Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐡𝐮𝐬𝐳𝐨𝐧𝐧𝐲𝐨𝐥𝐜𝐚𝐝𝐢𝐤

- Áh, Sofia! De, örülök, hogy látlak. – üdvözölt kedvesen mire elfintorodtam.

- Kornelius ne csináld ezt, légyszíves. – ráztam meg a fejem csalódottan. Lehet nem gondoltam át, hogy egy felnőttbe kötök bele. Meglepődve nézett rám és az ajtóban megjelent fiúra. – Mit történt Joaquin- nal?

- Miről beszélsz, mi tör-

- Mi. Történt. Joaquin- nal? – hunytam be a szemem.

- Sofia, drágám. Ezt te se gondoltad komolyan, hogy egy magadfajta tízen éves lány majd feljebb kerekedhet egy felnőtt férfin. Nagyon alacsony szinten vagy még.

- Az lehet, hogy én alacsony szinten vagyok, de te már annál is lejjebb. Ki vagy te? Nem ezt a férfit ismertem szeptemberben. Hol van az a törődő apa, akit mutattál nekem?

- Az Isten szerelmére is használd már az agyadat. – mordult fel és lassan közelebb lépett felém. Talán két méter távolság választott el attól, hogy valakit megüssenek. – Csak azért mutattam a jót, mert itt voltál. Eszem ágában sincs támogatni azt a buzi gyereket.

- Kornelius... A fiadról beszélsz!

- Nekem nincs többé fiam! – emelte feljebb a hangját.

- Igazad van. Tényleg nincs. Mert elvesztetted. Mert idióta módon azt hajtogattad, hogy csak férfi és nő lehet együtt. Kurva nagyot tévedtél. Egy párkapcsolat két emberről szól, ez igaz. De az lehet férfi- nő, nő- nő és férfi- férfi. Na most, itt az számít a legjobban, hogy szeressék egymást. De, ha te nem vagy képes elfogadni, hogy Joaquin a saját neméhez vonzódik, és van párja... Akkor te nem vagy méltó a szeretetre. Egy dolgod volt! Hogy szeresd a gyermekeid, és támogasd őket! – csapkodtam a tenyerembe magyarázkodás közben. – És itt van a gyönyörű feleséged. – mutattam Joshua mellett álló, reszkető nőre. – Tényleg, képes vagy eldobni őt is? Tud a kis titkodról? – fontam össze magam előtt a kezem és ő csak lehajtotta a fejét. – Mindjárt gondoltam. Egy védelmező apára van itt szükség, és ez már rég nem helyén való, amit csinálsz. Tudnád, hogy sírt nekem a fiad miután megpofoztad és a szemébe vágtad, hogy csalódtál benne. Már csak abban reménykedem, hogy egyszer észhez térsz. – köptem felé szavaim és hátat fordítottam neki. Megsimítottam Natalie vállát és még utoljára visszanéztem a férfira. Lerogyott a földre és könnycseppjei a szépen kifényezett csempére érkeztek. Kiléptem a lakásból és megcsapott a hideg szellő. Szememet lehunytam mikor két erős kéz lágyan magához vont.

- Nálad erősebb nőt... sosem láttam. – mormogta nyakamba.

- Joaquin- ért tettem. - lassan eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Tudom. – és államnál fogva megcsókolt. Kezei levándoroltak derekamra és szorosabban magához húzott. Kicsit elemelte enyémtől ajkait – Megőrjítesz! – suttogta és újra rátapadt ajkaimra. Belenevettem csókunkba és nyakánál megfogva óvatosan lejjebb húztam magamhoz.

Másnap csak úgy kipattant a szemem és villámgyorsan készen is voltam. Szettem csak egy egyszerű farmernadrágból, testhez simuló toppal és egy fehér Nike cipőből állt. Hajammal nem volt kedvem annyit szenvedni, szóval fogtam és felcopfoztam. Pakoltam magamnak két szendvicset hátha megeszem majd napközben. Amióta Joshua szemében láttam azt az aggódást mikor nem voltam képes enni, azóta próbálom rávenni magam, hogy kicsit, legalább napi háromszor étkezzek. Telefonom levettem töltőről, eszem ágában sem volt megnézni a közösségi médiát. Kisiettem a kapun, ahol Joshua az autójának támaszkodva várt miközben a telefonján valamit nagyon nyomkodott.

- Szia! – ugrottam elé, lenézett rám, megfogta a derekam magához rántott egy reggeli csókra. Meglepődve váltam el tőle, nem megszokott tőle ez ilyen korán. – Téged meg mi lelt? – álltam lábai közé és kezeim vállán helyeztem el.

- Majd meglátod. – villantotta felém fehér mosolyát. Felhúzva egyik szemöldököm megráztam a fejem és gyorsan beültem az autóba. Tekintetem rávezettem a fiúra, aki mosolyogva fürkészte az arcomat.

- Mi az? Van valami az arcomon? – tapogattam körbe magamat.

- Dehogyis, csak... - akadt el és tovább figyelt. – Gyönyörű vagy. – szívem hatalmasat dobbant, végtagjaim megremegtek, lányos zavaromban pedig csak eltűrtem egy tincset. Nevetve beindította az autót és jobb keze a combomon figyelt. Nagy szemekkel néztem a bizsergő részre és próbáltam visszarázni magam a valóságba. Megtámasztva a kezem néztem ki az ablakon a levakarhatatlan mosolyommal. Mikor kiszálltam az autóból megcsapott a kellemes szél, de a kabátom azért összehúztam mert én okos a legvékonyabb pólót vettem fel az ősz kellős közepén.

- Csak nem fázol? – sétált hozzám mosolyogva.