- K Ö S Z Ö N E T N Y Í L V Á N Í T Á S -

1.3K 41 3
                                    

Sziasztok! 

Hát hűha, nem gondoltam volna, hogy az utolsó rész után leírnám még bármilyen gondolatomat, de már hetek, ha nem hónapok óta mocorog bennem ez a kis szösszenet és úgy gondoltam ideje leírnom.

Szavakba nem tudom foglalni, hogy mennyire hálás vagyok az itt kialakult olvasótábornak, hiszen a fene se gondolta volna, hogy ennyien kíváncsiak lesztek és tűkön ülve várjátok majd a következő részeket. Az igazat megvallva nem egyszer fordult már meg a fejemben, hogy itt kellene hagynom ezt a köyvet, mert nem láttam benne jövőt és feleslegesnek tarottam, de közben ott lebegett előttem, hogy azért tényleg vagytok jó páran, akik tudni akarják, hogy mi lesz a történet vége.

Tisztán emlékszem, hogy online oktatás alatt alakult ki a fejemben ez a könyv, hiszen már akkor is rengeteget olvastam és éppen az egyik órámon ültem mikor jött egy gondolat, hogy miért nem kezdek el én is egy könyvet, mi baj lehet belőle, hiszen csak megpróbálom. Igaz, hogy akkoriban csak a sztori negyede volt meg fejben, de ahogy egyre többet foglalkoztam vele úgy tisztult ki előttem az út. 

Borzasztóan hálás vagyok a támogatásotokért és a sok kedves kommentért, hiszen azokból is nem egyszer merítettem erőt, főleg azokon a napokon mikor úgy láttam, hogy nincs tovább és egyszerűen csak itt akartam hagyni az egészet. Utólag is sajnálom és bocsánat, hogy volt mikor heteket, sőt hónapokat kellett várnotok egy nyamvadt részért, de remélem megértitek, hogy én nekem se könnyű mindig az élet és az iskola is csomószor elvette az időmet és lehozott az életről. Az, hogy ennyien olvastátok és ennyi komment plusz szavazat jött rá egyszerűen nem tudtam felfogni hogy ez mind az én történetemre. Néha azért még most is csodálom azt a rengeteg megtekintést, 334 ezer? Hogy micsoda? Nem rég még csak az 50 ezres megtekintéstért hálálkoztam, most pedig már a 300- at is elhagytuk. Még most is fülig ér a szám, ahogy ezt írom. Teljesen biztos vagyok abban, hogy az akkori énem repdesne az örömtől, ha ezt tudná, hogy a könyv, amit hirtelen felindulásból kezdett el írni mára már ennyi megtekintésnél jár és, hogy elért ennyi emberhez. Hihetetlenek vagytok!

Egyszerűen nem tudok már mást mondani, csak azt, hogy köszönöm, köszönöm és KÖSZÖNÖM! El se tudom képzelni, hol lennék most a támogatásotok nélkül és borzasztóan örülök, hogy ennyire szerettétek a könyvet és a benne létrehozott szereplőket. 

Remélem a következő könyvemben is sokatokkal fogok találkozni és az is ugyanúgy tetszeni fog nektek, mint ez.

Ha felmerülne bennetek bármilyen kérdés azt kommentben tegyétek fel, de egész nyugodtan rám írhattok privát üzenetben is ha úgy van.

Nagyon vigyázzatok magatokra és kellemes pihenést!



2022.12.30.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Dec 30, 2022 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now