egy ideig csak tartott magánál, majd lassan elengedett. Csak nézett a szemembe és simogatta az arcom.

- Nem akartam, hogy ez történjen. – szakítottam meg a csendet. – Ne haragudj, hogy elrontottam a reggeled. – éééés a bűntudat.

Csak elmosolyodott és tovább simogatott. Időközben mellém tolta a székét, így vállára hajthattam a fejem.
– Nem rontottál el semmit, csak kicsit rossz volt az időzítés. – nevetett fel, de mivel én egyáltalán nem találtam viccesnek ezt az időpontot, így abba is hagyta. – Megérdemelte. – folytatta. – Nagyon sok lányt bántott már, és azok egytől egyik összetörtek. De várjál – akadt meg egy pillanatra. – Te erről beszéltél oda kint... - töprengett tovább. – Te erről honnan tudsz? – ült fel és egyenesen rám nézett.

Először úgy néztem rá mint egy idiótára amolyan ''te miről beszélsz?" fejjel társítva, aztán elkerekedtek a szemeim.
– Én... én nem tudom. Egyszerűen az jött le mikor ránéztem. Lehet megérzés. Vagy ilyen van ilyen hiper- szuper erőm. – mondtam boldogan.

- Látom már jobban vagy. – nevetett fel. Közelebb hajolt hozzám, majd megállt várva a reakciómra. Megint megismételte az előbbit, és csak nézett. Kezei még mindig arcomon pihentek, szemei szemem és ajkam között járkált, én is hasonlóan tettem. Nem is tudom melyikünk lépett előbb, de már csak arra lettem figyelmes, hogy egymás ajkát faljuk. Kezei derekamra csúsztak én pedig rögtönözve átültem az ölébe. Beletúrtam a hajába, amitől egy kisebb nyögés hagyta el a száját. Pár másodperc múlva az ajtó felé kaptuk a fejünket, a kilincs egyre jobban nyomódott le én pedig amilyen gyorsan csak tudtam áthuppantam a másik székre, amitől újabb émelygés tört rám. Az igazgató halvány mosollyal az arcán lépett be, majd megtorpant, mivel több dolgot is észrevett. Először is, hogy a székek egymás mellett voltak. Mármint eddig is egymás mellett voltak, de most máshogy. Fenébe is erre nem gondoltunk. Aztán észrevette, hogy úgy vesszük a levegőt, mint akik most futották volna a maratont, Joshua haja össze- vissza állt, és még az ajkaink is fel voltak dagadva. Nem utoljára lenézett a fiú gatyájára és én is így tettem. Én csak elpirultam, Joshua odatette a kezét a tanár pedig csak megrázta a fejét és leült az asztalához.

- Nos. – kezdett is bele. Előre félek. – Elijah jól van, de kikérdeztem a történtekről és azt mondta ok nélkül ütötted le. – közben odaadta a pohár vizet és a lázmérőt, de nem hiszem, hogy most a láztól lennék olyan forró.

- Ez hazugság. – szólalt meg Joshua miközben a szék egyik karján könyökölt.

- Parancsolsz? – szaladt fel a tanár szemöldöke.

- Elijah idegesítette fel Sofiat akinek ettől elborult az agya. – mondta. – Ami mondjuk eléggé érhető. – tette hozzá gyorsan.

- Sofia? – fordult felém a tanár. – Tényleg így volt? – nem tudom, nem tudom. Alig emlékszem, mintha átvette volna valaki más az irányítást.

- Igen! – jelentettem ki magabiztosan. – Tudta, hogy minél előbb fel fogom magam idegesíteni és még húzta. Mellesleg – tettem hozzá. – Megérdemelte. Sok lányt bántott. – mondtam nyugodtan. Pedig ez egyáltalán nem az a kategória, ahol ilyen nyugodtnak kell lenni. – Kérdezzen meg bárkit nyugodtan, tanár úr! Majdnem az egész iskola látta. -hagytam abba a beszédem, és nem is terveztem a mai napon több infót kiadni bárkinek is.

-Nos, rendben. Megkérlek, hogy menj haza, mert – nézett végig rajtam, sápadt fej, egyre lilább foltok a szemem alatt. – kell egy kis pihenés. Joshua pedig veled megy!

-De, tanár úr! Neki órája van. Hazatalálok. – tápászkodtam fel a táskámmal együtt.

- Nem feleselj! Menj haza! Joshua veled megy! Nem hiszem, hogy ez az első alkalom, hogy ellóg az iskolából. Majd igazolom nektek. – nézett a fiúra, amolyan ''ezt most megúsztad" pillantással.

Kilökve a suli ajtaját megcsapott a hideg időjárás. Ahogyan beszippantottam a levegőt milliószor jobban lettem. Az irodában ment a fűtés ami fokozta, hogy vert a víz, így nagyon jól esett mikor a friss fuvallat végig járta a testem.

- Tényleg haza találok, nem akarom, hogy velem foglalkozz egész nap. Szerintem van milliószor több dolgod. – magyaráztam, mert nem szeretem ha valaki állandóan pátyolgat.

- Ugye tudod, hogy hiába próbálkozol? – vonta fel egyik szemöldökét, és akaratlanul is  elmosolyodtam. Ujjait enyémre kulcsolta és elindultunk.

Éppen élveztem a Nap fényeit amikor Joahua- val összenéztünk, lányos zavaromban elpirultam amire ő csak kinevetett.
Elérve a házunkhoz gyorsan előhalásztam a kapukulcsot, majd a lakás kulcsát is, és beengedve a fiút lerugdostam magamról a cipőt.

- Éhes vagy? – kérdeztem a konyhába lépve.

- Hát, ha te is eszel, akkor eszek veled. – jött utánam.

- Én nem eszek. – válaszoltam neki háttal, a konyhapultnak támaszkodva. Hallottam, hogy közelebb lépett és egyik kezét derekamra csúsztatta és oldalról a szememet nézte.

- Miért nem?

- Mert nincs étvágyam. – akartam lezárni ennyivel a beszélgetést.

Lassan végig nézett rajtam, kezével elkezdte simogatni? hát inkább azt mondanám, hogy tapogatni a derekam. – Enned kell valamit. – fordított magával szembe.

Nem tudtam mit tenni, kénytelen voltam engedelmeskedni.
– Jó. – összedobtam Joshua- nak kettő szendvicset és magamnak is egyet. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki, hogy ilyen keveset eszek, de nem szólt semmit. Csendben megettük a konyhapultnál a szendvicseket mikor odalépett hozzám. Elvette kezemből a tányért, az övére rakta és betette őket a mosogatógépbe. Felém lépett, kezeit derekamon pihentette majd elkezdte puszilgatni a nyakamat. Jóleső sóhajok hagyták el a számat, majd felemelte a fejét, arcomat megsimította és már közeledett volna felém, mikor megcsörrent a telefonom. Fájdalmasan lehunyta a szemét én pedig a táskámban rezgő telefonért nyúltam. Joaquin.

- Szia! – szóltam bele elsőként a telefonba.

- Sofia? Hol vagy? – hangja aggódó volt.

- Itthon, miért?

- Ó, hál' istennek. Maradj is otthon. Elijah teljesen kifordult magából. Berontott a terembe azzal a mondattal, hogy: ''Ezt nagyon megkeserüli a kislány!" aztán nem talált megkérdezett mindenkit, de az osztály azt mondta, hogy nem tudnak rólad semmit. Kiment, majd mindenki felém fordult aggódó pillantásokkal és mondták hívjalak fel és figyelmeztesselek, hogy húzzad meg magad.- mondta el és levegőt kapkodva folytatta tovább. – Joshua veled van? – kérdezte én pedig a konyhában álló fiúra pillantottam aki érdeklődve tette szét a kezeit.

- I- igen. Itt van velem. – remegtek meg az ajkaim. Mit akar tőlem?

- Oké, maradjon is ott. Legyen veled minél többet. Reggel ő menjen érted én meg majd a sulinál várlak. Rendben? – hadarta el gyorsan. Te. Jó. Ég. Mibe kevertem magam.