Felelsz vagy Mersz? [BEFEJEZETT]

𝐭𝐢𝐳𝐞𝐧𝐤𝐞𝐭𝐭𝐞𝐝𝐢𝐤

- Jajj, ne kerülgesd a témát. Láttalak titeket reggel a endégszobában. – vett fel egy önelégült mosolyt.

-Ja, hát... Semmi nem történt. – pirultam el mire egyből levágta.

- Szóval megcsókolt – tette keresztbe karját mosolyogva, és falnak dőlt.

- Hát... Igen.

- Aranyos fiú. Kicsit félénk, de- folytatta volna mire a képébe röhögtem.

- Dehogy félénk –

- De hát... Alig mert hozzám szólni.

- Szerintem csak így fejezi ki ha háláját – rántottam egyet a vállamon.

- Hát, lehet. Mondd majd neki, hogy máskor is szívesen látjuk.

- Rendben, de már említettem neki – indultam meg a lépcső irányába.

-Ó, és... vigyázz magadra. Ne legyen az mint az előző fiúnál. – simította meg a vállamat mire én küldtem felé egy halvány mosolyt.

Egész nap lustálkodtam, egyszerűen nem tudtam semmit sem csinálni. Joaquin se hívott, Joshua se. Még sorozatot se voltam képes nézni, annyira lusta voltam felállni a laptopomért. Már úgy voltam vele, hogy inkább bealszok, de a telefonom csörgése megzavarta a sziesztámat. ''Joshua". Ennyi kellett nekem, úgy ugrottam ki az ágyból mint egy kenguru.

- Szia! – szóltam bele szinte majdnem ordibálva.

- Gyere ki... Légyszíves. – hangja rekedtes volt.

- 10 perc és ott vagyok – tettem le a telefont. Fogtam a szokásos kis táskám pakoltam bele mindent, de tényleg mindent. Egyáltalán nem tudtam, hogy mit vigyek mire lesz szüksége csak az ösztöneimre hallgattam. Leszaladtam a lépcsőn anyának eldaráltam, hogy hova megyek aggódva bólintott én pedig gyors séta helyett már rohantam. Rohantam ahogy csak tudtam, már közel voltam és meg is pillantottam egy alakot ülni az út szélén. Lassan oda battyogtam hozzá és annyit láttam, hogy egy sörös üveget szorongat a kezében. Odakaptam az zöld üvegért és a legközelebbi kukába hajítottam.
- Megígérted, hogy leteszed. – ültem le mellé. Mikor felém fordult csak folyt az orrából a vér, alsó ajka felszakadt és az arcán is kibuggyant egy kis vér. – Oh, ne! – kaptam kezemet a szám elé és alig akartam elhinni, amitlátok. Egyből magamhoz szorítottam a fiút aki szipogva gyengéden átölelt. Nem szólt semmit, én sem kérdeztem. Egyszerűen éreztem, hogy ez mind otthon történt és nem valami utcai verekedésbe keveredett. – Apukád csinálta? – tettem fel félve a kérdést, és válaszként csak a vállamba fúrt fejét bólintotta meg. – Bár ne engedtelek volna el. – szorítottam össze ajkaim.

Lassan eltolt magától, szemei vörösek voltak a sírástól.
– Nehogy magadat hibáztasd! Én mentem vissza újra azt gondolva, hogy minden más lesz. De újra és újra ez történik. Annyi különbséggel, hogy most nagyon megszívtam.

Megsimítottam az arcát, gyors csókot leheltem ajkaira és a táskámban kutattam. Vagyis inkább kiburítottam magunk elé. Előkotortam a fertőtlenítőt, néhány vattát és a sebtapaszokat. Odaadtam neki a friss, hideg vizet a fájdalomcsillapítóval együtt és neki is láttam a sebeit rendbe tenni. Ügyködtem össze- vissza, párszor kiöntöttem a fertőtlenítőt, egy csomó vatta elhasználódott, mert a szájából szinte megállíthatatlanul csurgott a vér. Végül letapasztottam az arcán lévő és a száján lévő sebet, orráról letöröltem az odaszáradt vért, száján lévő sebet megpusziltam, hogy ''múljon a fájdalom" majd szóltam neki, vagyis inkább ráparancsoltam, hogy azonnal vegye be a fájdalomcsillapítót. Kifújva a levegőt támasztottam meg magam a patkán és lehunytam a szemem mert már a sírás kerülgetett.

- Sosem fogom megérteni, hogyan fér bele ennyi minden abba a kistáskába – kuncogott fel majd maga felé fordított. Már szólalt volna meg, de az üveget eldobva rátapadt ajkaimra. Ez azt hiszem felért egy köszönömmel. – Hálás vagyok. Nagyon – túrt bele szőkés hajzuhatagomba. – Mindenért. Ha csak rádnézek elmúlik az az érzés ami minden reggel nyomaszt.

- Tényleg így érzed?

- Tényleg, sosem éreztem így. – vándorolt le a tekintete az ajkamra mire akaratlanul is elmosolyodtam.

- És most mi lesz?

- Mire gondolsz?

- Veled. Ha ennyire összevesztél apudékkal. – rágcsáltam a szám szélét.

- Visszamegyek. – nevetett fel kínosan mire az én szemeim kikerekedtek.

- Ezt te se gondoltad komolyan – ráztam meg a fejem hihetetlenkedve.

- De, full komolyan gondoltam. Estére már úgyis elfelejtik, én meg csendben beszökök és tessék – csapta össze tenyereit – estére megúsztam. Lehajtva fejem behunytam a szemem egy pillanatra.

- Nem hiszem el, hogy annyi rosszat tettek veled, de még így is képes vagy visszamenni, hogy aztán újra és újra átélj mindent.

- Sofia ők a szüleim! Nem fogok kettő alkoholistát egyedül hagyni egy kurva nagy házban, hogy aztán majd elboruljon az agyuk és felegyék egymást! – emelte feljebb a hangját mire akaratlanul is behúztam a nyakam.

- Bocsánat... Csak féltelek. – emeltem felé a fejemet, de ő már rég felállt.

- Tök mindegy. – fordított nekem hátat majd elindult.

- Most hova mész? – ordítottam utána.

- Megnézem, hogy egyben van- e még a ház. – és ott hagyott egyedül az út szélén. Ott ültem fél órán keresztül és csak néztem ki a fejemből. Csak a mellettem elsuhanó néhány autó hangja hasította fel a csendet. Lassacskán összeszedtem a földre kiszórt cuccokat és elindultam hazafelé. Valahogy hosszabb ideig tartott most az út mint idefele. Beérve a lakásba senki sem volt otthon. Átnéztem a ház minden pontját, de mintha felszívódtak volna.

Úgy voltam vele, hogy kicsit rendbe kéne hozni magamat, így bementem a fürdőbe. Csak álltam a tükör előtt és néztem a velem szembe álló lányt. Ez nem én vagyok. Szemeim alatt halvány táskák találták helyüket, hátam begörnyedt, fenekem laposabb lett. Elhanyagoltam magam, nagyon is. Engedtem magamnak megfelelő fürdővizet, majd megfogtam a görögdinnyés tusfürdőm és egy nagy adagot nyomtam belőle a vízbe. A hab egyre nagyobb lett és a vízzel együtt emelkedett. Lassan beleültem a kádba és hagytam, hogy a testem szívja magába a meleg vizet. Közel háromnegyed óráig csak feküdtem benne és mikor az ujjaim már ráncossá válltak kiszálltam. Egy törülközőt magam köré csavartam, gyorsan megmostam a fogam, rendbe tettem a hajam majd felraktam egy krémet az arcomra és visszavonultam a szobámba.

Sóhajtva ledőltem az ágyamra és ölembe vettem a laptopom. Szokásomhoz híven kikerestem valami új sorozatot amit úgysem fogok végig nézni. Végül megállapodtam az egyiknél ''You" címmel és elkezdtem nézni. Kezdtek érdekessé válni a részek míg addig nem jutottam, hogy realizáltam tényleg léteznek ilyen emberek akik a másik után leskelődnek. És ezt nem úgy értem, hogy neten megnézik milyen képeket tölt fel az illető, hanem szabályosan követi.

Egy napja nem posztoltam és a #school ranglistán is visszacsúsztam, de ma még hozok 1 részt és remélem élvezni fogjátok. <3